A perkői bánya
Felső-Háromszék legfontosabb kőfeldolgozó központjai Kézdiszentléleken, Kézdiszentkereszten és Ojtozban voltak. A legismertebb XIX. és XX. században élő kőfaragók között az olaszból magyarrá lett ojtozi Pittino Anselmót, a szentléleki temetőben az 1915-beli Orbay-kripta készítőjét, a szintén olasz Gabriellit, valamint a szentléleki Papp Károlyt, a polyáni Laub fivéreket, Edét (1889—1942) és Lajost említhetjük. Az olasz kőfaragók később házasság útján beolvadtak a székelységbe. A Perkő oldalában található kőbánya kemény homokköve biztosította és biztosítja még sok-sok évszázadon át a szükséges nyersanyagot Kézdiszentlélek mindenkori kőfaragói számára.
Egy kis családtörténet
A kézdiszentléleki Bartalis család az egyik legismertebb kőfaragó nemzedék egész Felső-Háromszéken. A Bartalisok a kőfaragás mesterségét megőrizték napjainkig, átörökítve azt apáról fiúra. A Bartalisok történetét kutató Dávidné Bartalis Izabella adatai szerint a család legalább kétszáz éve foglalkozik kőfaragással. A dinasztia első két legismertebb kőfaragója Bartalis Boldizsár (1846—1902) és egyetlen fia, Ferenc, akik már nem csak a környéken, hanem távolabbi vidékeken is ismertek voltak. Ferencnek két lány- és három fiúgyermeke született. A legkisebb fiúnak, Bélának négy leszármazottja van: Ernő, Béla, Dezső és Mária. Közülük az 1951-ben született Béla és két fia, ifj. Béla és János, a Németországban élő Dezső és fia, Attila foglalkozik kőfaragással. Ugyancsak említenünk kell Vince fiát, Ferenc unokáját, a 2000-ben elhunyt Lajos két fiát, Barnabást és Lajost, akik szintén művelik és továbbviszik őseik mesterségét. A legidősebb fiú, Ernő 1990-ig faragta a követ, de a kőpor ártalmai miatt abba kellett hagynia, és fia, ifj. Ernő sem folytatja a mesterséget.
Együtt a Bartalis kőfaragó nemzedék apraja-nagyja
A Bartalis kőfaragó nemzedék munkái Erdélyen kívül Németországba és Ausztriába is eljutottak. Bartalis Ernő és unokatestvére, Lajos 1990-ben a bécsi Szent István-katedrális restaurálásánál is jelen volt. A brassói Fekete-templom újjáépítéséhez a perkői bányából szállították a követ. A család ma élő aktív tagjai nagyon sok megrendelést kapnak templomok és kastélyok restaurálásához szükséges különféle elemek vagy szobortalapzatok elkészítésére. Egyik legnagyobb munkájuk 2005-ben németországi megrendelés volt: több mint ötszáz éves kastély restaurálásához kőből készített boltíves ajtó- és ablakkereteket, lépcsőket és padlózatot kellett faragniuk. Három évig dolgoztak ezen. A segesvári szász templom kőpárkányait és négyszázötven négyzetméteres padlózatát is a Bartalisok készítették. Jakabos Ödön kézdivásárhelyi kriptája szintén Bartalis-munka. Természetesen, Kézdiszentléleken található a Bartalis kőfaragók legtöbb munkája: ablakkeretek, tornácoszlopok, padok, lépcsők, itatóvályúk, határkövek, híd- és pinceboltozat-elemek sokasága került ki kezük alól. A falu Kézdivásárhely felőli bejáratánál 1986-ban felállított kőtalapzaton álló, kopjafára emlékeztető, Isten hozott — Kézdiszentlélek szeretettel várja! feliratú alkotás is a Bartalis-műhelyben készült. A műemlék templomban és környékén is több munkájuk látható, ilyen például az egyik temetőkapu, a templomban az ajtót körülvevő boltív, a lépcsők vagy a kőtáblák.
1982-ben állított rovásírásos temetőkapu
Bartalis Béla és fia a rendszerváltás előtt iparengedéllyel űzte a mesterséget, jelenleg pedig családi vállalkozásban termelik ki és dolgozzák fel a perkői követ. A legifjabb Bartalisok, a fiú unokák már a családi udvaron „ellopják" a mesterséget, nagyapjuk és édesapjuk mellett sajátítják el a kőmegmunkálás titkait. Ők viszik majd tovább a Bartalis kőfaragó nemzedék jó hírét a nagyvilágban.
A hét kőfaragó
Bartalis Béla elmondása szerint apai nagyapjának, Bartalis Ferencnek három pecsétje volt, azok az évek során elkallódtak, de jól emlékszik arra, hogy azokon háromféle cím szerepelt: bányatulajdonos, kőfaragómester és pálinkafőző. Nyáron a kő kifejtésével és megmunkálásával, télen pedig pálinkafőzéssel foglalkozott. Saját bányája volt a Perkőn, amit a család a rendszerváltás után visszaigényelt, de jelenleg nem használják. Annak idején a földet a bányából csillékkel hordták ki, a csillék és a sínek maradványai még megvannak. A kitermelt követ szekérrel szállították haza, ahol megmunkálták.
Bartalis Béla munka közben
Édesapja és annak két testvére is kőfaragó volt, és valamennyien aránylag fiatalon hunytak el, a hatvan évet sem élték meg. A kőfaragók között gyakori a korai elhalálozás, mivel a kőpor a tüdőbe jutva szilikózist okoz. Amikor édesapja meghalt 1966-ban, abban az évben fejezte be az általános iskolát. Addigra annyira megtanulta a mesterséget, hogy át tudta venni a munka folytatását.
Az egyik legjobb kőfaragó Vince nagybátyjának a fia, Lajos volt, aki 2000-ben hunyt el szilikózisban. Két fia, a harmincöt éves Barnabás és a huszonkilenc éves Lajos folytatja édesapja mesterségét. Vincének egy másik fia, a hatvankilenc esztendős Gábor szintén kőfaragó, de ő kezdetben gyárban dolgozott. A hatvanas évek végén hárman, ő, Lajos és Dezső voltak a kőfaragás zászlóvivői a Bartalis családban. Első nagyobb munkája 1966-ban édesapja sírja volt, melyet Lajos és Gábor testvérei segítségével készített el. Nagyon szép munka, amire ma is büszke. A következő években főleg sírköveket készített. Jelenleg két nemzedékhez tartozó hét Bartalis foglalkozik kőfejtéssel és -megmunkálással. A perkői bányát együtt használják.
Munkaszakaszok
Bartalis Béla elmondása szerint ezelőtt ötszáz évvel is így fejtették a követ, mint ahogy ők napjainkban. Tíz centiméterenként hasítóékeket használnak, melyeket 6—7 kg-os kalapácsokkal vernek be a sziklába. Addig ütik, amíg a kőtömb elmozdíthatóvá válik. A legnagyobb kőtömb, amit kifejtettek, omlás alkalmával jött le a Perkő oldalából, és hetven köbméteres volt, súlya száznegyven tonna lehetett. A Perkőn annyi a kő, hogy ezer év múlva sem fogy el, észre sem venni, hogy haladnak a hagyományos fejtéssel, ami tízévente fél métert jelent.
A lehasított kődarabokat helyben vagy hazaszállításuk után darabolják szét. Előbb alaposan megvizsgálják, nincs-e rajta rejtett repedés, ettől függ, hogy a lefejtett tömb mekkorára darabolható. Az anyag minősége rétegenként változik. A darabolás munkamenete szintén a spiccelésből és a hasítóékekkel végzett hasításból áll.
Ezután osztályozzák az anyagot. A megfelelő méretű és minőségű darabokból sírkövek, sírkeretek és kapulábak, illetve nagyobb méretű elemek készülnek, a megmaradt kő házak alapjaiba kerül.
A keretfűrészt amivel megfelelő méretre darabolják a kőlapokat, Bartalis Ernő készítette a nyolcvanak évek elején, és ma is működőképes.
A munka végleges formáját a spicc, véső, kalapács és stokkhamer segítségével dolgozzák ki, majd csiszolókövekkel simára csiszolják. A sírkövekre különféle motívumokat is faragnak, ami lehet a régi tulipános minta, kereszt vagy rózsa.
A munkafolyamat befejező szakasza az elkészült munka elhelyezése. A megrendelt munkát — legyen az sírkő, kapuláb, lépcső vagy szobortalapzat — a helyszínre szállítják, és a helyére állítják.
A szerszámokat, akárcsak régen, ma is a kőfaragók készítik saját műhelyükben. S legyenek bármilyen korszerű kőmegmunkáló gépek, a folyamat fele akkor is kézi munka.
A Mikes-kastélynak is dolgoznak
Arra a kérdésünkre, hogy jelenleg mit készítenek és hová, Bartalis Béla elmondta: a zabolai Mikes grófok leszármazottjai rendeltek tőlük a kastély felújítására lépcsőfeljáratokhoz kőburkolatot, kandallóelőket és más különböző elemeket. Azt szerették volna, ha sepsibükszádi kőből készítenék el, de végül is belátták, hogy a perkői erre a célra sokkal megfelelőbb.
A házigazda azt is elárulta, hogy a kőfaragás nem nyolcórás munkaidős, vasárnap kivételével tavasztól őszig reggel nyolctól este nyolcig faragják a követ. A kőfaragás olyan népi mesterség, amely nagyon sok fizikai munkát követel művelőjétől, ugyanakkor alapos szakértelmet is igényel.
