A megyei tanács elnöke például nem győzte hangsúlyozni a tűző napsütésben, mennyi pénzt utalt ki a kormány az árvízkárok csökkentésére most, hogy az RMDSZ hatalomra került, és mily kevés érkezett ez idáig — mintha egyebek mellett nem ezért szavaztak volna a választópolgárok a szövetségre —, a miniszter háromszéki villámlátogatása során igen szigorúan felelősségre vont, pénzt utalt ki, majd büntetéseket rótt ki, a baróti polgármester pedig — miután megvárta, hogy távozzék a tárcavezető — politikai játszmákra gyanakodott, hátrányos megkülönböztetést kiáltott. Így vált szinte észrevétlenül politikai ügy és ingyencirkusz a több ezer lakost sújtó természeti csapásból. És most már mindenki politikai meggyőződése szerint keresheti a bűnbakot a mulasztásokért, versenybe szállhat a babérok learatásáért akkor, amikor csak azt teszi, amiért megválasztották vagy kinevezték, szurkolhat egyik vagy másik közszereplő sikeréért, elemezheti, a lezúduló csapadékmennyiségből mekkora, szavazatokra fordítható politikai tőkét sikerült kovácsolni. Lassan-lassan már a töltésekben üreget vájó mezei patkányokat vagy az átereszekből a vasszerkezeteket lopókat is párthovatartozásuk szerint ítélik meg vezetőink, de tán még az esőcseppekben is előbb-utóbb felfedezik a rejtett politikai szándékot — így foszlik szét a pártpolitizálás útvesztőiben az az összefogás, amiről az árvíz idején a lakosság tanúbizonyságot tett.

S ha végre nem kell majd aggódva tekintenünk égre és földre, hogy jön-e újabb vihar, megárad-e ismét a patak, talán arra is marad időnk, hogy nézzük, miként legénykednek politikusaink a gáton.