Hírlugas

2010. augusztus 10., kedd, Gazdakör

Burgonyavédelem a kísérleti parcellán

Brassó, Hargita és Kovászna megyei nagy- és közepes burgonyatermesztőknek tartott bemutatót négy vegyszerforgalmazó cég, a DuPont, a Bayer, a Belchim és a Syngenta dr. Mucsi Mihály kertészmérnök kézdivásárhelyi nyolchektáros kísérleti parcelláján.

A gazdák arról győződhettek meg, hogy akik elvégezték a szükséges kezelést, a szélsőséges időjárás ellenére is átlagon felüli burgonyatermésre számíthatnak. Két-három héten belül 80 bani és 1 lej közötti áron lehet majd értékesíteni a vidékünkön termelt burgonya kilóját. Dr. Becsek László agrármérnök, a Biofarm Kft. tulajdonosa elmondta: három holland burgonyafajta, a Carrera, a Red Scarlett és a Fabula rendkívül jól alkalmazkodott Felső-Háromszéken, a hektáronkénti átlagtermés 45—50 tonna lesz. (Iochom)

Kiállítóözön a Baranyai Gazdanapokon

Erdélyi résztvevője is lesz a Dél-Dunántúl legnagyobb mezőgazdasági kiállításának. Az augusztus 13-án kezdődő Baranyai Gazdanapokra rekordszámú látogatót, 380 kiállítót és több mint 20 000 érdeklődőt várnak. A 7500 lakosú Szentlőrincen az immár tizenhetedik alkalommal sorra kerülő háromnapos rendezvény látogatói megismerhetik az ágazatban használt munkagépeket, az állattenyésztéssel, a növénytermesztéssel, az élelmiszeriparral kapcsolatos újdonságokat, és tájékozódhatnak az agrárgazdasághoz közel álló üzletágakról is. A kiállítók többsége a régióból érkezik, de Horvátországból, Erdélyből, a Vajdaságból és Olaszországból is várnak vállalkozókat. A több mint 50 000 négyzetméteres kiállítótérre tervezett programok közül kiemelkednek az őshonos magyar állatfajtákkal és mezőgazdasági gépekkel foglalkozó cégek bemutatói, a hazai élelmiszerekből rendezett kóstolók, az országos méhészeti konferencia és az agrárium aktuális kérdéseit taglaló vidékfejlesztési fórum.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-08-10: Gazdakör - Incze Péter:

Szénakészítés ideje

Habár az idei esős idő nagymértékben késlelteti a szénacsinálást, és sokat ront a szénafű minőségén, van lehetőség a minőség megtartására.
2010-08-10: Magazin - Józsa Lajos:

Tűzvész Bölönben

Bölön lakossága nem tudott magyarázatot adni az 1822-ben bekövetkezett sorozatos tűzesetekre. Az első és a legnagyobb tűzkárokat a falu 1822. március 23-án szenvedte el, majd az év folyamán még többször ütött ki tűz.