Tűzvész Bölönben

2010. augusztus 10., kedd, Magazin
Bölön lakossága nem tudott magyarázatot adni az 1822-ben bekövetkezett sorozatos tűzesetekre. Az első és a legnagyobb tűzkárokat a falu 1822. március 23-án szenvedte el, majd az év folyamán még többször ütött ki tűz.

Mihály Sámuel dulló így írta le levelében a királybírónak a tűzkárokat:

,,MÉLTÓSÁGOS KIRÁLYBÍRÓ URAM

E folyó esztendő és hónap 23-án Bölönben mintegy 12 óra tájba a falunak a Brassó felől való végén Agyagos nevezetű utcában éppen az országút körül igen szerencsétlen tűz támadt, mely által a tekintetes földes uraságoknak feles káruk történt az épületekben, úgy a benne volt lakósok vagyonukra nézve hasonlólag nagy károk értek. Mely iránt bátorkodok a következendőket írni: U. M. TEK. Donáth Mihály úr jószágáról égett el egy ház, mely hossza ötöd fél öl, szélessége három öl volt, egy fedél alatt ház és kamara szalma fedéllel, lakott benne colonus Dersi Moses kezes és tenyeres munkás. Tekintetes Bora Elek úr jószága, találtatott rajta következendő épületek: egy ház, melynek hossza 7 öl, szélessége három és fél öl. A sertés vagy juh pajta hosszára három öl szélessége másfél öl, a végébe lévő kis szekérszínnel együtt. A csűr teszen hosszára hét ölet, mely alatt lévő istállónak a déli bütüje három öl és fél. A csűr jó hét öl, az odor hét öl. Lakott rajta Dendero Vonyi, négy marhás colonus. A mélt. Szabó László úr jószágán volt egy ház, mely kamarájával együtt teszen öt ölet, szélességre három és fél ölet, szalma fedéllel. Lakott benne Nyárfás Pálné szeres vagy tenyeres munkás zsellér asszony. Méltóságos Tibold urakén volt egy csűr, hossza nyolc öl, szélessége négy öl, boronákból volt kirakva, mindhogy ház nem volt rajta, senki benne nem lakott. Mi némű tűz által esett meg, eddig kitanulni nem tudtuk, mindhogy sem a gazda, sem a szolga, ahonnan a tűz támadott, egy sem lévén pipás. Különben is az istállójának hátulsó vége gyúlt meg colonus Dendero Vonyának. Égett még ezen alkalmatossággal el Tek. Kandál János úrnak egy háza, Német Mojsesnek egy háza, Sombori Jánosnak egy háza, Kisgyörgy Józsefnek egy háza és egy csűre, melyek mindhogy a katona részben lévők, méretezésükbe nem ereszkedtünk.

Bölön, 24 már. 1822.

Gazdag Benedek, Hévizi Deák István, Mihály Sámuel dulló"

Bora Elek is levelet írt a királybírónak, amelyben leírja a nagy veszteségeket, és kéri egyben Miklósvárszék földesurait, hogy régi jó szokásuk szerint segítsenek a tűzkárosultakon. Miklósvárszék királybírója elrendeli, hogy Bölönbe őrséget állíttassanak. A megbízott commisarius jelentését október 22-én közölte az alkirálybírónak.

,,Bátor vagyok a 15 napi terminus betelésével írni meg előre azt, hogy Bülönbe vagyon 10 tized, minden tizedbe vagyon egy katona tized és egy provinciális, akik ezek: Bodor utcában Árpa Ferenc a katona tizedből és Puskás Mojses a Provincialis tizedből. Alszegbe Ferentz József kat. Kovács Ferentz pro. Kis utcába Kozma Miklós kat. és ifj. Pakulár György pro. Pozdolya szerén Uzoni Mihály kat. és Pakulár Mihály pro. Agyagasóban Darkó György kat. és Vajda Miklós pro. Tana utcában Kaplár Tana Mihály kat. és Pap Vaszi pro. Felső Tana utcában Tana Ferentz kat. és Péter János pro. Felszegbe Szász György kat. és Puskás Niko pro. A hegyen le Nagy István kat. és Paller András pro. Tökös utcában Tökös János kat. és Pakulár Nekuláj pro.

Méltóságos Királybíró Úr! Az első jelentésem után történt, hogy egy gyújtogató fejérnépet, gyalog katona Tálas Miklós feleségit, Kis Anist elfogták az anyósával együtt és a Com. Comandónál detentióban vannak további parancsolatig. November 3-án meggyújtották a katona Sikó István kertjét, ugyan harmadikán este három helyen gyújtogatták meg falunkot, de erős károk nem történtek, mivel a fenn álló posztok a harmadik gyújtást eloltották.

Bölön, 12, okt. 1822.

Rátz Sándor commisarius"

Kis Anist és az anyósát 1822 decemberében a szebeni bolondokházába szállították. Pontosan soha nem derült ki, hogy kik voltak a gyújtogatók Bölönben. Lehet, az első nagy tűzvészt nem is emberi kéz okozta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-08-10: Gazdakör - :

Hírlugas

Burgonyavédelem a kísérleti parcellán
Brassó, Hargita és Kovászna megyei nagy- és közepes burgonyatermesztőknek tartott bemutatót négy vegyszerforgalmazó cég, a DuPont, a Bayer, a Belchim és a Syngenta dr. Mucsi Mihály kertészmérnök kézdivásárhelyi nyolchektáros kísérleti parcelláján.
2010-08-10: Magazin - :

Szennyvízgázhajtású autó

Nagy-Britanniában Bristol utcáin szennyvízgázhajtású autó furikázik, hogy példázza, nem csak fosszilis energiahordozók révén lehet autózni.