Történelmi események Sepsiszentgyörgyön

2010. augusztus 11., szerda, Magazin

A volt Városháza (ma Tamási Áron Színház) és a Mikó-kollégium előtti, kocka alakú andezit-, majd gránitkövekkel kirakott úttesten rendezték — függetlenül a politikai éra milyenségétől — az ünnepi felvonulásokat, népgyűléseket, tüntetéseket. Az alábbiakban néhány ilyen eseményt annak fényképes emlékével elevenítünk fel.

1. Az 1844-ben megalakult Erdé­lyi Gazdasá­gi Egylet (EGE) több alkalommal rendezett sepsiszentgyörgyi kiállítást. A képen az 1907-es Első Szé­kely Ipari és Mezőgazdasági Kiállítás megnyitó ünnepsége.

2. Díszszemle 1934. május 10-én, Románia hármas nemzeti ünnepének napján (I. Károly trónra lépése, Románia állami függetlenségének napja, a román állam királysági rangra emelése). Elöl Todicescu ezredes, a helyi lövészeti iskola parancsnoka.

3. II. Károly király 1938. évi látogatása után a volt Magyar Királyi Tanítóképzőben (melyet 1920 után román tannyelvűvé változtattak) a sztrezsermozgalom részére továbbképző és oktatási központot rendeztek be. Képünk sztrezserlányok felvonulását örökítette meg. (Sztrezsemmozgalom: II. Károly által 1937-ben létesített és támogatott, az ország tanulóifjúságát összefogó félkatonai és monarchista alakulat.)

4. A Corneliu Zelea Codreanu 1927-ben alapított ultranacionalista jellegű Legionárius Mozgalma mellett szervezett Vasgárda szimpatizánsainak 1940. évi felvonulása Sepsiszentgyörgyön.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-08-11: Pénz, piac, vállalkozás - Csinta Samu:

Lassuló szabadesés Háromszéken

Tizenegy százalékkal csökkent a bejegyzett cégek száma Háromszéken az elmúlt év hasonló mutatójához képest — derült ki a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara felméréséből. A legnagyobb visszaesést az egyéni vállalkozások területén regisztrálták: 14,6 százalékot.
2010-08-11: Magazin - :

Megfiatalodnak a riacei bronzszobrok

Orvosi beavatkozásnak beillő restaurálással születik újjá az a Kr. e. V. századból származó két bronzszobor, melyet 1972-ben a délolasz Calabria tengerében találtak. A riacei bronzszobrok helyreállítása jövő év elejére fejeződik be, addig is láthatóak, jövőbeli sorsukat azonban vita kíséri.