Ferencz Csaba
Aligha kétséges, nagyobb esélye lenne a Székelyföld autonómiája ügyében megfogalmazott genfi árnyékjelentésnek, ha a román küldöttség tagjait úgy hívnák, hogy Cioba Tâmplaru vagy Dominic Suciu.
Na nem a névelemzés kétes gyakorlatára utalok, hanem elképzelem a (mondjuk) kínai bizottsági tag dilemmáját, aki szembesül egy sarkából kifordított helyzettel: egy kisebbségben élő nemzeti közösség egyik csoportja a jogfosztottság mellett érvel, másik — ráadásul hivatalos küldöttség tagjaként — arra hivatott, hogy a jogokat széleskörűen biztosító állam képviseletében ennek az ellenkezőjét bizonygassa.
Sokszor és sokan érvek tömkelegét sorakoztatták fel annak bizonyítására, hogy az RMDSZ kormánytagsága (-közelsége) többet árt, mint amennyit használ. A mostani eset mint éles fénycsóva világítja be ezt a megállapítást, és egyértelműen megmutatja: mindaddig, amíg alapvető jogaink csorbulnak, a mindenkori magyar képviseletnek nincs mit keresnie a kormányzásban. Sem Romániában, sem a többi utódállamban.
Az árnyékjelentés kapcsán egyébként Markó Attila szájából egy mostanában kevésbé hangoztatott, ám a politikai döntések mögött minduntalan ott settenkedő téveszme is elhangzott: van a magyarságnak hivatalos képviselete, rá kell bízni a kérdést. Amíg ilyen — enyhén szólva — demokráciaellenes megközelítés határozza meg a ,,hivatalos" képviseletet, addig alapvető stratégiai ügyeink rendezése érdekében kizárt az együttes fellépés lehetősége.
