Erdélyi Erő — új magyar párt?

2010. augusztus 12., csütörtök, Közélet

Új politikai párt a láthatáron: Erdélyi Erő néven kívánja létrehozni egy csíkszeredai kezdeményező csoport, amelynek élén Éltes Zoltán, a hajdani Romániai Magyar Kisgazdapárt főtitkára áll. Az alakuló ülést augusztus 17—19-re hívták össze.

Az Erdélyi Erő számít a térségbeli román, német és cigány nemzetiségűekre is, 2012-ben — az RMDSZ-szel koalícióban — a parlamentbe és a kormányba is be szeretne kerülni, 2030-ra pedig Európa második Svájcává szeretné fejleszteni a régiót, értesült a Krónika napilap. Az új erdélyi politikai pártot alapítani szándékozó csoportosulás egyelőre csak a világhálón tette közzé felhívását. Nemzetiségtől, kortól, vallástól, nemtől függetlenül minden Erdélyért tenni akaró polgárt várnak az alakuló ülésre, aki hajlandó aláírni a világhálón lévő belépési nyilatkozatot, de nem volt besúgó, és nem alkalmazott diktatórikus, megtorló módszereket a tisztességes polgárok fizikai és szellemi épségének veszélyeztetésére vagy korlátozására.

A csoport egyik vezetője, Éltes Zoltán csíkszeredai jogász a Krónikának elmondta: elképzelhető, hogy pártjuk kapcsolódik az EMNT pártosodási elképzeléseihez, de még nem egyeztettek Tőkés Lászlóval. Nem titkolta azonban, hogy ideológiailag az Erdélyi Erő közelebb áll a Székely Nemzeti Tanácshoz (SZNT), a Magyar Polgári Párthoz (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz (EMNT), mint az RMDSZ-hez. A tervek szerint az új alakulat hangsúlyozottan gazdasági programjával hódítana, de az autonómia kivívása is szerepelne céljai között. Az Erdélyi Erő elsődleges célja már 2012-ben — az RMDSZ oldalán — bekerülni a hazai törvényhozásba és a kormányba, távlatilag, 2030-ig pedig Erdélyt Európa második Svájcává szeretnék fejleszteni.

A magyar pártok vezetői nem örülnek a potenciális konkurenciának. ,,Hogy szükség van egy harmadik erőre vagy nincs, majd a választópolgárok eldöntik — mondta Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke. — Szerintem az erdélyi magyarság legerősebb ütőkártyája az utóbbi húsz évben az egységes, erős politikai fellépés volt. Az is igaz, hogy nagyon sokak számára kellemetlen ellenfélnek számít az RMDSZ. De hát demokrácia és pluralizmus van, így mindenkinek megvan a pártalapítási joga." A Magyar Polgári Párt alelnöke, Kiss István szerint a világhálón közzétett felhívás alapján nem tűnik komolynak a kezdeményezés. ,,Egy magára adó politikai alakulat előbb a programjával rukkol elő, és csak utána kezd tagságtoborzásba" — fogalmazott Kiss István, aki úgy tartja, hogy az erdélyi magyarságnak nincs szüksége további osztódásra. Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke egyenesen diverziónak vagy amatőrködésnek nevezte a párt esetleges létrejöttét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-08-12: Máról holnapra - Ferencz Csaba:

Magunk ellen

Aligha kétséges, nagyobb esélye lenne a Székelyföld autonómiája ügyében megfogalmazott genfi árnyékjelentésnek, ha a román küldöttség tagjait úgy hívnák, hogy Cioba Tâmplaru vagy Dominic Suciu.
2010-08-12: Nemzet-nemzetiség - Farkas Réka:

Székelyföld az ENSZ-ben (Beszélgetés Cunnold-Benkő Erikával a genfi meghallgatás tanulságairól)

Hétfőn és kedden az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Genfben zajló rasszizmusellenes értekezletén bemutatták a romániai kisebbségek helyzetéről szóló ,,árnyékjelentést", amelyet három magyar civil szervezet — a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a Pro Regio Siculorum Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) — kezdeményezett.