Pataki Miklós szobrász 1971-ben érettségizett a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, melyet akkor sehogy sem neveztek, csak számoztak. Számon tartották viszont országos szinten, egyetemeken a mikós végzetteket, mert korabeli jeles tanárok valóságos matematika-fizika kultuszt éltettek az intézetben. Pataki Miklós Magyarországra ment innen harminc esztendővel ezelőtt. Művészi munkássága ott teljesedett ki. Most visszatelepedik szülővárosába, a családi ősbe.
— Nem faggatlak, mi határozta meg döntéseidet. Nehéz azt kibogozni. Vagy nagyon is egyszerű? Az emberek nehezen képzelik el, hogy a honvágy meghatározó döntéseket hozhat három évtized után is ...
— Így van, ez van. A honvágy sem egy cövek, melyet leütnek, annak is számtalan érzelmi ága-boga van, mint a fa teljes gyökérzetének. Itt, a Mikóban végeztem, aztán matematika-fizika szakot is, tanárkodtam, majd kimentem magyarnak, és tegyem hozzá: tanulónak, szobrászkodónak Magyarországra.
— Az ókori görög gondolkodók szerint a matematika része a filozófiának. Ilyen távolságból a művészetek is ugyanúgy. Önképző, mű(vészet)kedvelő szobrász voltál. Emlékezzünk csak, az ötvenes kommunista Moszkvában létezett, működött íróiskola. Nos, onnan egyetlen író sem került ki. Tucatszám sorolhatnánk viszont a más hivatásokból művészekké váltakat világszerte.
— A művészet, az vagy jön magától, vagy nem jön, azt csak fejleszteni kell a gyakorlatban, a művészetek ismeretében. Egy barátom meglepődött, mikor azt hallotta, hogy másik valakinek a fia festészetet tanul. Azt kérdezte: Miért? Azt tanulni kell? Az nincs benne születésekor? Magyarországon egy vállalatnál helyezkedtem el, ötvösmunkákat készítettek, készítettem. Megkapta őket valami az én munkámban, motívumrendszeremben, furcsán néztek rám, mintha a fáról jöttem volna le, pedig csak székelymagyar világból. Meg is változott ott valami, én mintákat készítettem, ők sokszorosították. Díszítő, dekoratív tárgyakat csináltunk, és a székely jelleg megemelte a forgalmat, az érdeklődést. Sokáig iparművészeti tárgyakat készítettem, kisplasztikát, portrékat.
— Több közös kiállításon szerepeltél. Kezdetben elvont jelentésű, kis szobrokkal jelentkeztél itthon. Mostanra mintha visszatértél volna a klasszikus, a hagyományos ábrázolásmódra. Nincs megállás. Mit gondolsz, mit érzel, hazatérve erőt ad-e neked a szülőföld, mint Sámsonnak?
— Minden bizonnyal. Ez nem kétséges. Hiszen ott születnek nagy és szép dolgok, ahol az ember jól és otthon érzi magát.
— Most rád esett a választás, elkészítheted a kollégium híres rektorának, Csutak Vilmosnak a szobrát, melyet az Erzsébet parkban helyeznek el. Nagy megtiszteltetés ez, nagy munka.
— Örülök a feladatnak. Nagy ember volt, Trianon után neki köszönhetjük immár Romániában a sepsiszentgyörgyi magyar nyelvű oktatás megmentését.
Csutak Vilmos egykori múzeumőr, kollégiumi rektor szobra jelképértékű is lehet az anyanyelvi oktatásban és a hazatérők, a tudást, művészetet hazahozók életében és emlékezetében.
