Mi, hol, mikor?

2010. augusztus 17., kedd, Mi, hol, mikor?

Csomakőrösi Csoma Sándor tér

Micsoda összhang, micsoda arányok Csomakőrös központjában, a kis téren, amelyen a Kőrösi Csoma Sándor korát idéző, a település lakosainak számát tekintve éppen megfelelő nagyságú református templom áll, előtte a koronájával a templomtorony magasságába emelkedő, hatalmas hársfa, ezek együttes üzenete: a hit meg a természet nagysága, amelynek óvó, megtartó szeretetében és biztonságában oltalmat keres a klasszicizált ihletésű Csoma Sándor-szobor. Ezt a harmóniát csak részben zavarja az utcai beton villanyoszlop érdes gorombasága, és a Csoma Sándor-emlékszoba bejárata is lehetne a kis tér szépségéhez igazított.

Kép és szöveg: Sylvester Lajos

Hitvilág

Az Élet a Lélekben imacsoportok 16. éves találkozóját tartják holnap a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban, mely 17 órakor szentségimádással kezdődik, 18 órától hálaadó szentmisével folytatódik, majd tanúságtételekkel, közös imával és énekkel ér véget. (józsa)

Lomtalanítás

A vidéki e-lomtalanítás során ma Előpatakon, Árapatakon, Erősdön, csütörtökön Hidvégen, Nyáraspatakon gyűjtik össze a háztartásokban fölöslegessé vált tárgyakat (használt bútor, háztartási eszköz, üveg-, műanyag-, papír-, textilhulladék), valamint a használt elektromos és elektronikus tárgyakat (televízió, rádió, mosógép). Bővebb információ a 0267 310 123-as telefonon igényelhető.

Kékfény

Terményt loptak. Kézdivásárhelyen a rendőrségen jelentették a múlt csütörtökön, hogy ismeretlen tettesek megközelítőleg 3000 kg krumplit szedtek ki egy szentkatolnai gazda földjéről, 1200 lejes kárt okozva. A nyomozás során a szomszédos parcella tulajdonosát, K. Leventét gyanúsítják, az ügy kivizsgálása folyamatban.

Közlekedés

Ittas vezetők. Polyánban vasárnap délben a helybeli K. András (35) részegen ült fel robogójára, elvesztette uralmát a jármű fölött, és felborult. Mivel nem használt védősisakot, súlyosan megsérült, és kórházba szállították. Az ügyet a rendőrség vizsgálja. * Pénteken az esti órákban a kovásznai rendőrök lefülelték a helybeli D. Lászlót (38), aki ittasan vezette személygépkocsiját. Az alkoholszonda 1,21 mg/litert mutatott.

Beíratlan jármű. Pénteken megállították a sepsiszentgyörgyi rendőrök a Vâlcea megyei H. Istratét (51), aki forgalomba be nem írt, hamis rendszámú személygépkocsival közlekedett.

Gyorshajtás. Vasárnap délután egy bukaresti rendszámú személygépkocsi vezetője, S. Sorin (31) a megengedettnél gyorsabban hajtott a város területén (75 km/óra), így meghatározatlan időre felfüggesztették hajtási jogosítványát.

(Rendőrségi tájékoztató)

Röviden

Útlezárás. A héten közművesítési munkálatok miatt Sepsiszentgyörgyön lezárják a Palló utcának a Kálvin tér és a Debren-patak közötti szakaszát.

Útjavítás. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az érintettek figyelmét, hogy mától péntekig naponta 7—17 óráig a Gróf Mikó Imre utcai 1-es tömbház mögötti részen aszfaltozzák az úttestet és a járdát. Kérik az autósokat, hogy ez idő alatt ne parkoljanak, és ne hagyjanak autókat az említett szakaszon.

Áramszünet. Péntekig naponta Étfalvazoltánban 9—15 óráig, valamint Kézdivásárhelyen az Ady Endre, a Kert és a Patak utcában 8.30—14 óráig, illetve ma Kézdivásárhelyen 11—14 óráig a Nagy Mózes, a Ráczok, a Bod Péter utcában és az 59—63-as udvarterekben szünetel az áramszolgáltatás.

Önsegítő csoport. Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtárában minden kedden 18 órától a szenvedélybetegek (alkohol-, játék-, kábítószerfüggők) találkoznak. Külön hozzátartozói csoport is működik. Várják mindazokat, akiknek már sikerült megváltozniuk, valamint azokat, akik változtatni szeretnének életükön. Érdeklődni a 0729 121 188-as és a 0742 883 631-es telefonon lehet. Teljes diszkréció!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-08-17: Közélet - :

Erdély Arca — lezárult a szavazás

Augusztus 15-én lezárult a szavazás, és kialakult az Erdély Arca 2010 szépségverseny elődöntős mezőnye.
2010-08-17: Sport - Tibodi Ferenc:

Sport

Labdarúgás
Dinamo- és Gázmetán-győzelemmel folytatódott a labdarúgó I. liga negyedik fordulója. A fővárosi alakulat 2—0-ról fordított a Rapid ellen, és egygólos különbséggel nyerte meg az idei pontvadászat első rangadóját.