Megjelentek a volt szocialista, kommunista rendszer szimbólumai: a népköztársaság címere, sarlós, kalapácsos zászlók, és hallhattuk a bekiabálásokban, hogy Ceauşescu idejében jobban éltünk, volt munkahely, lakás stb.

Az újságok beszámoltak arról, hogy a mindeddig ismeretlen szocialista szövetség pártja felvette az egykori állampárt nevét: Román Kommunista Párt lett.

Nagyon el kell gondolkodni ezen a veszélyes fejleményen, mert sajnos most is sok a nosztalgiázó, aki visszasírja a kommunista rendszert. Ezek nagy részének akkor is jó dolga volt. Minden előnnyel rendelkeztek, nem álltak sorba, nem éheztek, nem fáztak, nem ültek naponta több órát sötétben stb. Ezek a különböző tüntetések hangadói, uszítói, akik negatívan befolyásolják az egyszerű emberek véleményét, és ennek tulajdonítható a különböző közvélemény-kutatások eredménye: hogy Románia lakosságának majdnem fele, 45 százaléka sírja vissza a kommunizmust, és 38 százaléka vallja, hogy jobban élt az ,,aranykorban".

Személyi kultusz

Scorniceşti-en, szülőfalujában szobrot emeltek Ceauşescunak, egyik legutóbbi hír a diktátorpár esetleges újratemetése nagy pompával. És természetesen ugyanazt nyilatkozták a diktátort dicsőítő egyének: Vadim Tudor, Păunescu, Funar és társai, akik habzó szájjal erősítették az átkos korszak felsőbbrendűségét.

Most nézzük meg és elevenítsük fel azokat a tényezőket, amelyek bizonyítják, hogy mindezek orcátlan hazugságok, bár sokan bedőlnek nekik. Elfelejtik, hogy milyen körülmények között éltek, hogy a Román Kommunista Párt nevéhez töméntelen vér tapad.

Számtalan ártatlan embert elhurcoltak börtönökbe, kényszermunkára és -lakhelyre, ahonnan a legtöbben nem tértek haza. Sokakat azért jelöltek meg fogyatékosként és utaltak elmegyógyintézetbe, mert őszintén lerántották a leplet az akkori hazug rezsim fonákságairól, túlkapásairól.

Asszimiláció

Nekünk, magyaroknak azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az RKP lassan a nemzetiszocialista eszmék bűvkörébe került. Nicolae Ceauşescu hatalmának utolsó éveiben már nyíltan vallotta a román nép és faj felsőbbrendűségét, a magyarok barbarizmusát. Módszeresen folyt az elrománosítás Erdélyben: a többségükben magyar lakosságú városok, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmár, Brassó, Nagybánya etnikai összetételének megfordítása. Székelyföldön az iparosítással igyekeztek az arányokon változtatni. A gyárakba román munkásokat toboroztak és hoztak. Mindjárt lakást kaptak, vezetőink (sajnos, magyarok is) udvaroltak nekik. Csak románul tartották a különböző gyűléseket (párt, szakszervezet), leépítéskor mindig ők maradtak, és a környékből bejött magyarok mentek. Minden szempontból kiváltságokat élveztek, és ezt úgy megszerették, hogy a ’89-es változáskor sem távoztak. Sepsiszentgyörgyön a megyésítéskor 98 százalék volt a magyarok aránya, ez mára 75 százalék alá csökkent. Hasonló a helyzet a többi székelyföldi városban is, sőt: Marosvásárhelyen pár éve már a románok vannak többségben...

Egy másik románosítási intézkedés a falurombolás volt: a kis településeket fel akarták számolni, és nagyobb közigazgatási központokat létesíteni, ahová kizárólag román nemzetiségű vezetőket hoztak volna, ezeknek minden hozzátartozóival. Román iskolák, templomok építésével megszűnt volna a tömbmagyarság. Hála Istennek, ez a terv nem sikerült...

Az ,,aranykorban" a magyar helységek elnevezéseit csak románul lehetett leírni, még a gyászjelentésben is (Chichiş, Micfalău, Ţufalău stb.).

A főiskolát végzett magyar ifjakat Óromániába, Moldvába nevezték ki, Erdélybe pedig hozták a román végzősöket. Állást kellett nekik teremteni, attól függetlenül, hogy volt-e erre a személyzeti sémában hely vagy nem. Ezzel a diktátor felesége, Elena ,,vegyészmérnök, akadémikus" foglalkozott, akinek tudományos munkáit képzett vegyészek írták (akik egy részét később eltették láb alól), és hatalmas összegekért adták ki külföldön.

A diktátor az RKP központi bizottságának ülésén a nemzeti kisebbségek helyzetét példaértékűnek tüntette fel európai viszonylatban, és a jelen levő magyaroknak nyilatkozniuk kellett, milyen jó dolguk van Romániában. Előre megfogalmazott beszédeket nyomtak kezükbe, és fel kellett olvasniuk. Volt, aki inkább a halált választotta e hazugságok helyett...

A kondukátor nagyon félt a nyugati hatásoktól, ezért a román állampolgárokat csak kétévente engedte külföldre, akkor is rengeteg jóváhagyás kellett hozzá. De úgy is sokan nem jöttek vissza...

Éhkoppon

Nagyjából ez volt a nemzetikommunizmus! Most pedig idézzük fel, hogyan élt az egyszerű román állampolgár.

Bevezették a legfőbb élelmiszerekre a fejadagot. Napi harminc deka kenyér, heti 1 liter tej, havi 1 kiló liszt, cukor, 1 liter olaj, negyed vaj vagy margarin, havi 5 tojás járt egy személynek, és fél kiló hús, de mindezekért órák hosszat sorban kellett állni. Mást, például déligyümölcsöt csak állami ünnepeken, május 1-jén, augusztus 23-án és december 31-én „osztottak". De azt is sorban állással, nagyon gyenge minőségben.

Az elvtársaknak készen hazavitték, amennyire szükségük volt. Külön üzletet tartottak a megyei pártszékhelyen, ahol csak az aktivisták, szekuritátésok, milicisták vásárolhattak: minőségi kávét, banánt, narancsot, virslit és egyéb finomságokat. Az egyszerű nép itta az úgynevezett ,,nekezolt", aminek csak egynegyede volt kávé, a többi árpa és csicseriborsó.

Csak ritkán lehetett kapni mosóport, vécépapírt, gyufát, edényeket, jó minőségű cipőt, ruhát, üresek voltak az üzletek.

A falusi embereket bekényszerítették a kollektív gazdaságba, minden állattal és gazdasági felszereléssel, területtel, részükre hagytak 15 ár (1500 négyzetméter) földet, aminek terményéből is be kellett adni a fogyasztási szövetkezetekbe tojást, szárnyast, sertést, juhot, burgonyát; aki nem szerződött sertést, nem kapott kenyeret, az autótulajdonosok nem kaptak üzemanyagot.

A gyári munkásoknak kötelező volt mezei munkát végezniük, ellenkező esetben kitették őket a munkahelyükről.

Hazugságra épült az egész rendszer. Ceauşescu minden nyáron elnöki helikopterével végiglátogatta a megyei párttitkárokat, kiadva nekik szigorúan, hogy mennyi átlagtermést kell jelenteni búzából, burgonyából, cukorrépából, kukoricából stb. Így például Kovászna megyében búzából 8000 kg, burgonyából 80 tonna, cukorrépából 120 tonna, kukoricából 6 tonna volt beírva hektáronként. Holott a valóságban sokszor ennek negyede sem termett.

Az évi állatösszeírást meghamisítva küldték fel a központnak, mindig nagyobb létszámot jelentettek a valós mennyiségnél. Ugyanígy történt az ipari termelésnél, szolgáltatásnál, külkereskedelemnél, építkezésnél stb.

Ezekre a hamis adatokra építették fel Ceauşescu ,,híres" szónoklatait, és jelentették az ötéves terv megvalósítását négy vagy négy és fél év alatt.

Megünnepeltette az államadósság törlesztését, ami több mint 12 milliárd dollár volt. De a Szabad Európa közölte, hogy ez is hazugság, mert még mindig tartozott az ország több mint kétmilliárd dollárral.

Hazugság volt az is, hogy nincs munkanélküliség. A valóságban nagyon sok volt a munkanélküli, de tilos volt nyilvánosságra hozni. Rengeteg szakiskolát végzett fiatal nem kapott szakmájának megfelelő munkát. Csak a bányákban, építkezésnél, kollektív gazdaságokban, amit nem fogadtak el, inkább maradtak a szüleiknél. Sokan kerültek Bukarestbe a nép házát (Casa poporului), a mostani parlamentet építeni, akadtak, akik a nehéz munkakörülmények következtében életüket vesztették.

Mindezeket volt alkalmam tapasztalni, mert olyan beosztásban dolgoztam, ahol sokszor kaptam utasítást a statisztikai adatok meghamisítására.

Megmozdulások

Tehát ez volt az úgynevezett ,,fényes aranykor", ,,a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom", ahogy azt a diktátor nevezte. Ennek a hazug politikának eredményeképpen lázadtak fel a brassói munkások 1987-ben, és dúlták fel a megyei pártszékházat, kihajigálva az útra sajtkarikákat, narancsot, banánt és más egyebet, amiben az elvtársak dúskáltak, miközben a nép éhezett. Korábban szintén ezért tiltakoztak a Zsil-völgyi bányászok...

Természetszerűleg következett a megtorlás, mert a rendszer elnyomó gépezete (szekuritáté — milícia) működésbe lépett, valahányszor valahol tiltakoztak, és csírájában fojtotta el az elégedetlenséget, börtönbe, kényszermunkára hurcolva az embereket.

Mindezekért ’89-ben először Temesváron, később az egész országban az utcára vonultak a munkások és a fiatalok, ledöntötték a kommunizmus falait, menekülésre kényszerítve a diktátor házaspárt, mely végül is megkapta megérdemelt büntetését.

Ezt a kort sírják vissza, akik haszonélvezői voltak ennek a rendszernek, akik csak hajcsárok voltak, de sajnos sokan magas vezetői beosztásban ma is szabotálják a kormány némely intézkedéseit, negatív hangulatot keltve a nép körében.

Ne hallgassunk ezen ,,elvtársak" véleményére, és ne engedjük, hogy a harmadik Román Kommunista Párt bomlasztó tevékenysége eredményes legyen: elveszthetjük azt a kicsi szabadságot is, amit nagy áldozatok árán kivívtunk.

Kovács Gyula