Cserkészet — a magyar ifjúság megtartó ereje

2010. augusztus 17., kedd, Élő múlt

Szerteszét szóródott nép vagyunk. Jól mondják világjáró magyarjaink: nincs a Földnek olyan zuga, ahol ne találkoznának magyarral.

És ez olykor nemzetünket sújtó események kényszerítése miatt, olykor felfedező kíváncsiságunk próbára tevő indítása miatt. De bárhol is eresszünk gyökeret, majd mindenütt megtartó erőként találjuk az egyházat, nyelvvesztés ellen a cserkészetet, jobbára e két intézmény összefogásából.

Lapozom azt a nagy formátumú könyvet, amelyet emlékezetvesztés ellen, de összegező leltárként is adott ki a szlovákiai Magyar Cserkészszövetségek Fóruma Révkomáromban a magyar cserkészet megalakulásának századik évfordulóján. Természetesen azonkívül, hogy áttekinti történelmi alakulásában a cserkészmozgalmat, a könyv pontosan, adatszerűen mutatja fel a jelenlegi helyzetet mind a Kárpát-medencében, mind a világ más tájain, ahol magyarok élnek. A kötet szerkesztői, kiadója így szól az olvasóhoz: ,,Ajánljuk ezt a könyvet mindazoknak, akik szívügyüknek tekintik a cserkészetet." Én hozzátenném: és minden magyar embernek, azoknak is, akik eddig mit sem tudtak a cserkészetről, hogy megérthessék, annyi diktatórikus, évtizedekig tartó tiltás után is miért kelhet újra és újra életre egy százéves mozgalom. Egy mozgalom, amelynek fogadalmi tíz parancsa között nincs kizáró, csak befogadó erkölcsi tétel.

A könyv a magyar és nemzetközi cserkészet történelmi áttekintése, tartalmazza neves cserkészvezetők visszaemlékezéseit, és bemutatja a fiú- és leánycserkészet Kárpát-medencei szövetségeit, az alapítványt, a Magyar Cserkészszö­vetség Fóruma alapszabályzatát, híres cserkészeket (köztük Nobel-díjast, neves színészeket, államelnököket, sportolókat), akik büszkén vallották magukénak idős korukban is a cserkészeszméket.

Sinkovits Imre szavaival zárjuk: ,,Ne feledjétek, későbbi főcserkészünk, gróf Teleki Pál életét áldozta nem csak hazájáért, hanem az emberiség békéjéért az igazság, a becsület oltárán."

Ha a mozgalom meg is újult száz év alatt, erkölcsi értékei maradandóak.

Salló Emőke—Csémi Szilárd: Cserkészet az összmagyarság szolgálatában. Magyar Cserkész Almanach — kiadja a Magyar Cserkészek Fóruma, Révkomárom, 2010 (3. kiadás)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-08-17: Élő múlt - :

Hamis nosztalgiázók

Az utóbbi időben gyakran találkozhatunk — megbotránkoztató módon — az úgynevezett ,,aranykor" dicsőítésével, és nem csak a médiaszereplők, hanem a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozók részéről is.
2010-08-17: Gazdakör - Incze Péter:

Költségek és hozamok a húsmarhatartásban (Túl korán szabadulnak a borjaktól a háromszéki gazdák)

A legeltetés a húsmarhatartás egyik legkönnyebben teljesíthető feltétele
A húsmarhaágazat a kettős hasznosítású fajták vagy a hústípusú szarvasmarhák tartását jelenti. E hasznosításra az jellemző, hogy a teheneket nem fejik, csak azért tartják őket, hogy borjakat hozzanak a világra, azokat szoptatással neveljék fel.