Kilyéni szabad székely család sarja volt, de mert ez a család nevében már nem él a faluban, kevesen tudják helyben, hogy az Erdélyi Unitárius Egyháznak 52 évig volt püspöke, a Monarchiától a román interbellumig.
Ez a ,,rekord" az ő nevéhez fűződik. 175 évvel ezelőtt született (1835. augusztus 10.) Alparéten. 1876-ban az árkosi zsinaton választották az egyház püspökének. A kolozsvári unitárius főgimnázium elvégzése után (1855) a göttingeni és a berlini teológián tanult. Miután Belgiumban, Franciaországban és Angliában tett körutat, Kolozsváron lett lelkész és teológiai tanár. 1884-től országgyűlési képviselőnek választották, 1905-től főrendiházi tag. Alapító szerkesztője volt a Keresztény Magvető unitárius folyóiratnak, 1921-től a román szenátusba is meghívták. Kátét írt, amelynek 21. kiadása 2000-ben jelent meg, számos más munkája látott nyomdafestéket. 1928. február 19-én hunyt el 93 éves korában. Síremléke a kolozsvári Házsongárdi temetőben található. Lelkes természetjáró volt, kalligrafikus iniciáléit e sorok szerzője azonosította a homoródalmási Orbán Balázs-barlang falán.