Fiatalok a nemzetpolitikábanÉrtékek mentén

2010. augusztus 24., kedd, Közélet

Tőkés László EP-képviselő az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) által Vargyason szervezett konferencián a fiatalok nemzetpolitikában és közösségszervezésben betöltött szerepéről beszélt. Mint mondotta, az új nemzedéknek el kell kerülnie, hogy koravénné váljék, s az igazsággal szemben megalkudjék, hagyja, hogy az értékeket elnyomják az érdekek. Az ODFIE évek óta kifejtett munkájáról azt mondotta, reformátusként is nemes irigységgel szemléli az unitárius ifjak kitartó tevékenységét.

Bár a közösségi szerepvállalás nem lehetőség, hanem kötelességünk, szolgálatot csak az végezzen, akinek szíve szeretettel és hittel van tele — jelentette ki Tőkés László. Mint fogalmazott, népünk számára az egyetlen járható utat a nemzetpolitizálás jelenti, hiszen a Trianon óta egyre erősödő román nacionalizmussal szemben csak azzal és közös fellépéssel lehet felvenni a harcot. Hogy minél szélesebb körben és erősebb nemzetpolitikát tudjunk folytatni, kifejezetten szükséges, hogy a fiatalok ne hagyják magukat kiábrándítani a közösségi munkából és a szerepvállalásból. ,,Korunk egyik legnagyobb gondja az identitásvesztés térhódítása. Közösségeink szétmállnak, meggyengül az egyházhoz való kötödésük, napról napra kevesebbet ér nemzeti mivoltuk, s készek beolvadni az idegenek közé. Éppen ezért fontos, hogy megerősítsük nemzetünk iránti elkötelezettségüket, s közösen, jó szívvel tegyünk szülőföldünk és nemzetünk érdekében" — jelentette ki. Amiért egyre kevesebbszer sikerül nemzetiségi közösségünket érintő kérdéseinkben közösen fellépnünk, annak tulajdonítja, hogy különböző szervezeteink elsősorban nem a közösségi érdekeket nézik, hanem pártjuk politikai és gazdasági érvényesítését tartják fontosabbnak. ,,Bukarestben úgy kellene képviselni, hogy az őket odaküldőket ne felejtsék el." Mindezek ellenére Tőkés úgy véli, a fiatalok közt szép számban akadnak olyanok, akik nem félnek az övéik érdekében cselekedni, s jól működő szervezeteket hoztak létre — elsősorban a Magyar Ifjúsági Tanácsot, az Erdélyi Magyar Ifjakat, az IKÉ-t és az ODFIÉ-t emelte ki —, amelyek, ha nem is olyan erősek, mit a tömegpártok, de képesek azokat kiegészítve az erdélyi magyarságért haszonnal cselekedni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-08-24: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett nagytata, dédnagytata, testvér, apatárs, keresztapa, unokatestvér, sógor, rokon, jó szomszéd és ismerős, az illyefalvi születésű sepsiszentgyörgyi
LENGYEL GÉZA
a kereskedelmi vállalat volt sofőrje
életének 80. évében hosszú betegség után hirtelen elhunyt.
Végső nyugalomra augusztus 24-én 16 órakor helyezzük a közös temető ravatalozóházából.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
4236417
2010-08-24: Közélet - Hecser László:

Két hónapja lakókocsiban (Élet az árvíz után)

Az erdővidéki áradások sokaknak már csak az emlékezetében élnek — ők a szerencsések. Akad viszont, akinek a közel két hónapja történteket ma is jelen időben kell megélnie: élete munkája fekszik még mindig víz alatt.