Na már most, ha ilyent szerelnek fel a méregdrága inkubátorok és egyéb felszerelések mellett, akkor a felügyelők, akiknek állandóan ott kell lenniük, nem tudtak volna még rágyújtani sem, mert időnként megszólalt volna a riasztó. Illetve ilyen vészjelzők őrködtek a laboratóriumokban és a levéltárban. Ez utóbbiban bizonyosan azért, hogy fellármázzák a kórház vezetőségét, ha illetéktelen cigarettázó aktakukac találna behatolni. Most az illetékesek (azt sem lehetett tudni, hogy kik is azok) keresnek egy-két bűnbakot, akire rá tudják bizonyítani, hogy bakot lőttek. Munkabalesetek esetén is a legnagyobb büntetésre az számíthat, aki nem töltötte ki idejében a balesetet szenvedő munkavédelmi lapját. Az eddigiek szerint senki nem érzi magát hibásnak a történtekért, mert még senki nem mondott le. Civilizáltabb országokban, ha vonatszerencsétlenség történik, mert valaki rosszul állította a váltót, akkor lemond még a közlekedési miniszter is. Pedig az nem foglalkozik váltóállítással. De büszkék lehettünk volna, ha lemond Cseke Attila! Azt mondhattuk volna, hogy mi különbek vagyunk! A vizsgálatokkor sok minden elhangzott. Az is, hogy nincs elég orvos, mert mind külföldre mentek dolgozni. Hát ha a romániaiak külföldre mennek munkát, megélhetést keresni, akkor őket gyógyítania is kell valakinek. Ezért mennek utánuk az egészségügyi dolgozók is. Persze okoz az is némi gondot, ha kevés az orvos. Mert régebben olyanok történtek, hogy a beteg elment egy jobb nevű doktorhoz, és mondta, hogy szeretné, ha megműtené. A prof azt kérdezte: papa, mennyi pénze van? Mire a tatuka mondta, például, hogy 100 dollár. Mire a prof azt válaszolta: mit gondol, ennyiért ki fogja majd megműteni. Most, ha kevés az orvos, a kispénzűeket nem lesz, aki megműtse. Ha tovább csökken az orvosok száma, akkor be kell hívni rövid kiképzésre a falusi kovácsokat (régebben ők is húztak fogat), vagy malacherélőket, akik aztán elvállalják az egyszerűbb, olcsóbb műtéteket.