KárpátaljaTárgyalóasztalhoz ültek

2010. augusztus 24., kedd, Világfigyelő

Az októberi ukrajnai helyhatósági választásokkal kapcsolatos esetleges együttműködésről kezdett egyeztető tárgyalásokat tegnap Beregszászon az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).

A megbeszélést követően Gajdos István, az UMDSZ elnöke elmondta: a találkozón, amely az UMDSZ kezdeményezésére, többszöri levélváltás után jött létre, a szövetség tárgyaló küldöttsége vázolta a két szervezet választási együttműködésével kapcsolatos elképzeléseit. Hozzátette: az UMDSZ részéről ismertették az esetleges együttműködés gyakorlati megvalósításának elveit. Arra a kérdésre válaszolva, hogy közeledett-e a két szervezet álláspontja a találkozón, Gajdos kijelentette: reméli, hogy lesz közeledés, jóllehet, a KMKSZ tárgyalói inkább az együttműködéssel szembeni érveket hangoztatták. ,,Abban azonban megállapodtunk, hogy az UMDSZ írásban is megküldi a javaslatait a KMKSZ-nek, és augusztus 31-én Beregszászon folytatjuk az egyeztetést" — közölte az UMDSZ-elnök.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a megbeszélés eredményéről nyilatkozva kifejtette: a KMKSZ küldöttsége meghallgatta az UMDSZ együttműködési javaslatait. Arról, hogy elfogadják-e azokat, a KMKSZ elnöksége fog dönteni. Az esetleges választási együttműködést firtató kérdésre a KMKSZ-elnök azt válaszolta: korábban többször is előfordult, hogy megállapodás közeli helyzetbe jutottak a párhuzamos életet élő két szervezet tárgyalásai, de megegyezésre eddig még soha nem volt példa.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-08-24: Világfigyelő - :

Amit nem szabad az elnöknek, azt szabad Sólyomnak (Szlovákia—Magyarország)

Sólyom László révkomáromiak gyűrűjében
A szlovák—magyar kapcsolatokról közölt kommentárt Sólyom László révkomáromi koszorúzása kapcsán a Sme pozsonyi liberális napilap tegnap. A régi római mondást — Quod licet Iovi, non licet bovi (amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek) — vasárnap óta úgy lehetne módosítani, hogy amit nem szabad az elnöknek, azt szabad Sólyomnak. A magyar államfő egy éve magánemberként még nem beszélhetett a révkomáromi Szent István-szobor előtt. Sólyom Lászlóként azonban a Szlovák Köztársaság már megengedte neki ezt — jegyzi meg a lap.
2010-08-24: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar tükör

Idén, az előbbi évekhez viszonyítva, jóval kevesebb összegből szervezték a Szent István-napi ünnepségeket és az elmaradhatatlan tűzijátékot. A megmaradt pénzt az árvízkárosultak megsegítésére fordították, a rendezvény egyik szívet melengető eseménye volt az ország árvíz sújtotta vidékeiről kiválasztott ötszáz kisgyerek budapesti napjának megszervezése, a városnézés, az ország tortájának felszeletelése.