Régi dicsőségünk…

2010. augusztus 25., szerda, Magazin

Barabás Lajos bátyánk szomorú távozásával s megyei labdarúgásunk több mint siralmas állapotának feledtetési próbálkozásai (?) miatt a múlt sikerei óhatatlanul ismét előtérbe nyomulnak.

A Háromszék múlt hétfői száma Ferencz Péter egykori cikkéből tallózva emlékeztetett a hajdani textiles aranycsapat 1946—47-es sikerére és szomorú trónfosztására. Ezúttal három korabeli fotó közlésével hajtunk fejet az egykori csapat tagjai és vezetői előtt.

Az első felvétel az egykori nagy csaták helyszínét, a Textil-pályát örökítette meg, melyet 1954-ben a gyár fonodarészlegének bővítése miatt felszámoltak. A tribün a negyvenes évek végén tűzvész martalékává vált, a túloldalon újat építettek, később a pályát új szabványok szerint teljesen átépítették, 1953 őszén avatták fel.

1946 májusában politikai indíttatásból a bukaresti angol katonai misszió ligaválogatottja mérkőzött meg a Textillel (6—1 a hazaiak javára). A mellékelt felvételen a Textil játékosai, a csapat vezetői, a bírói hármas, a háttérben pedig az angol és a szovjet katonai misszió tisztjei láthatók. Az azonosított személyeket megszámoztam: 1. Góga György, a Textil Sport Egylet Labdarúgó Szakosztályának alapító tagja, 2. Reményi Tibor edző, 3. Boga Ferenc, 4. Avram Szilveszter játékosok, 5. Lusztig Zoltán egykori játékos, 6. Kisgyörgy Tamás, a megyei sportszervezet (OSP) titkára, 7. Lakatos Béla volt játékos, 8. Orosz Antal volt játékos, majd a mérkőzés textiles játékosai: 9. Kiss István, 10. Székely Sándor, 11. Daragics Béla, 12. Kozma Béla, 13. Sinka Mózes, 14. Kiss Ernő, 15. Kiss Lajos, 16. Barabás Lajos, 17. Réthi Albert, 18. Stefán László, 19. Székely Albert.

Tablókép őrzi az 1946—47-es évad emlékét. A felső sorban: Lakatos Béla sportegyleti titkár, dr. Rácz Endre igazgató-díszelnök, Charles Amlinger, a részvénytársaság igazgatója, Orosz Antal ügyvezető elnök, második sor: Góga György alapító tag, Gyárfás Béla alapító tag, Balogh András, Rákosi Gyula főpénztáros, Kónya Miklós, Lusztig Zoltán intéző, Reményi Tibor edző, Gáspár Sándor jegyző, Nagy Gyula pénztáros, Márton Gábor pénztáros, harmadik sor: Bardóczi Sándor alapító tag, Popa Demeter alapító tag, Kocsis Mihály, Molnár Lajos alapító tag, Simon Mihály alapító tag, negyedik sor: Barabás Lajos, Székely Albert, Boga Ferenc, Réthy Albert, Székely Sándor, Stefán László, Kiss Lajos, alsó sor: Kiss Ernő, Kozma Béla, Kiss István, Sinka Mózes, Daragics Béla, Avram Szilveszter Péter.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-08-25: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
,,Az igaznak emlékezete áldott." (Példabeszédek 10,7)
Isten akaratába belenyugodva tudatjuk, hogy a sepsiszentgyörgyi
DÉNES KÁROLYNÉ
SZŐCS IRMA
életének 69. évében visszaadta lelkét Teremtő Urának.
Temetése 2010. augusztus 26-án 15 órától lesz a szemerjai új temető ravatalozóházától.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Emléke legyen áldott, pihenése csendes.
A gyászoló család
6501
2010-08-25: Magazin - :

Mexikói lány a világszépe

Az idei Miss Universe szépségversenyt, amelyet ezúttal az Egyesült Államokban, a Las Vegas-i Mandalay Bay Hotelben rendeztek meg, hétfő este mexikói lány nyerte meg.