Igen, a holnapba vetett hit ma is ott lakozik mindannyiukban: az emberek pénztelenségét saját bőrén érző, cégének részleges felszámolásán gondolkodó üzletemberben, a szarvasmarhatartó egyesület elnökének szavaiban, a székely ruhának valót szövő asszony mozdulataiban, a régi épületnek új szerepet találó lelkész munkájában és a gazdálkodók karjában.

Megújult a kántori lak

Kotecz József tiszteletes: Ifjúsági házat tervezünk az öreg kántori lakba

A templom tőszomszédságában tekintélyes, egyszerűségében is nemes, öreg ház áll. A közel kétszáz esztendős épület, a volt kántori lakás hosszabb ideig üresen állt, ezért Kotecz József unitárius lelkipásztor új rendeltetést szánt neki: ifjúsági és tanulmányi házként hasznosítaná. A tiszteletes, nem kis bátorságnak adva tanújelét, 2007-ben amerikai testvérgyülekezeti segítséggel fogott neki a felújí­tásnak; a kivitelezés zömét a Spokane Unitarian Universalist Church és a Westminster Congregational United Church of Christ Spokane gyülekezete vállalta. Előbb a tetőt javították meg, majd esztendő szünetet követően belső javítások, a szobák elosztása, a folyosó rendbetétele és a fürdők kialakítása következett, majd idén a központi fűtés és a víz beszerelése. Komoly, szép munkát végeztek a mesteremberek és az egyházat kezük munkájával segítő rákosiak. Igen, a felújításból derekasan kivették részüket a kalákázó cseréprakók, az ajtókat-ablakokat lefestők és a nőszövetség fáradhatatlan tagjai is — helytállásukért dicséri is mindannyiukat Kotecz tiszteletes.

Szemügyre vesszük a szobákat. Világosak, modernek, ízlésesen berendezettek, olyanok, mintha egy jó nevű szállodából ragadták volna ki őket. Négy szoba fest így, az ötödik még kicsit várat magára. Azt tervezik, az fogja megmutatni a távolból érkezőknek, hogy milyen emberek is laknak Felsőrákoson, milyen múltat és kultúrát halmoztak fel az évszázadok alatt. Olyan lesz, mint egy hamisítatlan falusi szoba régi bútorokkal és eszközökkel, varratosokkal díszítve. A szobák különlegessége, hogy mindegyik ajtaján egy-egy idegen női és férfikeresztnév díszeleg. A magyarázat egyszerű: Julie és Jerry Josénak, Lou és David Verwocfnak, Marc és Louise Bohénak, Selina és Pasqualino Leuzzinak, Korodi Sándornak és nejének, Gyenes Annának így mondanak köszönetet a bútorzat, a csillárok, a függönyök és a konyhafelszerelés beszerzésében nyújtott segítségért.

Az ingatlan alsó részében rendezik be a konyhát és a konferenciateremként is használható ebédlőt, az udvart parkosítják, a legfiatalabbaknak kis játszóteret szerelnek majd fel, s egy szabadtéri tanácskozásra is megfelelő részt emelnek — avatott be további elképzeléseibe Kotecz József. Némileg csalogató lenne — s nem is mondtak le róla véglegesen —, de egyelőre nem kívánnak a falusi turizmusban szerepet vállalni, hiszen ahhoz egész sor engedélyt kellene beszerezni, s egy fogadót nehéz folyamatosan működtetni. Meggyőződése, hogy a központ hamarosan a helyi ifjúság, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet rendezvényeinek szolgál helyszínül, s jó szolgálatot tesz majd, amikor a testvérgyülekezetek tagjai is ide látogatnak.

Száz hektáron gazdálkodik

A két Pethő Mihály

Pethő Mihály fiatalkora ellenére tekintélyes területen és állattal gazdálkodik. A család tulajdonában húsz hektár szántó és legelő, ehhez még nyolcvanat bérelnek, hogy a hét tehénnek, négy borjúnak, kilenc disznónak, tizennyolc malacnak, 280 juhnak és 250 báránynak egész évre elegendő táplálékot biztosítani tudják. A gazdának rögvest érkeznie kell, addig édesapja, az idősebb Pethő mesél. Mint mondja, fia az iskolában nem volt jó tanuló, de a gazdaság mindig érdekelte, azzal kapcsolatban biztosan mindent megjegyzett. Ezért is támogatta feltétel nélkül, amikor bejelentette, ebből szeretne megélni. Bár több év tapasztalata van a hátuk mögött, gépeket is használnak, mégsem könnyű az állatokból és a földből megélni. Régebb tehén, bivaly, ökör, tinó és juhnyáj is járta a környékbeli legelőket, ma annyira lecsökkent az állatállomány, hogy már-már ritkaságszámba megy az állattartó gazda. Úgy véli, a visszaesésben szerepet játszik az is, hogy Baróton megszűnt az állatpiac, s nincs hol eladni, megmustrálni a portékát, a legszükségesebb dolgokat beszerezni és elbeszélgetni, miként is megy soruk. ,,A tanácsnak el kellene gondolkodnia, miként lehetne újraindítani. Nekem meggyőződésem, a vásárosoktól annyi pénzt be lehetne szedni, hogy abból zökkenőmentesen működtetni lehessen" — mondja az idős családfő.

A gazdaság gyakorlati kérdéseiről az időközben megérkezett fiatal gazdával beszélgetünk. Megerősíti édesapja szavait: egyre kevésbé éri meg az állattartással bajlódni. Tavaly a Tyrom még gond nélkül átvette a juhtejet, idéntől viszont nem, így kénytelenek sajtot készíteni, s bevinni Sepsiszentgyörgyre, a Covalactnak hétlejes áron eladni. Pedig mennyi vesződéssel és kiadással jár! A tennivalók haladéktalan elvégzéséhez három szolgát és egy munyátort alkalmaznak, akik naponta akár kétszer-háromszor is megfejik a juhokat, gondoskodni kell a kaszálásról és a széna készítéséről, nem csekély összeg az állatok orvosi ellátása sem. A hasznot valójában nem is ez hozza, hanem a bárányok nevelése. Ha későig szophatnak, illetve a jó legelőknek köszönhetően nagyra híznak a bárányok, s ezt a felvásárló is értékeli. Tavaly a kacai vágóhídra adtak el 180 állatot, s idén már jó előre szóltak, hogy ismét számítanak rájuk. Pethő Mihály azt tervezi, idén télen már nem a ház körül fogja állatait tartani, hanem szajvánt és csűrt épít, oda költözteti őket.

Kevés a fejőstehén

A gazdálkodó szavait erősíti meg Székely Miklós, a Szilas szarvasmarhatartó egyesület elnöke is. Azt mondja, alig tíz esztendeje még szinte minden portán tartottak egy-két tehenet, mára viszont alig ötvenkét fejőst számlál a hazajáró csorda. Szerepet játszik ebben, hogy csökkent a tej ára és az állami támogatás, ezzel szemben nőttek és egyre nehezebben teljesíthetőek a felvásárlók igényei. Székely Miklós mégis arra számít, hamarosan gyarapodni fog az állomány. ,,Éppen a szegénység lesz az, ami miatt az emberek ismét állattartásba fognak. Egyre több embert bocsátanak el, nem ritka, hogy egész családok maradnak állandó jövedelem nélkül, fogynak a gyerekeiket még mindig segítő bányásznyugdíjas idősek, így már csak az elhanyagolt földre és az állatokra számíthatnak. Bár sok vele a munka, annyi törődést kíván, hogy mellette nem szabadságolhat az ember, de két-három tehén még mindig hozna havi 500—600 lejt, s ha egy kis korpa is kerül valahonnan, akkor néhány malacot is lehetne tartani, amiből az egész évi hússzükséglet is biztosítható. Ezt egyre többen kezdik megérteni, s már két családról is tudok, mely eddig nem bajlódott az állatokkal, ma pedig azt tervezi, hogy szaporítana."

Nehéz a vállalkozóknak

Kiss Csaba

Nem fenékig tejfel a vállalkozók élete, bárki bármit is állítson — mondja Kiss Csaba. Ki kell fizetni a munkások bérét, a különféle társadalmi és egészségügyi járulékokat, az átalányadót, s nem utolsósorban fel kell venni a küzdelmet a feketemunkával is. ,,Ebben az egyre inkább elszegényedő világban és fokozódó munkanélküliségben, aki már látott egy vakolókanalat, kalapácsot, az kőműves vagy éppen ács..." — panaszkodik a vállalkozó. Néhány hét kérdése csupán, hogy megtartja-e kőművescsapatát, vagy szélnek ereszti őket. Valaminek nagyon meg kellene változnia — mondja keserűen.

Kiss Csaba hosszú ideig a bányavállalat építőmestereként dolgozott, majd 1995-ben döntött a magánosodás mellett. Közel tizennégy esztendeig minden remekül ment. Folyamatosan volt munkájuk, megszámolni is nehéz, hány iskolánál, kultúrotthonnál, egyéb középületnél és magánháznál dolgoztak. A gazdasági visszaesés első jelei tavaly kezdtek mutatkozni, azóta egyre csak mélyül, minden egyre nehezebb lesz. Az állam és az intézmények nem dolgoztatnak, az embereknek nehezebb banki kölcsönhöz jutniuk felújításra és építkezésre, így már oda jutott, hogy fizetés nélküli szabadságra kell küldenie embereit. Akik még dolgoztatnak, azok a baróti, bardoci, erdőfülei és nagybaconi tehetősebbek, illetve a külföldet megjártak. ,,Nehéz, nagyon nehéz, azon gondolkodom, hogy nem érdemes hiába vergődni, és megszüntetem a vállalkozásom építkezési részét. Hátha jót tesz a feleségem által irányított élelmiszerüzletnek, ha egy kicsit felszabadulok, s többet tudok segíteni..." — ecseteli.

Szükség van az osztovátára

Szabó Rozália és férje

Felsőrákoson ketten foglalkoznak még a székely ruhák alapanyagának szövésével. Bíró Margit éppen nincs otthon, de a szomszédságában lakó Szabó Rozália szívesen fogad. Azt mondja, munkájukra ma is szükség van, mert a leányok és asszonyok karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor és őszi hálaadáskor szívesen öltik fel a hagyományos — ünnepenként változó — díszes ruháikat, még szüreti bálkor vagy keresztelőkor is előveszik. A munka javát télen végzik, amikor a ház körül kevesebb a tennivaló, de valójában az osztovátát sosem teszik el. Ha idejük engedi, és sürgősen kell, a rendruhához szükséges hat méter szőttes három nap alatt elkészül. A cérna egyre drágább, azt a megrendelőnek kell hoznia. Évente mintegy tíz rend alapanyagát készítik el, s bár nem sokat fizetnek munkájukért, a kollektívben és a csemetekertben eltöltött évek után járó nyugdíj kevés, jól jön tehát a kiegészítő jövedelem. „Hálás is vagyok unokatestvéremnek, Hegedüs Anná­nak, hogy engem, az ürmösit megtanított szőni. Nem csak a kicsi pénz miatt, ami bejön belőle, hanem a szövéssel járó öröm miatt is. Jó látni, hogy Dávid Alpár vagy Kádár Anna keze munkájából milyen szép és értékes dolgok készülnek." Rozália néni azt sajnálja, hogy a tavalyelőtt Nagyajtán tartott karácsonyi kézművesvásárnak nem volt folytatása. Szívesen emlékszik, mennyi szépet látott, hány értékes emberrel találkozott, s abban reménykedik, az illetékesek nem felejtik el folytatni a nemes kezdeményezést.

Telefon nélkül

Hosszú hetek óta nem működik a faluban a vezetékes telefonhálózat. Nem is csoda: a régi oszlopok kidőltek, legtöbbjüket már az árok menti gaz is vastagon benőtte, a kábelek pedig száz méterekről hiányoznak. A helyiek azt mondják, a szolgáltató rá sem hederít panaszukra, nem javítja a hálózatot, a számlákat viszont lelkiismeretesen küldik.