Néhány tudnivaló a kabócákról. A kabócák (Cicadina alrend) népes rovarcsoport mintegy harmincezer fajjal, rokonok a szívószájszervű poloskákkal, levéltetvekkel, levélbolhákkal. Csak növényi táplálékot fogyasztanak szívócsővé alakult szájszervükkel. Hazai fajaik közepes nagyságúak, kártételük jelentéktelen, ázsiai, afrikai, amerikai fajaik jelentős károsítói kultúrnövényeknek (rizs, cukornád). Trópusi fajaik közül van, amelyik a 14 cm hosszúságot is eléri. Kitűnő hangadó és hallószerveik vannak, ugró helyváltoztatásuk, cirpelésük ismert. Természetjárók tájainkon jelenlétüket az igen feltűnő ,,kakukknyál"-ról (a mezei szegfűn) ismerhetik fel, ugyanis a tajtékos kabócák lárvái ilyen szappanhabszerű védőburok alatt élik meg lárvaállapotukat.

Szőke Lajos maga is megemlíti, hogy több növényen is (nem csak a parlagfűn) szív a kabóca. Kételyeim a gyors biológiai ,,sikermegoldásról" innen erednek. Ha egy rovar nem specializálódott egy tápnövényre (monofág), akkor sem komolyabb kártételére, sem gyomnövényeink pusztítására nem alapozhatunk. Természetesen, egy újonnan betelepedett rovar, ha valamelyik általa kedvelt több növényfajból egyet általánosan és sűrűn elterjedve talál, idővel (!) rákaphat csak arra. De az is megeshet, hogy valamelyik kultúrnövényünk — amelyet monokultúrában termesztenek — lesz a kiválasztott.

Ami a korompenészt illeti, igen, elfedi a fény elől a levelek felszínét, de ez nem jelentős hozadéka a kabóca kártételének. Tehát egyelőre legyünk óvatosak, és kövessük új lakónkat a szükséges és egyúttal kötelező figyelemmel.

Csupán a példa kedvéért említem meg azt a monofág táplálkozású vadgesztenyelevél-aknázómolyt (Cameraria ohridella), amely a Balkánról jött északabbra, s néhány év alatt tönkretette Európa vadgesztenye-állományát, a miénket is.