Mindig is tiszteltem a kerékpározókat, akik képesek napokon át tekerni, és a célért, egy díjért s a dicsőségért a végsőkig elmenni, versenyezni. Magam is biciklizem néha — de sajnos, nem eleget —, így még jobban csodálom azokat, akik önerőből valósítják meg álmaikat, akik egymaguk győznek le például városok közötti határokat, vagy éppen olyat tesznek, amit néha ép ésszel nem tudunk felfogni.
Az elmúlt napokban volt alkalmam megismerkedni egy olyan szentgyörgyi fiatalemberrel, aki két év alatt két kerékpáros túra során közel ötezer kilométert tett meg. Faragó Szabolcs 28 éves, a brassói Transilvania Egyetem hallgatója, építészmérnöknek tanul, idén remélhetőleg harmadéves lesz. Számomra nagyon szimpatikusnak tűnt, jó kedélyű, beszélgetésünk alatt mindig mosolygott. Sugárzott belőle a jókedv. Elmondása szerint az idei bringás túra tulajdonképpen egy folytatás, hiszen tavaly elbiciklizett Görögországig. Akkor kíváncsi volt arra, hogy mire képes, továbbá arra is, hogy miként áll helyt nehéz körülmények között, és nem utolsósorban jobban meg akarta ismerni magát. Most azért ment el Londonig, mert ott lakik egy barátja, akinek megígérte, hogy valamikor meglátogatja. Sajnos — vagy éppen szerencsére — a kirándulás repülővel nem jött össze, így kerékpárral indult el Anglia fővárosa felé. Szabolcs elismerte, hogy különösebb felkészülés nélkül indult el London irányába, de a kirándulást megelőzően és most is rendszeresen szalad és bringázik. Bevallása szerint a túra első három napja nagyon gyilkos volt, mindig azt érezte, hogy már nem bírja tovább, és mindene fájt. Egy idő után azonban átesett a holtponton, a szervezete alkalmazkodott a terheléshez, és ezt követően már senki és semmi nem tántorította el az általa kitűzött céltól.
— Mikor indultál, mikor érkeztél meg Londonba, és összességében milyen volt a kerékpártúrád?
— Július 19-én indultam útnak, és augusztus 13-án érkeztem meg Londonba. Tehát 26 nap alatt tettem meg a 2769 km-t. Az utam Magyarországon át Ausztria felé vezetett, majd következett Németország, Belgium, Franciaország. Itt kompra ültem, amely átvitt Doverbe, és onnan hajtottam fel Londonig. A legkellemetlenebb dolog, ami velem történt a túra alatt, az a sok eső volt. Ellentétben azzal, amikor Görögországban voltam, most sokat esett az eső. Voltak olyan napok, amikor reggeltől estig áztam, a sátrat is esőben kellett felhúzni. Másnapra semmim nem száradt meg, ennek ellenére bele kellett bújnom a nedves cuccaimba, és úgy mentem tovább. Mindig csak addig volt baj, amíg rávettem magam, hogy felkeljek, felöltözzem, és újra a kerékpárra üljek. A fáradtságot kompenzálta a sok látnivaló, az élmény, amiben részem volt közel egy hónapon át. A legnehezebben Magyarországon haladtam, hiszen az alföldi széllel kellett megbirkóznom. Az erős szél miatt egy teljes napot állnom kellett. Az érintett országok közül Ausztria volt a kedvencem, ahol még a földút is jobb a mi útjainknál. Ez egyszerűen hihetetlen. Az emberek nagyon barátságosak és nyitottak voltak velem. Németország is nagyon tetszett, a Duna partján kialakított kerékpárutakon haladtam előre. Belgium nem nagyon tetszett: rosszak az utak, sok a szemét, de az emberek ott is rendesek voltak. Az volt a legfurcsább, hogy az egyik helyen franciául beszéltek, máshol németül vagy éppen hollandul. Ha egy helyen rosszul köszöntél, akkor megnéztek maguknak az emberek. Anglia egyszerűen elbűvölő. Amennyire rossz és hideg ott az idő, annyira barátságosak az emberek. Talán egy picit fekete a humoruk, de meg kell szokni. Az egyik angol szerint én voltam Forrest Gump. Az illető egy kicsit be volt csípve, s kérdezte, hogy hová valósi vagyok, és hová megyek, s amikor elmondtam, rám nézett, s azt kérdezte: Are you Forrest Gump (Te vagy Forrest Gump)? Londonban szerettem a pezsgő, nyüzsgő életet, ami teli energiával. Furcsa volt, hogy az utca bal oldalán kellett közlekedni, de lassan hozzászoktam. Jó volt látni azt, hogy Londonban a biciklisek a ,,királyok". Autóval nem nagyon lehet haladni, de bringával igen. A túra alatt a napi kajám a halkonzerv, a Nutella, a méz és a zöldségek voltak. Az első három nap még az itthonról felpakolt kaját ettem — szalonna és sajt —, utána meg vásároltam. Mindig előre két napra tankoltam fel, a vizet pedig rendszerint kértem. Napi 4—5 liter vizet fogyasztottam el. Magyarországon több helyen is megtörtént velem az, hogy amikor bementem egy kis üzletbe, és elmeséltem, hogy honnan vagyok és hová tartok, kaptam árkedvezményt vagy éppen ingyen kaját és vizet.
— A közel 3000 km-es út alatt nem akadt útitársad?
— De igen. Franciaországban, amikor felültem a hajóra, megismerkedtem három fiúval, két belgával és egy ausztrállal. Angliában egy teljes napot együtt mentünk, hiszen egyfelé vezetett az utunk.
— Kerékpárral közúton eljutni Londonig nem kis teljesítmény, ami több-kevesebb veszélyt is rejt magában. Kockázatos volt az út?
— A görögországi út alkalmával már megedződtem. Tavaly a kamionosok nyomtak le az útról, folyamatosan rám dudáltak. Szerencsére most nem volt semmilyen gond. Magyarországon túl a közút mellett rengetegszer használtam a biciklis utakat, amelyek arrafelé jól ki vannak építve.
— Londonig az út a kirándulás fele lett volna, s visszafelé is kerékpáron akartál hazajönni. Ez nem valósult meg, miért?
— Van három pótvizsgám, ha biciklivel indulok haza, nem érek el a vizsgáimra. Úgy terveztem, hogy Franciaországon át leereszkedem Olaszországba, és úgy jövök haza. De mivel a pótvizsgák elsőbbséget élveztek, így mikrobuszra ültem, azzal érkeztem haza.
— A vizsgák sikerültek?
— Az egyik vizsgám vasárnap lesz (a beszélgetés a múlt héten készült), a másik hétfőn, az utolsó pedig pénteken.
— Milyen jövőbeli terveid vannak, persze ami a kerékpározást illeti?
— Még nem tudom. Voltam már délen és nyugaton, most azon gondolkodom, hogy nekivágok északnak, és elindulok Finnország felé, vagy elpedálozom az Arab-félszigetre. Majd kiderül, ez most még csak egy távoli terv.
