Röviden

2010. szeptember 8., szerda, Világfigyelő

Meghalt az Afganisztánban megsérült magyar katona

Az élettel össze nem egyeztethető, súlyos agysérülések okozták a tegnap reggel elhunyt Kolozsvári György halálát — mondta el a Honvéd Kórház megbízott főigazgatója Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és Benkő Tibor altábornaggyal, vezérkari főnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a tatai laktanyában az Afganisztánból hazatért katonák visszafogadó ünnepsége után. Grósz Andor hangsúlyozta: a zászlós közel tíz napon át kiemelt ellátást kapott, 24 órás orvosi és ápolási felügyelet alatt állt, a legkorszerűbb eljárásokkal próbálták gyógyítani.

Kárpátalján nincs magyar összefogás

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) saját listával indul az október 31-re kitűzött ukrajnai helyhatósági választásokon, miután megszakadtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) kezdeményezett, a választási együttműködést célzó tárgyalások — adta hírül tegnap az ungvári Kárpáti Igaz Szó. Az UMDSZ-hez közel álló újságnak nyilatkozva Gajdos István, a szervezet elnöke azt mondta: ,,A KMKSZ vezetői mondvacsinált okokra hivatkozva, a lehetőségek helyett kifogásokat keresve zátonyra futtatták a megbékélés hajóját."

Milánóban felszámoltak egy romatelepet

Felszámoltak az olasz hatóságok tegnap délelőtt Milánóban egy 250 lakosú romatelepet — közölte a rendőrség. Több mint száz bódét és sátrat bontottak le, ahol már kritikus volt az egészségügyi helyzet. Az intézkedés incidens nélkül zajlott le. A hatóságok Rómában is arra készülnek, hogy fellépjenek az illegális cigánytelepek ellen: Gianni Alemanno polgármester kétszáz romatelep felszámolását tervezi az olasz fővárosban és környékén. Erről azt követően született döntés, hogy két héttel ezelőtt egy hároméves gyerek meghalt egy illegális romatelepen keletkezett tűzben. A polgármester adatai szerint mintegy kétezer ember — a romák mellett több törvénytelen bevándorló — él Rómában illegális telepeken. ,,Ezeket a szálláshelyeket le kell bontani" — szögezte le Alemanno.

Sztrájk Franciaországban

Idén ötödik alkalommal sztrájkoltak tegnap Franciaországban a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen, amelynek legnagyobb elégedetlenséget kiváltó intézkedése a nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 60-ról 62 évre emelése 2018-ig. Az újabb tiltakozás ellenére tegnap megkezdődött a törvényjavaslat vitája a francia parlamentben. A mintegy kétszáz városban tartott tüntetéseken a szakszervezetek szerint több mint kétmillióan vettek részt. A közszférában dolgozók közel negyede vett részt a sztrájkban, többen, mint az előző júniusi megmozdulás során, amikor 19 százalék volt a részvételi arány.

Verekedés az ukrán parlamentben

Összeverekedtek az ukrán parlament képviselői tegnap Kijevben a kormány tervezett megszorító intézkedései miatt. Az ellenzéki honatyák megpróbálták átvenni az ellenőrzést az ülésterem emelvénye fölött, azonban a kormánypárti képviselők visszalökdösték őket. Az ellenzék amiatt tiltakozott, hogy Viktor Janukovics államfő a duplájára emelte a háztartási gáz árát, illetve 55-ről 60-ra változtatta a nyugdíjkorhatárt a nőknél. Mindkét intézkedés kulcsfeltétele volt a Nemzetközi Valutaalap 15 milliárd dolláros válságkezelő hitelének. Miközben az ellenzéki képviselők odabent verekedtek, az épület előtt az ellenzék mintegy hatezer híve tüntetett a megszorítások ellen.

Eltemették Utassy József költőt

Végső búcsút vettek a 69 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Utassy József költőtől; a Kossuth-díjas művészt tegnap temették el lakhelyén, a Zala megyei Rédicsen. A ravatal mellett a Magyar Írószövetség képviseletében Vasy Géza író úgy fogalmazott, hogy a Kossuth-díjas költőt a Magyar Írószövetség és a teljes írótársadalom siratja, amely a gyászban talán egységessé tud válni. Péntek Imre, a Pannon Tükör kulturális folyóirat főszerkesztője felidézte, hogy az 1990-es években a budapesti ELTE bölcsészkarán összeállt Kilenceket, ,,az elérhetetlen föld csapatát" Utassy-csoportként emlegették, mert ,,ő volt a legérettebb, legkiforrottabb lírikus, akinek a tolla alatt minden dallá vált, játékos ritmusként csengett, beleivódott az emlékezetbe".

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-09-08: Világfigyelő - :

Franciaország romákkal szembeni politikáját ostorozták az Európai Parlamentben

Franciaország romákkal szembeni politikáját ostorozta tegnap az Európai Parlament több képviselője Strasbourgban a testület plenáris ülésén. Számos politikai csoport, köztük a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és a kommunisták az ülésen határozattervezeteket terjesztettek elő, amelyekben elítélnék a romániai és bulgáriai romák közelmúltbeli kitoloncolását Franciaországból.
2010-09-09: Apróhirdetések - :

Apróhirdetések

Előpatakon emeletes ház (dupla garázs, ásványvíz, elektromos fűtés, 380/220 V áram) 4115 m2-es telken (építkezési lehetőség) eladó. Alkudható ár. Telefon: 0723017343, 0745297952.
4236811