A háromszéki, udvarhelyi és gyergyói magyar üzletemberek egyesületeinek évekkel ezelőtti létrejötte után a tartományi vállalkozói szféra átfogóbb struktúráinak megteremtéséről adtak hírt két éve sajtóértesülések.
2008 októberében az udvarhelyi Küküllő Szállóban több tucat vállalkozó és három egyesület képviselői tanácskoztak a kérdésről, ezt követően 2009-ben Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetsége (SZVESZ) néven egy rugalmasnak szánt, kétszintes szervezetet hoztak létre, melyre alighanem nagy szerep vár még a külföldi és országos tőke mellett a régió gazdasági arculatának megrajzolásában. A figyelemre méltó kezdeményezés bemutatására lapunk a szervezet elnökét, Kurkó János György csíki vállalkozót (képünk) kérte fel.
Kis- és nagyvállalkozók
A közismert üzletember, aki a sepsiszentgyörgyi Sugás Áruház és a csíkszeredai Fenyő Szálló tulajdonosa egyebek közt, úgy véli, a SZVESZ színre lépésének jelentősége abban áll, hogy "húsz év után mernek a Székelyföldről mint olyanról beszélni nemcsak a politikusok, hanem a gazdasági élet szereplői is. Miután kulturálisan, társadalmilag stb. egységesnek tekintjük, ideje volt, hogy a vállalkozók is tömörüljenek."
Kurkó János elismerően méltatja a kis- és középvállalkozók Kovászna megyei szövetségének, valamint székelyudvarhelyi, gyergyószéki és csíki társszervezeteiknek a munkáját, kettőnek maga is tagja, mivel ezek előkészítették a talajt a regionális egyesülésre.
— Alakuló közgyűlésünkre pontosan Sepsiszentgyörgyön került sor tavaly szeptember 25-én az Asimcov székházában, akkor sikerült elnökséget is választani. Az Asimcovot nem fantom-, hanem mint valóban működő egyesületet tartom példaszerűnek.
A szervezeti felépítés némi fejtörést okozott az alapítóknak, erre a következő magyarázatot kaptuk:
— Azért nevezzük "vállalkozók és szövetségek" egyesületének, mert azt kívántuk, Székelyföld egészét foglalja magában, de úgy, hogy működőképes is maradjon, ugyanis két-háromezer tag mellett az nem biztosítható. Könnyen előfordulhatna például, hogy a tagság fele nem jönne el a közgyűlésre, és akkor az határozatképtelenné válna. Hasonló a helyzet az ún. SIF-ek, a moldvai, erdélyi stb. befektetői társaságok esetében, melyeket pontosan a nagy létszám bénít meg. Persze, kitaláltak különféle trükköket, hogy ezt kivédjék, de erről most ne beszéljünk. Emiatt nem akartunk egy grandiózus szervezetet felállítani, ehelyett azt mondottuk: legyen egymillió euró és száz foglalkoztatott az alsó határérték a tagok esetében, aki e két feltételt nem teljesíti, az beiratkozhat a már említett helyi szövetségekbe, egyesületekbe, és azok közvetítésével kapcsolódhat hozzánk.
Ezek után persze a tagok számára kellett rákérdeznünk. Régóta foglalkoztat különben is, hány székely eurómilliomos, illetve nagyvállalkozó van a nap alatt. Íme egy bennfentes becslése:
— Közel járunk már az ötvenhez... A potenciál még nagy, engem bíztak meg, hogy a Maros megyeiek bevonásával bővítsük a létszámot. Szerintem legalább a duplájára növelhető.
Az érdek szabadsága
A tagfelvételben nemzetiségi kikötés nincs, eddig többségiek nem jelentkeztek, "de felvételüket nem zárjuk ki". A regionális behatároltság viszont fontos.
A hazai vállalkozói szférában különben tömegével léteznek hasonló szervezetek — állítja Kurkó János —, ágazatonként és területileg is, mi több, magát országosnak feltüntető is, azonban egyik sem eléggé reprezentatív. "Minden feltörekvő politikus próbált alakítani magának egyet, és ezáltal hátszelet kapni. Le is járatták egy kicsit az ötletet."
A SZVESZ alapszabályzatát hazai és külföldi példák segítségével állították össze, céljairól annyit mond:
— Nem más, mint ami a romániai magyar közgazdászokat, pedagógusokat, írókat, gazdákat mozgatja: hogy érdekszövetséget alkossanak. Szükségük van a vállalkozóknak egy szócsőre, melyen keresztül hallassák hangjukat, próbáljanak meg érdekeiknek érvényt szerezni, és képviseltethessék magukat a különböző fórumokon, így a kormány—munkavállalók—munkaadók tanácskozásain is. Különösen, hogy meglehetősen kétes mind ez ideig az országos egyesületek sikere azokon. Mint elképzelés, a kormánnyal, főhatóságokkal való tárgyalás is céljaink közé számítható, de hogy kézzelfoghatóbbat mondjak: arra törekszünk, hogy a tagok egymással könnyebben tartsák a kapcsolatot. Elcsépeltnek tűnő mondat, de saját tapasztalatból mondom: sok vállalkozóval a szövetségben ismerkedtem meg. Itt került kapcsolatba a kézdivásárhelyi Domo a keresztúri Elcával, hogy csak egy példát mondjak. Másfelől el kívánjuk látni a tagságot szükséges információkkal. Megszerveztünk magyar szakemberekkel egy nyolc előadásból álló sorozatot, melyen a családi vállalkozásokról, a privát bankokról, szolgáltatásaikról, az európai adózási rendszerekről stb. volt szó, s melyen egy percig unatkozni nem lehetett, annyira közérdekű témákról szóltak. Ki kívánjuk elégíteni a tagság igényeit bevont tanácsadókkal. Viszont nem biztos, hogy a szövetség egy nagy tapasztalatokkal rendelkező Domónak például tanácsot tudna adni, információkkal azonban szolgálhat.
— Erről jut eszembe, az ön jó tanácsadóira hivatkozott valaki a Sugás privatizációja kapcsán...
— Nekem nem voltak tanácsadóim, a mentorom az élet volt, és jómagam. Amit megtapasztaltam, azért sokszor árat is fizettem. Autodidakta módon vettem elő a törvényeket, gyűjtöttem az információt újságból, beszélgetésekből, kollégáktól.
A politika életünk része
— Váltsunk témát. Fő elvárásaik a kormánnyal és parlamenttel szemben mik lennének? Nevezhetőek-e vállalkozóbarátnak?
— A kormánynak eddig a hitelével volt baj, mivel két választáson is csúnya dolgok történtek, és az emberek megcsömörlöttek. Vállalkozóként fő elvárásunk, hogy a törvényhozás kiszámítható, stabil legyen. Bármibe kezdenek, ne máról holnapra tegyék, mert megbolondul a gazdasági világ, és nem fogja tudni tenni a dolgát. Ha nincs a döntéseknek egy kifutási idejük, a folyamatokat teljesen felforgatja.
— Adók? Bérpolitika?
— Mi jónak tartjuk, hogy a 16 százalékos adókulcshoz nem nyúltak hozzá. Ez továbbra is maradjon ennyi. Az áfa kérdése: növelése nem a legkedvezőbb, mentségére szolgál a kormánynak, hogy máshol akarták meghúzni a nadrágszíjat, de az procedurális okokból nem jött össze. Kényszer alatt emelték végül. Gond van a reakcióidővel: sokszor később reagálnak a kelleténél, és bajos a kommunikáció, érezhető a kapkodás, ami nem tesz jót a gazdasági életnek.
— Törvénykezdeményezésük volt-e vagy lesz-e?
— Még nem volt. A legfontosabb, hogy az adókulcshoz ne nyúljanak, és próbálják tartani az államháztartás egyensúlyát, hogy az euró árfolyama és az infláció ne szökjön a tűréshatár fölé. Válság idején ennél többet nem várhatunk.
— Szomorú tény, hogy az átlagjövedelem a Székelyföldön alacsonyabb az országosnál több millió régi lejjel. Ennyire visszaélnének a helyi vállalkozók az itteni munkavállaló fokozottabb kiszolgáltatottságával?
— Szó sincs róla. Kis potenciállal rendelkező régió vagyunk, és ez tükröződik a fizetésekben is. Nem is voltunk soha nagyok, egyelőre nem is leszünk Románián belül sem. Ilyen értelemben itt minden kisebb, akárcsak nem egy másik régióban.
— Milyen kapcsolatokat szándékoznak fenntartani a magyar politikai pártokkal, és hogyan viszonyulnak az RMDSZ székelyföldi gazdasági fejlesztési régiót célzó tervéhez?
— Mi támogatjuk a régiók tervezett újrafelosztását, és aggódva figyeljük, hogy még apró lépéseket sem tesznek ebben az irányban. A politika ma rossz érzést kelt az emberekben, mi azonban ezt elutasítjuk, mert nem csak negatív dolgokat hozott. A pártokkal nem fű alatti kapcsolatot akarunk fenntartani, hanem teljesen egészséges és nyílt viszonyt. A politika az életünk része. Mindenkivel ápoljuk a jó viszonyt, viszont függőségi státust nem fogadunk el. A székely régió tervét maximálisan támogatjuk, de nem csak azt, és nem kizárólag azt.
Vendégforgalmunk hibái
Fő belső céljuk egyelőre a tagság bővítése, legközelebb a bálványosi nagyszállóban ülnek össze közgyűlésre, időpontját még nem tűzték ki. Egyelőre nem tudná megmondani, a három megyebeli tőke hányad részét képviseli a szervezet, de úgy véli, egy meghatározó részről van szó. A Székelyföld viszonylagos elmaradottsága kapcsán elmondta, hogy rengeteg a tennivaló, "sok olyan érték hever itt, melybe egyelőre még lábbal rúgunk. Egyesek csak a falakat látják, mások sejtik a mögöttük rejlő lehetőségeket is — tartja a mondás. Hadd utaljak arra, hogy több ezer ásványvízforrásunk van, s annak csak a töredéke kiaknázott, illetve csak pár százalékánál látszik, hogy gazdája is van. Nem csupán ásványvíztöltödékre gondolok, hanem a legegyszerűbb lábáztatókat is beleértem."
— Minek lenne jövője? Vagyonát nem ismerem, de tudom, a kereskedelemben és tranzitturizmusban is érdekelt. Szarvadiékkal egy kategóriába sorolják önt a román lapok. Üzleti titkait nem firtatom, de szövetségi vezetőként hogyan vélekedik a felfuttatandó gazdasági ágazatokról?
— A vállalkozó nem adja ki magát. De el tudom mondani, hogy mi a fő baj az idegenforgalmunkban. Ha egy turista nem érzi azt, mikor bejön, hogy átlépte a Székelyföld határát, és itt mást talál, mint amit korábban tapasztalt, akkor baj van. Ha csak egy székely kapu és egy felirat jelzi a Székelyföldet, az nem elég. Nem biztos, hogy jót tesz a falusi turizmusnak például a papagájszínekre festett ház falán mászó műanyag Mikulás. Az nem illik a képbe, azt megtalálja Pozsonyban, Párizsban és bárhol. A falusi turizmussal foglalkozóknak mondom: ne majmolják a külföldet, égbekiáltóan szomorú az ilyesmi. Fontos, hogy a Székelyföldnek legyen egyénisége.
— Imázsépítésre gondol?
— Ne menjünk olyan messzire. Sokkal egyszerűbben is megközelíthető: söpörd meg a kapud elejét! Szegezd vissza a kertdeszkát! Fehér mésszel meszeld le az útszéli fát! Nem kell az Európai Unió, Brüsszel és Budapest ajtaján kopogtatni! A legegyszerűbb dolgokat kell megtenni: kaszáld meg a sáncot a kapud előtt! Szedd össze a szemetet a Maros, az Olt, a Tatros és a Küküllő, a négy székely folyó medréből! Ezzel kell kezdeni. És sok jó példa követhető: Csernátonban láttam a néprajzi múzeumot. Úgy tűnik, azok az emberek kacatot gyűjtöttek, pedig nem ócskaságok azok, hanem értékek, és ráadásul egy turisztikai látogatási pontot is teremtettek a településük számára. Nem kell hozzá hatalmas tőke, össze kell szedni a faluban a rossz szekereket, gépet, néprajzi értéket: ruhát, ládát, fejszét, és létrehozni egy turisztikai látványosságot belőlük. Engem ingerültté tesz, amikor a nagy projektekről beszélünk, miközben a négy nagy folyó tele szeméttel, pillepalackkal. Előbb azt szedjük ki, utána jöhetnek a projektek. Hogyha bejön a turista, érezze, itt olyasmit kap, amit másutt nem. Így értékesíthető a Székelyföld turisztikai potenciálja. Hogy kinek kellene kezdeményeznie? Az önkormányzatok urbanisztikai osztályainak! Ha már itt tartunk: nézzük meg Hargitafürdőt, a Gyilkos-tót stb., ahol összevissza építkezések csúfítják el az összképet. No de visszatérve: a szemételtakarítás nem kerülne pénzbe!
Kurkó János a borvízpalackozásban lát lehetőséget ("meg lehetne itatni a fél Afrikát!"), kihasználatlanok szerinte a gyógyturizmus óriási lehetőségei is. Az ingatlanügyletek pillanatnyilag nem jövedelmezőek, a tömbházlakásokat nem lehet eladni, a bioenergia-előállítás lehet még eredményes az energiafűz termesztése révén — véli. "Technológiát lehetne még behozni, alkatrészgyártást, amihez azonban sok-sok pénz kell" — mondotta végül.
Legközelebb talán ezzel folytathatnánk.
