Az erdőből kivezető úton, a dombtetőn leállított Lada rendszáma árulkodott Peregrinus illetősége felől. Az öreg tréfának szánta, de komolyan gondolta: — Bejöttek azok ’40-ben is, de csak addig volt itt ismét Magyarország, míg egy pár bakancs tartott.
Megmondta, amit mondani akart, és már ment is tovább.
Igen, megtapodta ezt a népet a maga fajtájabeli földesúr is, amikor szolgalelkű igyekezetében, hogy kedvében járjon Bécsnek, s megkapjon egy-egy méltóságos, netán kegyelmes címet, több évszázados birtokukról űzte ki a református magyarokat, s adta valamely román felekezetnek, hogy majd a hittérítő pópa a maga oldalára vonja őket.
Igen, ilyen módon is pusztult s vész mai napig is az erdélyi s vele a mezőségi magyar. De hát kinek fáj, és ki kéri számon azt a mintegy kétmillió elárvult magyart, aki ilyen és hasonló módon a századok folyamán bebizonyíthatóan beolvadt a románságba? Kérdezte Peregrinus Nyirő szavával — de ugyan kihez szól a kérdés? Akihez szólna, annak már csak a hátát látni: rohan egy más, egy új világ felé. A mostani hűtlenek, a mai cserbenhagyók az alkonyi ködből kihámozott Európába.
Maguk az erdélyiek sem tudják, mi történik Erdélyben. Ők tudják a legkevésbé.
Magyarpalatkán ma már egyre kevesebb a magyar, s azon a kevesen sem segít senki. Papjaik évente, kétévente váltják egymást, néhány esztendeje már magyar iskolája sincs, kátyús útjai a kiúttalanságba vezetnek.
Szegények. Lelki képük az alkalmazkodásban eltorzult. Szegények, holott nyelvük gyökében a legritkább magyar kincs: első szavaink. Hűséggel őrzik. Szegények. E hajdan büszke tartású nép a pásztorok juhaivá vált. Ordas idők terelik a nyájat. Az ingovány felé tartanak. Szegények. Mindeközben egy elegáns budai szállodában Magyarország miniszterelnöke 1918 decemberére emeli pezsgőspoharát román kollegája társaságában. Együgyű, nem tudja, mit cselekszik.
Isten, miért fordítasz hátat? — méltatlankodott Peregrinus, majd a cinterem felé vette útját. A déd- és nagyszülők, egyik testvér s a kiterjedt rokonság néma küzdelmében a mélyből dörömböl az élőknek. Halottak napja. Napja? Halottak évszázadai! Memento mori. Van, mire emlékeznünk.
Erre szólítanak fel a kis templom harangjai is. A kisebbiket II. Rákóczi György fejedelemsége idején, 1650. május 19-én állították, a nagyharang 1760-ban, Mária Terézia idején került az ácsolt, hegyes tornyú, zsindelyes haranglábba. Előbb a kicsi szólal meg, később a nagy, majd mikorra összehúzzák őket, már minden református — egy szűk maroknyi — a templom udvarán. Amikor a harangok elnémulnak, a lábfújtatós öreg orgonán Peregrinus János nevű nagybátyja, az öreg kántor már egyre elhalóbb hangon indítja útjára az énekelt imát: Tebenned bíztunk eleitől fogva...
Peregrinus már sokat élt, és élte során sokat változott, de Magyarpalatka maradt, amilyennek gyermekkorában megismerte. Ugyanazok a karók közé font vesszőkerítések, ugyanaz a sár.
A letűnt múlt tárgyi emlékeivel a mai kor embere a falumúzeumban ismerkedik. Ma­gyarpalatka viszont él. Ugyanúgy s csaknem ugyanazon mód, mint századokkal ezelőtt. Múltjához — nem jókedvében — az egyik leghűségesebb mezőségi falu. Itt ma is él a honfoglalás kori nyelv, az ezredéves muzsika.
A vándor továbbáll.
A magyarpalatkai dombok a Holttenger mélyén, a Mezőségben bizalmatlanul hátrálnak, akárcsak maradék magyarjai. Csak a tücskök hangolnak a domboldalban. Náci, az öreg cigány pereputtya Budapestre készül táncházi mulatságra.
Peregrinus is indul Marosvásárhely felé. Egy apai nagybátyja él itt, de itt élt egy gyermekkori kaland, egy kamaszkori meg egy ifjúkori szerelem emléke is.
Peregrinusnak valahányszor, ha a városba ért, lélegzetvétele megkönnyebbedett, izmai ruganyosabbá, elméje tisztábbá vált. Itt, a székelyek fővárosában, bár tudta, hogy csupán káprázat, mindig szabadnak érezte magát. Megtűrt magyarságáról még ha tudta, sem hitte, hogy nem az igazi. Még a román Vitéz Mihály, ki egy szemhunyásnyi időre a magyar király erdélyi helytartója, még ő is úgy ír Marosvásárhelyről, hogy ez a legélesebben magyar város.
Hogyisne lenne az, hiszen itt, a Postaréten választották fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet, itt élt Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság alapítója, itt jogászkodott a magyar Balzac, Kemény Zsigmond, aki majd a mezőségi Pusztakamarásra megy meghalni. Itt, a nyugati kultúra legkeletibb végvárában védi nyelvünk s lelkünk maradék javait az ugyancsak mezőségi gyökerű Sütő András, Szavaink Nagyfejedelme. A nyelvújító Ka­zinczyban itt fogantak az Erdélyi levelek. Itt kapta vissza Bemtől őrnagyi rangját Petőfi, s innen vette útját a halál felé. Az itteni Vártemplomban mondták ki Európában elsőként a vallásgyakorlás teljes szabadságát, amit aztán 1568-ban a tordai országgyűlés egybehangzóan megszavazott. S nem utolsósorban itt éltek a Bolyaiak, s itt áll a kincseket rejtő Théka, Teleki gróf bőkezű adományából az első magyar közkönyvtár.
A kemény és kerek fejű, gyors észjárású székelyek városa. Ez volt első neve is: Székelyvásárhely. Városi rangra Mátyás király emelte, szabad királyi várossá pedig Bethlen Gábor tette. Ekkor, 1616-ban lett a neve Marosvásárhely.
Főtere tulajdonképpen egy széles főutca. Régi magyar jellege már megfakult. Emlékét már csak néhány épülete, a színes majolikatetős, magyaros díszítésű Kultúrpalota, a volt Városháza, a jezsuiták építette katolikus templom vagy a Görög-ház, Petőfi volt ’49-es szálláshelye őrzi.
A főteret délen és északon egy-egy ortodox templom zárja le. Az északi székesegyház helyén állt 1911-ig a székely ezermester, Bodor Péter zenélő kútja, amelynek hű mását 1936-ban a Margitszigeten építették fel. A tér közepén a román katona emlékműve áll, amelyet a vásárhelyiek keresetlenül s persze csupán egymás között Bronz Bélának neveznek.
A város legrégibb építménye alighanem a Vártemplom, amelynek hatalmas boltíve alatt a reformátusok fordulnak Istenhez szabadulásért. Jelenlegi formájában a 14. század óta áll. Elődjét, amely még az első Árpád-házi királyok korában épült, a tatárok rombolták le. Megválasztása után, 1704-ben itt iktatták be a rendek II. Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé. Hírlik, hogy az ősi templom padlata alatt a nagyságos fejedelem kincsei vannak elásva.
A város egyik büszkesége a hajdani református kollégium, amely ma Bolyai Farkas nevét viseli. Az 1549-ben épült iskola híres oktatási intézmény volt hatalmas könyvtárral, saját nyomdával. Ezt kéri most vissza a református egyház, s ezt tagadja meg tőle folyamatosan, valamiféle ködös ősi jussra hivatkozva a kormányhivatal. Itt kezdte tanulmányait Bolyai János, Farkas pedig, az apa itt oktatta a matézist.
Ebben a tanintézetben világosult meg az elméje a román felvilágosodás két nagy alakjának, a magyar nemességet nyert Dicső­szent­mártoni Major Péternek és Sinkai Györgynek, hogy később Gheorghe Şincai és Petru Maior néven eszméikkel győzelemre segítsék a román atyafiakat.
Az ősi skóla mellett, egy küllemében szerénynek ható épületben, Erdély valamikori kancellárjának könyvtár-palotájában van a szellemi Erdély egyik legnagyobb kincsestára, a Teleki Téka.
"A tudományoknak nemzetemben és hazámban előmozdításokra" — a Várad-Olasziban fogalmazott végrendeletében egyebek mellett e szavakkal bocsátotta az olvasni és művelődni vágyók rendelkezésére gróf Széki Teleki Sámuel 1802-ben marosvásárhelyi könyvtárát, amelyet a nemzet első közkönyvtáraként tartanak számon. Közel kétszázezer kötetével e könyvtár az elmúlt századok európai kultúrájának egyik leggazdagabb gyűjtőhelye, enciklopédikus tudománytár, bibliofil ritkaságok őrzője. Bécsi tartózkodása idején, ahol a gróf Erdély al-, majd főkancellárjaként dolgozott, a kontinens huszonöt városából szerzi be könyvtára értékes darabjait. A nagy francia enciklopédia két kiadása mellett megvásárolja a szaklexikonokat, és beszerzi az európai tudományos társaságok és akadémiák közlönyeit. Ezzel egy időben gyűjti az ókori világ művészeti hagyatékát is, metszeteket és rézkarcokat. Kedvelte az illusztrált kiadványokat, különösen a Holbein, Rubens és Dürer rajzaival, metszeteivel szemléltetett díszített köteteket.
Bibliofil ritkaságokat is vásárolt. Könyv­tárának kincsei közé tartozik többek között 52 ősnyomtatvány, számos első kiadású könyv, amelyeket régi korok híres nyomdászmesterei állítottak elő. Különös gonddal válogatta a görög és latin klasszikusok legteljesebb és legjobb kivitelű munkáit.
Ma a könyvtár anyagát gazdagítja a Refor­mátus Kollégium több évszázados gyűjteménye, valamint a kancellár feleségének, Iktári Bethlen Zsuzsannának kétezer kötetes magyar nyelvű anyaga. A Teleki—Bolyai-könyvtár — az egyesítés óta így nevezik — ritkaságai közül a legrégibb a 14. században pergamenlapokra másolt latin nyelvű Biblia, a Koncz-kódex, amely a Marosvásárhelyi Sorok és Glosszák néven ismertté vált hatodik magyar nyelvemléket is tartalmazza, a könyv szélére magyar nyelven írt 55 szót. A gyűjteményben találjuk a legkorábbi magyar nyelvű orvosi könyv, az Ars Medica 16. századi kéziratát, Lencsés György munkáját, amely a magyar orvosi szaknyelv kialakulását alapozta meg. Itt őrzik Bod Péter munkáinak eredeti példányait, valamint Bolyai Farkas és fia, János húszezer oldalnyi, eredeti kéziratos hagyatékát, köztük a nevezetes temesvári levelet, amelyben Bolyai János közli apjával a nem euklideszi geometria megalkotását: "...a semmiből egy új, más világot teremtettem..."
Peregrinus eltöprengett a semmi és a teremtés értelmén, a sorrenden s e fordított világ viselt dolgain. Sorolja még? Igen — döntött —, legalább részben tudjuk meg, mit hagyott ránk végrendeletileg Erdély kancellárja.
A számos idegen nyelvű ősnyomtatvány mellett magyar nyelvű ritkaságok is bőséggel lelhetők fel, köztük Apáczai Csere János Magyar logikátska című munkája, az első magyar nyelven írt logikatankönyv. Itt őrzik Balassi Bálint Istenes Énekeinek egyetlen csonka példányát, Kőrösi Csoma Sándor tibeti—angol szótárát, Orbán Balázs eredeti fényképeit. Különösen gazdag értéket képvisel a Téka Biblia-gyűjteménye, köztük a kivételes szépségű, 1519-ben Bázelben nyomtatott Szentírás, amelyet Rotterdami Erasmus gondozott.
És végül — mert mindent felsorolni lehetetlen lenne — álljon itt az erdélyi tolerancia bizonyságaként egy érdekesség. Itt lelhető fel az a gyulafehérvári fejedelmi nyomdából származó, 1648-as kiadású Biblia, amelyet az erdélyi fejedelem, Rákóczi György a maga költségén nyomtatott ki s jelentetett meg román nyelven.
Nos, e páratlan gyűjtemény birtokjoga máig rendezetlen. A diktatúra szörnyszülője, Ceau­şescu nem csupán az anyagi támogatást vonta meg tőle, de a megyei könyvtár alegységévé minősítette vissza. A könyvtár épületét a Nyugaton élő Teleki-leszármazottak a saját költségükön restaurálták, mindeközben e páratlan gyűjtemény gondozói közül kiszorultak a magyar szakemberek. Könyvtárainkat, egykori városi, családi levéltárainkat olyanok kezelik, akik nem ismerik a nyelvünket, akik számára ezek a gyűjtemények idegenek.
Lám, így válik semmivé a teremtett világ. A Világ, amelynek tudományossága a legtöbbet egy kolozsvári születésű, de Marosvásárhelyen nevelkedett férfinak, Bolyai Jánosnak köszönhet. A kortárs világ nagy gondolkodói közül többen is kifejtették: Bolyai János felfedezése híján ma nem beszélhetnénk sem relativitáselméletről, sem űrkutatásról, egyszóval földhözragadtak lennénk.