Középajta nem különbözik a hozzá hasonló méretű háromszéki és erdélyi falvaktól: helye van a panasznak, a reményvesztésnek, de a holnapba vetett hitnek is. Az anyagiak hiánya meglehetősen nehéz helyzet elé állítja az önkormányzatot, hiszen évekig húzódik, amíg a vízhálózat kiépül, és a családok csatlakozhatnak rá, ha pedig késik a kormánytámogatás, vagy nem megértő a kivitelező, akár az is megtörténhet, egész sor formaságot újra kell kezdeni.
A gazdaember időjárástól és úri kényelemtől egyaránt függ. Az eső ellen képtelenség védekezni, a vadászatot kedvelő hivatalosságokkal szemben pedig nem lehet. Vannak magasabb érdekek is, azokat kell nézni... Egyedül a kár az, amiben senki nem vállal közösséget. A lelkész azért dolgozik, hogy a visszaszolgáltatott ingatlan, a közösségi és imaház ismét teljes értékével szolgálhassa a falu népét. Gondja van arra is, hogy megteremtse a kulturális életet összefogó egyesület jogi formáját. Akad, ki derűsen szemléli a jövőt, s azt mondja, még sosem volt ekkora a bőség. Igaz, amikor ő fiatal volt, nem volt úzus zokszót ejteni a nehézségek miatt. Nyolcvanesztendős, de annyit dolgozik, hogy a fiatalabbaknak is serénykedniük kell, ha lépést akarnak tartani vele. A keze alól kikerült szőtt és horgolt darabok örömet szereznek készítőjüknek és a megajándékozottnak is.
Vízzel ellátni, füvészkertet létrehozni
Középajta vízellátása évek óta húzódik — leginkább a pénz hiánya miatt. Pedig igencsak fontos lenne, hiszen kevés kút vize jó minőségű: közel állnak a szemétdombok, a trágyalé könnyen beszivárog a felszíni vízbe, megmérgezi, ihatatlanná teszi. A hálózat kiépítve, ám a víztározónak még csak az alapja készült el. Befejezésére nemrég a szükségesnek kevesebb mint fele, 430 000 helyett kétszázezer lej érkezett a fejlesztési minisztériumtól. Bihari Edömér polgármester abban bízik, sikerül meggyőzni a befektetőt, "hozomra" végezze el a munkát. Ez szinte létfontosságú a kis község számára, hiszen ha idén nem készülnek el, a következő esztendőben újra kell engedélyeztetni a beruházást, az pedig súlyos anyagi terhet jelentene. "Nagyon bízom abban, hogy megértésre találunk, s október folyamán befejezhetjük. A telet követően néhány hónapig az utcai csapokon tesztelnénk a rendszert, majd rá lehetne csatlakozni. A 2011-es költségvetést úgy próbáljuk meg összeállítani, hogy a főhálózaton kívül eső utcákban is lefektethessük a csöveket" — mondotta a polgármester.
Lassan haladni látszik a füvészkert ügye is. Kéthektáros területen képzelték el a Benkő József munkásságának emléket állító kert kialakítását, ám a kiszemelt teleknek több tulajdonosa van, megegyezni nehéz velük. Pedig kiemelten fontos lenne a tulajdonjog megszerzése, hiszen anélkül sehova sem lehet pályázni, márpedig elsősorban EU-s, illetve az országban a környezetvédelmi alap támogatásából szeretnék fedezni a költségeket. Elkészült a látványterv, amitől Bihari Edömér azt reméli, ha az érintettek meglátják, milyen fákkal, díszcserjékkel és virágokkal lesz beültetve, illetve milyen szép panorámát kínál majd a falura és az egész térségre — jó időben egészen a Persány-hegységig ellátni —, segíteni fogják megvalósítását.
A gazda panasza
Középajtát nem öntötte el az árvíz, de a túlságos esőáldás megkeserítette a gazdálkodók életét. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a kormány intézkedései sem segítik a földművelésből és állattartásból élőket — csökkennek és nehezebb megszerezni a támogatásokat, a vadállatok becsülete pedig jóval nagyobb, mintsem hatékonyan lehetne fellépni ellenük —, érthető, miért is tartják a 2010-es esztendőt kivételesen rossznak. Jó, ha azt visszakapják, amit a földbe tettek, jószágaiknak pedig lesz mit tavaszig enni adni...
Benkő Imre a módosabb gazdák közé tartozik. Harminckét hektáron dolgozik, abból tizenötön kukoricát, lucernát, borsót és őszi árpát termel, istállójában tucatnyi tehén és öt borjú, mellettük nyolc disznót nevel. Soknak tűnhet — mondja —, de amije van, azért régebb dolgozott meg, mostanság nem sokat tett hozzá, mert igencsak rossz irányba megy az ország. Nehéz folyamatosan a felvásárlók és a törvények egyre szigorúbb feltételeinek eleget tenni, ezzel szemben támogatottságuk folyamatosan csökken. Mint mondja, gyermekkorában a zsidó kereskedő annyit fizetett egy-egy felhizlalt bikaborjúért, hogy abból télire az egész család felöltözött, az iskolába készülő gyermekeknek pedig minden szükségeset beszerezhettek, s még maradt is. Ezzel szemben ma arra vannak kényszerítve, hogy a cigány felvásárlóknak potom pénzen eladják. "Így van ez mindennel. A búza kilója hatvan bani, de ha korpát akarok venni, már 75-öt kérnek, a tejért jobb esetben 70—75 banit adnak, ám a gyár már négy lejt kér érte, pedig le is fölözte becsülettel! A tizenkét tehénből folyamatosan hatot fejek, átlagosan napi nyolcvan liter tejem van, ez hetvenvalahány banival számolva alig ötvenlejes bevétel, ami percek alatt elmegy a legszükségesebbekre: motorinára, alkatrészekre és apróságokra. Most lenne ideje a szántásnak, vetésnek, trágyázásnak, de megnézheti, hányan tudják azt elvégezni. Egyszerűen az embernek nincs pénze a legszükségesebbek beszerzésére. Nincs, és nem is biztos, hogy egyhamar lesz, hiszen gyenge volt idén a termés. Lucernából csak az első termés sikerült, a többit elverte az eső, a törökbúza zöme is megsínylette, ami jobbacska volt, az a silókukorica, amiből közel száz tonna lett, illetve a kert végébe tizenöt áron vetett őszi árpa. Most az árpa helyén köles van, de csak akkor érik meg, ha hosszú ősz lesz. Pedig milyen jó jövedelmet hozott valamikor. Székelyudvarhelyen egy kisállatkereskedő vásárolta meg papagájeledelnek..." — sorolta Benkő Imre.
A gazda haragszik a vadállatokat túlságosan védő törvényekre. Azt tapasztalja, nagyobb a becsülete a vadállatnak, mint a földet verejtékes munkával megművelő embereknek. A medve idén többször is támadott, számtalan esetben tett komoly kárt. Étlapján tehén és juh szerepelt leginkább, de a bikától sem riadt vissza. "Kártérítés? Védelem? Elfelejthetjük!" — mondotta kiábrándultan Benkő, s valószínűleg igaza van. Napjainkban tényleg fontosabb a vad, mint a megélhetéséért küzdő ember fáradsága. Talán azért van ez így, mert több úr vadászik széles e vidéken, mint aki földet túrva küszködik a holnapért...
Megújul a közösségi ház
Berszán István lelkipásztoréknál igencsak eleven az élet: július elején nemzetközi képzőművészeti alkotótábor zajlott, most a visszaszolgáltatott közösségi ház felújításán dolgoznak. A két dolog összefügg: az alkotótábort azért hozták létre, hogy felhívja a figyelmet a helyreállítás fontosságára, illetve pénzalapot teremtsen számára. Fontos lenne ez, mert a falu egész közösségét szolgálja. Télen gondot okoz a templom fűtése, az imaterem pedig kicsi a templomba járó középajtaiak számára — ha imahetet tartanak, nem is jut mindenki számára hely —, ott próbál a fúvósegylet, a dalárda, szervezik meg a gyermekek jelmezbálját és a farsangi mulatságot is.
Az anyaországi Sebestyén Erzsébet festőművész kezdeményezésére jött létre az alkotótábor. Úgy vélte, a művészek jelenléte kicsit megmozgatja a helyieket — ne feledjük: a negyvenes évek végén a háborút követő nincstelenség ellenére is Tompa László lelkész buzdítására kalákát vállalt az egész falu, most, amikor "csak" felújításra lenne szükség, jól jönne a hasonló összefogás —, illetve némileg ide fordítja az illetékesek tekintetét is. A kezdeményezésnek, a tíz nap alatt készült képekből nyílt tárlatnak sikere volt, egy részük még akkor elkelt, mintegy hatezer lejt hozott, a többire pedig az elkövetkezőkben keresnek gazdát. Legközelebb Baróton nyílik eladással egybekötött kiállítás. "Meglepetésünkre nemzetközire sikeredett a tábor, az itthoniak mellett Magyarországról és Felvidékről is érkeztek segíteni vágyó művészek. Azt hiszem, jól érezték magukat, még az idősebbik nemzedékhez tartozók is azt mondták, hogy jövőre visszajönnek. Mi szívesen várjuk mindannyiukat. Az ötvenhét felajánlott festményből eddig tizenegyet sikerült eladnunk, áruk igencsak jól jött a munkához. Szerencsére 74 000 lejt kaptunk a kultuszminisztériumtól, s a két összeg segítségével kifizethettük a tavalyról elmaradt befektetés maradék részét, beszerezhettük a legszükségesebbeket, s hozzáfoghattunk a felújításhoz. Amíg van pénzünk, végezzük, amikor elfogy, leállunk, aztán amint tehetjük, ismét nekifogunk" — mondotta a lelkész.
A lelkész és neje, Berszán Margit, valamint néhány barátjuk azon dolgozik, hogy mihamarabb bejegyezzék a Benkő József emlékét ápoló, a falu kulturális életét megmozgató és összefogó egyesületet. Tennivaló lenne bőven, hiszen Benkő József munkáját meglehetősen kevesen ismerik, jó lenne népszerűsíteni úttörő szerepét, fel kellene dolgozni életművét, gondozni kellene sírját, s — miért ne? — díjat alapítani az ő szellemében dolgozók elismerése céljából. "Többen is visszajeleztek, hogy szívesen válnának az egyesület tagjává, így igencsak bizakodóak vagyunk, hogy elképzeléseinket, álmainkat idővel meg tudjuk valósítani. Alapító elnöki tisztségemet nem kívánom hosszú távon betölteni, fiatalabbnak adnám át, ahogy tehetem. Több olyan személyt is látok, aki átvehetné az egyesület igazgatását, s tartalommal tölthetné meg, a falu javára fordíthatná az összefogás erejét" — mondotta Berszán István tiszteletes.
Rongyokból értéket
Kósa Rozália udvarára belépni is élmény, csupa szín minden, még a lebetonozott rész repedéseiben is pompázó virágok nőnek. A ház asszonya év végén lesz nyolcvanesztendős, de életerejének, jó kedélyének köszönhetően akár tizenöt esztendőt is letagadhatna. Ezt nem csak az udvariasság mondatja velünk: ha megnézzük, mennyit s milyen szépen, szemet gyönyörködtetően dolgozik, nem hisszük el előrehaladott korát.
A szövőszék és a horgolótű gyermekkora óta jó barátja. Bármikor tehette, dolgozott, alkotott valamit. Azt mondja, még arra is volt példa, hogy a közeli iskolából a tízperces szünetben hazaszaladt, hogy szőhessen keveset. Maga készítette konfirmálásához a harisnyát, majd a legtöbb ruháját. "Akkor nem volt annyi üzlet, ennyi turkáló, ahol szinte ingyen lehet a jó darabokhoz hozzáférni. Általában egy-két hétköznapi viselésre való ruhánk volt, mellette pedig egy ünneplő. Nem is értem én azokat, akik ma azért sírnak, mert jobbat akarnak. Őszintén mondom, olyan bőség, mint most, sosem volt" — mondja jókedvűen. Régebbi és most készülő munkáit is szívesen megmutatja. Abroszok, edénytörlők, párnahuzatok, kendők, takarók, szőnyegek. Míves darab mind. Kinek lenne szíve ezeket tényleg rendeltetésszerűen használni? Az ünnepi alkalmakra való damasztabrosz szélét arasznyi horgolás díszíti. Mennyi időbe telik egy ilyen darab elkészítése? — teszem fel a kérdést. "Fél évbe, de akár évbe is, de egyszerre négy-öt darabbal is pepecselek, nehogy munka nélkül maradjak. Amellett pedig szőnyeget szövök — most a nyáron is hatvan métert szőttem le —, anyagot mentek és előkészítek.
Az utca felőli szoba igazi kincsesbánya. A legmegkapóbb a színes és puha anyagokból készült, hatalmas ágyterítő. Mind turkálóból kikerült, visszabontható ruhákból készült. "Én nem dobok el egyetlen rongyot sem, valahol mindenképp helyet találok számára. Amíg bírom, folytatom, megpróbálok örömet szerezni azoknak, akiknek éppen elajándékozom. Jólesik látni, hogy mennyire tetszik, mennyire megbecsülik az egyszerű darabokat."
