Hiányzik anyuka védelmező jelenléte, ám ott vannak az óvó nénik és az idősebb barátok, akik készek a vigasztalásra. Hogy most hárman mentek iskolába, és helyettük hatan érkeztek, kivétel, mert általában csökkenő tendenciát mutat a gyermekvállalási kedv. Ez év végén tizenhárman lépnek iskoláskorba, helyettük mindössze öten érkeznek. Az óvónők szerint a csökkenés hosszú távon mind hang­súlyosabb lesz: az elmúlt esztendőkben kevés volt az esküvő, keresztelő sem igen.
Példás viszont a szülők viszonyulása az intézményhez. Legyen szó ünnepségről vagy kirándulás megszervezéséről, mindent elkövetnek, hogy az anyagiakat biztosítani tudják. Tavaly a Székely Nemzeti Múzeumban megtekintették Gábor Áron ágyúját, Bodvajban a vashámort, Kisbaconban a Mari-lakot, szerepléseikre pedig az egész rokonság kíváncsi, amit nagyon élveznek a gyermekek. Gazdag Katalin és Bedő Rita a szülőbizottság elnökét, Kósa Tündét dicséri nagyon. Mint mondják, a férjével együtt nemcsak két gyermeküket rendezik, hanem nevelőszülőként további ötöt, s mindannak ellenére, hogy kilenc személyre kell a tennivalókat elvégeznie, lelkesedéséből arra is futja, hogy vállalja tizenöt-tizenöt leánykának és legénykének a székely ruha kiszabását és megvarrását. Egy része már elkészült, használták is, tavasszal pedig az Erdővidéki Népi Gyermekjáték és Tánc­ta­lálkozón már abban léphet fel mindenki.
Nekem, az avatatlannak első látásra minden rendben lévőnek tűnik, de az óvónők hamar kiábrándítanak: a tetőzet nagyon megviselt állapotban, idén többször is beázott, és festésre, meszelésre is szükség lenne. Az épület a közbirtokosságé, s mivel szívükön viselik az intézmény sorsát, hamarosan befektetnek felújításába. Még idén kicserélik a cserepeket, s fásszínt építenek a szimbolikus áron rendelkezésre bocsátott fa raktározására.