A jövőre nyolcvanadik életévét betöltő Ilus néni 1947-ben került a néhai diktátor házaspárhoz szolgálni, ahonnan 1951-ben tért haza szülőfalujába, és ment férjhez a következő esztendőben Cserei Gáborhoz. Ragaszkodott ahhoz, hogy minél hamarabb térjen haza a kicsi birtokra, pedig maradhatott volna Bukarestben, ahol jövendő férjének Ceauşescu kapus állást ajánlott fel. Nagy bánatukra gyermek nélkül élték le az életüket, Gábor bácsi kézdivásárhelyi rokonai látogatják meg az idős házaspárt hétvégeken. Ilus néni hatvan év távlatából is jól emlékszik a Bukarestben eltöltött évekre, amikor nagyon sok székely lány és asszony szolgált a román fővárosban.
Őt a Ceauşescu házaspárhoz idősebb esztelneki falusfele, Gál Teréz ajánlotta be, aki szakácsnőként dolgozott ott. Ilus néni számára szép idők voltak, ő semmi rosszat nem mond róluk, az ő szemében nagyon rendes, családszerető emberek voltak, akiket kivégzésükkor meg is siratott. Ahhoz képest, hogy közel hatvan éve él színmagyar környezetben, a román nyelvet nem felejtette el.

Zoe Ilus néni ölében

Esztelnekről Bukarestbe
Ilus néni alig tizenhat évesen, románnyelv-tudás nélkül került a román fővárosba több falusfelével együtt. Az 1946-os szárazság utáni nyomor késztette őket arra, hogy szerencsét próbáljanak. Volt, aki évek múltán hazatért, de a legtöbben Bukarestben maradtak, ott alapítottak családot. Ilus néni régi fényképeket mutogatva mesélt bukaresti éveiről. Egyik eredeti fehér-fekete képen a néhai diktátor tábornoki egyenruhában látható. A kép hátára Ilus néni ceruzával románul ráírta, hogy mikor és kitől kapta emlékbe a képet. "Amintire de la tov. ministru Ceauşescu, 1951. II. 23., Bu­cureşti" (Emlék Ceauşescu miniszter elvtárstól, 1951. II. 23., Bukarest). Elmondása szerint Nicolae Ceauşescu és Elena Petrescu 1947-ben házasodott össze, és amikor ő a családhoz került, még Valentin sem volt megszületve. Ceauşescut a következő esztendőben helyettes mezőgazdasági miniszternek nevezték ki. A diktátor egyik lánytestvérétől, Niculinától is kapott emlékbe egy képet, amit a mai napig megőrzött. Elena édesanyját, a petreşti-i Alexandrina Petrescut személyesen ismerte, hiszen sokszor kereste fel lányát a London utca 40. szám alatti, majd a Herăstrău utca 32. szám alatti villában, ahová átköltöztek.

Székely konyhán nőttek fel
Az esztelneki szakácsnő hazatérése után egy csíkszeredai asszony, Mari néni főzött a diktátor házaspárnak, Ilus néni pedig takarított és mosott. "Valentin nagyon rosszféle gyermek volt — mondja —, mindig féltem, hogy valahová felmászik, és leesik, engem pedig bezárnak miatta. Zoéval soha nem volt bajom, igazi aranyos kislány volt. Nekem jó dolgom volt náluk, soha nem sértettek meg, barátságosan viselkedtek velem, és soha nem éreztették, hogy nem szeretik a magyarokat, hiszen ha nem szerették volna a székelyeket, szolgának románokat alkalmaztak volna. Ragaszkodtak a magyarokhoz, hiszen a szakácsnők mindig magyarok voltak. A Ceauşescu gyermekek székely konyhán nőttek fel, és ők is szerették a főztünket. Elena teljesen normálisan viselkedett, hazajött a mezőgazdasági minisztériumból, ahol akkor a férjével együtt dolgozott, átöltözött, és ha a szakácsnő éppen elutazott, még főzött is. Ceauşescu ritkán volt otthon, korán reggel elment, és késő este tért haza. Nagyon korrekt emberként viselkedett, de ugyanakkor szigorú fegyelmet követelt. Meg kellett teríteni az asztalt, még akkor is, ha éjfélkor érkezett haza. Nemcsak kedvesek voltak velem, de jól meg is fizettek, s akárhova utaztak külföldre, mindig hoztak nekem valami ruhának valót. Egyszer édesanyám meglátogatott Bukarestben. Nem kellett búsuljam, hogy mivel pakolom fel őket, mert Elena a szappantól a cukorig mindent összecsomagolt. Ilus, ezt adja oda az anyjának — mondta nekem, és az állomásra is kivitette."

Esztelneki látogatás
Arról is faggattam Ilus nénit, igaz-e, hogy Ceauşescu Esztelneken járt annak idején. Elmondása szerint, amikor Elena édesanyjával hosszabb időt töltött Predeálon a két gyerekkel, s búsult, hogy rég nem látta a szüleit, Elena édesanyja azzal vigasztalta meg, hogy úgy hallotta, a veje a hét végén hazaviszi Esztelnekre. Érkezett is a fekete kocsi Ceauşescuval, s a gyermekekkel és az anyósával együtt indultak Esztelnek felé. "Emlékszem — így Ilus néni —, amikor Kézdivásárhelyre érkeztünk, s habár vasárnap volt, Ceauşescu bement a néptanács épületébe megérdeklődni, nincs-e valami betegség a faluban vagy a környéken. Féltette a gyermekeit. Szegény édesanyámék nem is sejtették, hogy érkezünk, gondolhatja, hogy meglepődtek. Esztelneken még egyszer felkerestek 1953—54-ben, és hívtak vissza Bukarestbe férjestül, de nem mentem, idősek voltak a szülők, és a földet is meg kellett művelni." Azután teljesen megszakadt velük a kapcsolat, de Ilus néni szülőfalujából végigkövette a Ceauşescu házaspár pályafutását és halálát, és azt is tudja, hogy a gyermekek közül csak Valentin él.