Mi, hol, mikor?

2010. szeptember 30., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Színház
* A sepsiszentgyörgyi színház nagytermében ma 19 órától a budapesti Evangélium Színház előadja Madách Imre Az ember tragédiája című darabját.

* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház évadának nyitóelőadása vasárnap 19 órától lesz a kamarateremben Tadeusz Słobod­zianek Ilja próféta című komédiájával, Bocsárdi László rendezésében. A produkció az idei évadban diákbérletben lesz látható. Az előadás szereplői: Pálffy Ti­bor, Szalma Haj­nalka, Ki­csid Gi­zella, Gaj­zágó Zsuzsa, P. Ma­gyarosi Imola, Erdei Gá­bor, Szakács László, Nagy Alfréd, Diószegi Attila, Már­ton Lóránt, Faza­kas Misi, D. Albu Annamária, Fekete Má­ria, Ne­mes Levente, Mátray László és Nagy Lázár József. Az előadás színpadra állításában Bocsárdi László rendező munkatársai voltak: Bartha József díszlet- és jelmeztervező, Könczei Árpád zeneszerző, valamint Deák Barna szcenikus.
Az évadnyitó előadás nem bérletes, minden érdeklődőt szeretettel elvár a színház társulata. Jegyeket a Városi Kulturális Szervezőirodában vagy előadás előtt a helyszínen vásárolhatnak. A jegy ára 15 lej, nyugdíjasoknak, diákoknak 7 lej.


Könyvbemutató
* A Székely Nemzeti Mú­ze­um Bartók Termében ma 18 órától bemutatják A város ― Sepsiszentgyörgy ― arcai, arculata című fotóalbumot. Az érdeklődők találkozhatnak a szerzővel, S. Sebestyén József épí­tésszel, a kötetet bevezető Balázs István építész-festőművésszel és József Álmos tanárral, helytörténésszel, aki a kísérőszövegeket írta. Köszöntőt mond Vargha Mihály múzeumigazgató. A kötetet ismerteti és a szerzőkkel beszélget Boér Hunor.
* A baróti Tortoma Könyv­kiadó az Erdélyi bevonulás, 1940 című legújabb kötetét népszerűsítő könyvbemutató körútja pénteken 17 órától Kézdivásárhelyen a Vigadó­ban, ugyanaznap 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Szé­kely Nemzeti Múzeum Bar­tók Termében folytatódik. A szerzők — Illésfalvi Péter és Szabó Péter budapesti hadtörténész — a korabeli eseményekről tartanak előadást. A kiadó egyéb kötetei, kiadványai is megvásárolhatók a helyszínen.


Kiállítás
* Az Árkosi Kulturális Központ Istálló Galériájában ma 18 órakor megnyílik Miklóssy Mária sepsiszentgyörgyi festő­művésznő kiállítása: válogatás a reprezentatív, valamint idén készült, még be nem mutatott alkotásokból.
* A kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum Incze László Termében pénteken 18.30 órakor megnyílik a Dialógus című kiállítás, utána bemutatják A város — Sepsiszentgyörgy — arca, arculata című fotóalbumot. A kiállítást és a fotóalbumot Sebestyén József építész, a magyar állam Kulturális Örök­ségvédelmi Hivatal Határon Túli Emlékek Osztályának osztályvezetője készítette.


Irodalmi klub
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egye­sület Ignácz Rózsa Irodalmi Klubjának szervezésében ma 17 órától dr. Keszeg Vilmos Emlékiratok az erdélyi protestáns templomok globusában címmel tart könyvbemutató előadást a városi művelődési ház nagytermében.


Jótékonysági koncert
A Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fiókja jótékonysági koncertet szervez az idősek világnapjára pénteken 19 órától a sepsiszentgyörgyi színházban. A rendezvényen begyűlt adományokat az alapítvány idősgondozó szolgálatai fenntartására kívánja fordítani a megyében. Elő­adóművészek: Szilágyi Zsolt, Sebestyén Lázár Enikő, Szélyes Margit, Mocau Erika, zongorán közreműködik: Krecht Emese; Dénes Előd és zenésztársai: Ruszka Sándor és Darabont Júlia, Márk Attila, Snaps Vocal Band és Tulit Éva. A koncertre szeretettel elvárnak minden érdeklődőt, adakozót idős hozzátartozóival együtt. Belépőjegy nincs. Az adományt kilépéskor helyezhetik el a perselyekbe.


Gombanap
A László Kálmán Gombászegyesület és a Székely Nemzeti Múzeum szombaton ismét megrendezi az évek során már hagyományossá vált gombanapot. Az idei téma: Fán termő gombák.
A program 8.45 órakor gombásztúrával kezdődik Sugás­fürdőn (gyülekező a központi buszmegállóban, a Művészeti Nép­iskola előtt), ahol szakavatott vezetők segítenek felismerni az ehető és mérgező gombákat. 15 órától kiállítással, kiselőadásokkal, gombaismereti vetélkedővel és könyvbemutatóval várják az érdeklődőket a múzeum épületében. A belépés ingyenes. A Székely Nemzeti Múzeum főépületében: 14.30-tól a Lovag­teremben a Park Vendéglő gombaspecialitásokat árul, 15 órától a Bartók Teremben a rendezvény megnyitója. Zsigmond Győző gombás árucikkeket ajánl, 15.15-től a Bartók Teremben kiselőadások, Puskás Attila: Fán termő gombák, Zsigmond Győző és Zágoni Imola: Gombamérgezések. Liofilizált gombákat (gyilkos galócákat) is bemutatnak, 16.05-től ugyanott gombaismereti vetélkedő V—VIII. osztályos tanulóknak (benevezés, telefon: 0267 312 442), fődíj: Zsigmond Győző Gom­ba és hagyomány című könyve, a vetélkedő fő témája a fán termő gombák, de a gyilkos galócával kapcsolatos kérdések továbbra is lesznek, forgatókönyv: Zsigmond Győző, játékvezető: Demeter Éva, 16—18 óráig az emeleti folyosón kézműves-foglalkozások a gyermekeknek, gombakalap készítése Bálint Éva Ildikó vezetésével, 17 órától a Bartók Teremben mesterségbemutató kiállítás és kisfilm: Zsigmond Győző—Kakas Zoltán—Petrovits Győző: Télen fütt, nyáron hütt. A taplógomba-feldolgozás mestersége és művészete (a hasonnevű kiállítás megtekintése a második emeleten), 18 órától vetített képes könyvbemutató, a Moeszia Erdélyi Gombász-évkönyv és folyóirat idei számát Sylvester Lajos és Puskás Attila mutatja be, közreműködik Sebestyén Lajos. Közben 15—19 óráig a Bartók Teremben gombák (frissen szedettek és liofilizáltak), gombás képeslapok, bélyegek és játékok kiállítása (Devecseri József, Puskás Attila, Zoltán Sándor, Zsigmond Győző).


Röviden
Előadás. A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyv­tár Gábor Áron Termében pén­teken 18 órától az Egyetemes nevelési értékek témájú sorozatban Mérleg és Fénykard címmel dr. Ferenczy Erzsébet, az Adorján gyógyhely természetgyógyásza tart előadást.
Új évad a Táncstúdióban. Péntekig lehet jelentkezni a www.dancestudio.shp.hu hon­lapon vagy személyesen a sep­siszentgyörgyi Live-Art Kul­turális Alapítvány Tánc­stú­dió­jában, az Olt utca 1. szám alatt az új évad tanfolyamaira: fitnesztánc, fogyibalett, va­lamint a folyamatos tevékeny­ségekre: mozgásművészeti általános képzés (kisiskolásoknak), társasági táncok gyer­mekeknek és felnőtteknek, modell- és manö­ken­szak­mai képzés, callanetics alakformáló torna hölgyeknek és férfiaknak, felkészítő lako­da­lomra házasulandóknak. Ér­deklődni a 0367 802 137-es, a 0722 233 774-es telefonon lehet. A tanfolyamok kezdési időpontja: pénteken 18 óra.
Vállalkozói találkozó. Kéz­divásárhelyen a Vigadóban ma 17 órától Társadalmi felelősségvállalás (CSR) — a hosszú távú vállalatfejlesztés alternatívája té­má­val tartanak kerek­asztal megbeszélést vállalkozóknak a Zöld Nap Egyesület szervezésében.
Lepke- és rovarkiállítás. Rancz Gyula, a kézdivásárhelyi Hobbi Cserebere Klub tagjának lepke- és rovargyűjteményét mutatják be a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Há­zában (20-as udvartér 1. szám). Megnyitó szombaton 11 órakor. Látogatási idő naponta 9—19 óráig, a belépés díjtalan.
Fogadóóra. Bokor Tibor szenátor pénteken 9—12 óráig a kézdivásárhelyi irodájában fogadóórát tart. Telefon: 0267 365 060, 0745 912 445.
Nagy lomtalanítás. A környezetvédelmi minisztérium által meghirdetett nagy lomtalanítás az elektromos és elektronikus hulladékok begyűjtésére Sepsiszent­györgyön szom­baton 8 és 11 óra között lesz. Az ilyen jellegű hulladékok elszállítását igényelhetik a Tega Rt. köztisztasági részlegének a 0267 310 123-as telefonján is.
Áramszünet. Ma és pénteken 8.30—14 óráig Sepsi­szent­györgyön a Bethlen Gá­bor és a Tudor Vladimirescu utcában szünetel az áramszolgáltatás.
Szent Jeromos (Hierony­mus) ünnepe. A velencei áldozópap, egyházatya, egyháztanító a teljes Szentírás latinra fordítója. A tanítók, tanulók, fordítók, korrektorok, teológusok, egyetemek, bibliatársulatok és a könyvtárosok védőszentje.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-09-29: Világfigyelő - Farcádi Botond:

Röviden

Bíróságon felel a rossz válságkezelésért
Az izlandi parlament úgy döntött tegnap, hogy Geir Haarde volt kormányfőnek bíróság előtt kell felelnie a vétkes mulasztás vádjára az ország pénzügyi rendszerének 2008-as összeomlásával kapcsolatban. A parlament 33 szavazattal 30 ellenében hozott határozatot a volt miniszterelnök bírósági felelősségre vonásáról. Haarde 2009 januárjában betegség miatt mondott le tisztségéről, pár hónappal az októberi pénzügyi vihar után, amely tönkretette az izlandi bankokat. Ő az első a világ vezetői közül, akinek ilyen váddal kell szembenéznie.
2010-09-30: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
VERESS JÁNOS
életének 84. évében hirtelen elhunyt.
Temetése 2010. október 1-jén, pénteken 14 órakor lesz a vártemplomi református ravatalozóháztól.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes.
A gyászoló család
4237729