Doktor Bubó eseteiMenyétkór

2010. szeptember 30., csütörtök, Család

Hogy mennyi különös betegség létezik, ezt doktor Bubó még csak el sem tudta képzelni gyakornok korában, aztán rájött, hogy az élet változatosabb és meglepőbb minden orvosi könyvnél.

Nagy Menyét messze földön híres tanítómester volt, akinek tanait nem csak a menyétek olvasták, tanulták és tisztelték, hanem valamennyi faj, melynek a tudomására jutott. A menyét nemzetség mély áhítattal hallgatta, olvasta a nagy tanítómester minden szavát. A menyétek minden nap többször meghajoltak a képe előtt, s csemetéiknek beszéltek a tanítások mély értelméről, humánus voltáról.
Menyét Menyhárt távoli vidékről került Kerekerdőre, és itt dolgozott egy hivatalban. Nagy tisztelője volt Nagy Menyétnek, minden beszédét olvasta, minden szavát magába itta, még mielőtt ide került volna. Min­dent úgy csinált, ahogy a nagy mester mondta: betartotta a törvényeket, helyesen tisztálkodott, egészségesen táplálkozott, és minden nap pár órányit tanulmányozta a mester beszédeit.
Az ügyfelek ismerték rendkívüli buzgalmát, így mindenki a tanításokat emlegette, elöljárói gyakran hivatkoztak odaadására. Ő egyre inkább bizonyságot nyert arról, hogy jó úton jár, és egyre magasabb rendűnek érezte magát a többinél. Rendreutasított mindenkit, hogyha úgy vélte, vétett a tanítások ellen, aztán egyik nap észrevette, hogy a másféle gondolkodásáról ismert Menyét Misi siettében nem hajt fejet a nagy mester képe előtt. Elöntötte a düh e tiszteletlenség láttán, és jelentette az ügyet a Leg­felsőbb Menyétszéken, kérve, hogy nyilvánosan vonják felelősségre a vétkezőt.
Mivel a menyét népség nagy törvénytisztelő volt, senki sem merte ellenezni az ötletet. Menyét Misinek elnézést kellett kérnie a mulasztásért, aztán folyt az élet tovább.
Igen ám, csakhogy két nap sem telt el, és Menyhárt jelentett egy újabb ,,szabálysértést": Menyhárt Márton egy egész csoport előtt gondatlanságból ráöntötte a kávét a nagy mester műveit tartalmazó kötetre, és erre minden jelenlevő nevetésben tört ki. Mind bűnösök! — kiabálta felháborodva. A törvény elé kell hívni őket!
Aztán már feljebbvalóinak is kezdett elegük lenni a tanítások szó szerinti, merev betartásából, hiszen tisztelték ők is a mestert, a könyvet, de mindenkinek titkon az fordult meg a fejében, hogy ő is elkövet akarva-akaratlanul apró mulasztásokat, vagy másképp értelmezi a mester szavait, és akkor rá is hasonló sors vár.
Doktor Bubóhoz fordultak segítségért.
A doktor igencsak borzolta a szemöldökét, amikor meghallotta a különös esetet, és nagyon elgondolkodott, hogy ha nem jó a gyógymód, ez a menyétkór — így nevezte, de csak magában — még járvánnyá is fajulhat.
Kaméleon Kázmért, az elismert színészt titokban a mester képét tartó fal mögé állította, és amikor Meny­hárt arra járt, a kép megszólalt: Gyerme­keim, hű Tanít­ványaim, legyetek gondolkodásotokban szabadok! A tanításaim értelmét keressétek!
Azóta Kerekerdőbe visszatért a béke és az értelem...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-09-30: Sport - :

Már csak Zágon százszázalékos (Labdarúgás, IV. liga)

Hat forduló után elmondhatjuk, hogy már csak Zágon százszázalékos, miután Bodok váratlanul megbotlott Bereckben. El­kezdődött tehát a leszakadás, a Zágon FC külön futása, a figyelem átterelődése a másik két dobogós hely csatározására, na és a kiesés körüli harcra.
2010-09-30: Család - :

Elhízás csecsemőkorban

Sok esetben már kétéves kor előtt jelentkeznek az egész életre szóló elhízás jelei — állítják amerikai kutatók.