Lapunk 2010. augusztus 3-i számában folyamatos tudósítást ígértem a kovásznai szén-dioxid-iszapvulkán viselkedéséről. Azóta fürdővendégeink, de a kovásznaiak is gyakrabban nézegetnek be a Pokolsár üregébe, ahol a vízszint valamelyest csökkent az utóbbi hetekben, a gázfeltörés pedig egyenletesen nyugodtnak látszik. Időközben megesett, hogy rám kérdezett kedves kovásznai ismerősöm: áruljam már el (ha nem titok!), mi érdekeset látok a Pokolsárban, hogy naponta oda járok, mert számára a látvány nem mond semmit.
Fején találta a szöget a kérdés, és remélem, közhasznú lesz a válasz. Ugyanis elképesztő információk keringenek a vendégfogadás kovásznai berkeiben. Ezek szerint a Pokolsár feneketlen, az idők folyamán ide-oda vándorolt a város főtéri zónájában, a kovásznaiak pedig mind elmenekülnének, ha tudnák, mi van alattuk stb., stb. (E sorok írója tudja, de íme, esze ágában sincs menekülni.) Ideje tehát a szólásnak!
A Pokolsár fölötti inox térplasztika
Látnivaló az üregben
Első és legfontosabb, hogy a gáz milyen helyeken és mekkora erővel fúj fel. A kilenc négyzetméteres (négyzetes) vízfelületen az északi deszkafal tövében rotyog a legerősebben a sáros lé. A medencében az északnyugati térfél aktív, a délkeleti sarokban — az összfelület kb. egynegyedén — nincs felpezsgés. Itt torlódnak össze a bedobált PET-palackok, szivarcsikkek stb. Alacsony vízállás esetén ugyanitt kerül felszínre egy homokpad, melyen a civilizációs szemét ilyenkor "hajótörést" szenved, megfeneklik. (Ha nem lesz komolyabb esőzés vagy valami mélyszerkezeti esemény, akkor már csak hetek kérdése, hogy a szemét "szárazra" kerüljön, de lám, milyen közhasznú is tud lenni "idegenvezetőként". Ahol a szemét, arra... délkelet!)
Következetesen oda kell figyelni a vízszintre is. Régebb függőleges mérőléc volt a Pokolsár falán, átépítéskor erről elfeledkeztek, emiatt szemmértékre szorulunk, de sebaj. A vízállás úgyis csak szakértők számára mond valami konkrétat. Tudni kell ugyanis, mikor, mennyi csapadék hullott a tágabb régióban, s arra kell figyelni, hogy ez mennyire befolyásolja a vízszintet, és mekkora késéssel. (Ez utóbbit reakcióidőnek nevezzük.) Ha száraz, hosszú időszak köszönt ránk, akkor fordított logikával figyeljük az eseményeket. Jelenleg csak az Elvira 1. és Elvira 2. forrásnál történik vízkiemelés Pokolsár-közelben, és ez folyamatos, egyenletes. Ezt is fontos tudni. Az ok nélküli, hirtelen vízszintváltozás, -esés, -emelkedés... gyanús!
Figyeljük a sár színét, és azt, hogy a lötty habzik-e valamelyest. Normális esetben enyhén habzik, a szín pocsolyasárga, sajnos, a hamuszürkének befellegzett. (Egy kaolinpadot tépett fel a történelmi, 1837-es kitörés.) Ha a szín haragosabb barnára változik, és főleg ha ragacsos csapadék úszik a vízen (olajpalákból eredő kőolaj, "degett"), akkor érdemes megmérni a Pokolsár "vérsüllyedését".
"Vérsüllyedésmérés". Egy spárgára kötött edénnyel a legerősebb feltörésből (az északi deszkafal tövéből) emeljünk ki vízmintát. Öntsük ezt hosszú, függőleges üvegcsőbe, indítsunk kronométert, és figyeljük, mennyi időbe telik, amíg az iszapkomponens leülepedik, és tiszta lesz a víz felette. Vonalzóval, de ennél pontosabban mérlegeléssel határozhatjuk meg a szárazanyag és a víz tömegének arányát. Mikroszkóp alatt szemcseméret-analízist is lehet végezni, ez már profi munka.
"Fülhallgatózás". A célnak megfelel egy "kegyvesztett" orvosi sztetoszkóp is, csak az érzékelődobozka és a fülkagylók közötti illesztést kell egy kb. négyméteres csővel kicserélni. Víz ne kerüljön a rendszerbe! Süllyesszék az északi fal tövébe, a legerősebb buggyantóba a lehallgatódobozkát. Tizenöt éve az Allgemeine Rundfunk Deutschland operatőrének már "wireless" (tehát kábel nélküli, rádiókapcsolatú) mikrofonja volt. Sikerült meggyőznöm, hogy műanyag zacskóba zárva és természetesen spárgán eresszük be a műszerkét a Pokolsárba. Kezdetben hallani sem akart róla, aztán németes udvariasságból engedett a "székler" erőszaknak, és... nem bánta meg, ez holtbiztos! Érdemes lenne manapság is egy ilyen geofont behelyezni, és fent kihangosítani a titokzatos morajlást! Hadd kapjon a választópolgár (és a fürdővendég is) valami emlékezetes élményt a pénzéért!! (Frászt, agyvérzést, szívinfarktust, de legalább egy kis tachicardiát; szaporább szívverést.) Persze, megoldhatnánk másképp is. Aki kíváncsi, pénzecskét dugna egy automatába, feltenné a fülkagylót, és pl. öt percig hallgatózhatna. Elvégre ...testvér, testvér, de a túrót pénzért adjuk — tartja a Kovásznán közismert vajnafalvi közmondás. És... folytathatnánk napestig, de ez a tudományoskodás nehezen eladható turisztikai termék. Térjünk inkább érdekesebb témára.
A Pokolsár képe magyarázatokkal
Helyén van-e?
Helyén-e az esze annak, ki ilyesmit kérdez? — mondhatná a T. Olvasó, de ne kapkodjon az ítélettel. A Pokolsár — legalábbis a napjainkban közismert deszkakalitka — határozottan nincs a helyén. Kérném tisztelettel kivonulni a helyszínre! A felül vulkáni kővel (mikóújfalusi andezittel) körbeépített üregtől északnyugatra (tehát a szemetes sarokkal ellentétes irányban) figyeljék meg a "piskótázott" járda állapotát. Porlik az alig hétéves betonkockás sétány, mint a szikla (a székely himnuszban). Ott, ahol a Mofeta Bene bádog reklámtábla áll, már a fű sem nő alatta, vöröses kipárolgás látszik a föld felszínén (vasoxid). Nos, az iszapvulkán kráterének közepe, a legerősebb szén-dioxid-"fúvóka" ezen a pár méter hosszú szakaszon fekszik, eltemetve. Közel huszonöt méter mélyen lapul a sziklapádimentum és az a tektonikai eredetű, katlanszerű töredezés, mely utat nyit a gáznak.
Hankó Vilmost idézem: A kitörés után tátongó tölcsér marad a medencze helyén, a melynek betömésére 2—300 szekér kő alig elegendő. (Hankó V., Székelyföld, Lampel-kiadás, Budapest 1896, 204. o.) Figyeljünk a 2—300 szekér kőre! Hankó nem azt mondja, hogy betemették a lyukat, hanem csak érzékeltetni próbálja a méretét. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a mai üreg csak töredéke a történelmi krátertérfogatnak. Nyilvánvaló, nagyapáink temették be a Pokolsár nagy részét a Pokolsár-fürdő felszámolásakor, meghagyva a mai üreget biztonsági szelepként.
A pataki kövek fizikai értelemben vett sűrűsége alapján és (rosszhiszeműen) feltételezve, hogy a székely nem terhelte túl lovát-szekerét, tehát fél köbméter követ számítva szekerenként, kiszámíthatjuk a kráter térfogatát. Majdnem akkorára kerekedik az eredmény, mint a kovásznai szívkórház mofettájának medencéje. Hát ez nem kevés! Különben az 1970—80-as években nagyon komplex geofizikai tanulmány készült Kovásznáról. A térképen az izokoncentrációs vonalak pontosan körberajzolják a Pokolsár történelmi kirobbanásának kráterét. A kultúrház alatt, de a főtér alsóbb zónájában (tanácsház, művelődési ház, református parókia...) nincs gázfeltörés.
Gravimetriás mérések nem történtek, de kaptam ígéretet ilyen irányú támogatásra, és akkor pontosabban megmondhatjuk önöknek, valóban csak tiszta követ hordtak-e az üregbe, vagy bármit, ami útba került. Addig is fogadják el a fenti gondolatmenetből levezethető spekulációt. Eszerint a Pokolsár központi fúvókájára kb. 350 tonnás "súlyszelep" nehezedik kövekből összedobálva. Ennek okán valamennyi gáz felszínre tud érkezni a kövek közt (lásd pusztuló járda, kiégett fű), de számottevő gázhozam fúj át — ferdén, a fojtás alól — a deszkázott medencébe. A dugóról/fojtásról feltételezhetjük, hogy kő kövön fekszik, mert ellenkező esetben az 1984. és 1988. évi kitörések közben kavernásodott volna a vidék. A föld alatti "ad hoc" üreg ilyenkor berokkan, mint ahogyan beszakadt a négyemeletes Kovászna Szálló előtti borvízkút (Négycsöves) mellett egy kb. hatméteres útszakasz a kilencvenes években. A korabeli polgármester több teherautónyi kaviccsal nivelláltatta helyre a technikai házikó és a patakmeder közötti területet. (És történt ez "békeidőben", nem egy pokolsáros kitörés idején!) Biztos, ami biztos, ha lesz valaha újabb kitörés, akkor a délkeleti ("szemetes") sarokban biztonságos állni és bámészkodni, ott legfönnebb sáros fröccs és nehéz légkör érheti az embert.
És végül szóljunk pár szót a Pokolsár "felépítményéről"!
Kb. évtizede annak, hogy tervezőmérnökök kerestek fel munkahelyemen. A Pokolsár átépítéséről beszélgettünk. Afelől érdeklődtek, a feltörő szén-dioxid-gázhozam meg tudna-e hajtani egy inoxból épített, szélmalomszerű térplasztikát, mely örökös mozgolódásával a működő utóvulkanizmus erejét lenne hivatott demonstrálni. Mi tagadás, elképedtem. Ekkora gázhozamtól — "szélfúvás" a Föld alól, nyugalmi időszakban —, ha teheti, óvjon minket az Isten. Azt javasoltam: inkább ássuk ki a régi fürdőmedencék betemetett vidékét, képezzünk ki egy kráterszerű mélyedést, ami többé-kevésbé az eredeti állapotokra emlékeztet, mert a gerendakalitka (akkor még az volt) finoman szólva is hülyeség. Tegyük láthatóvá a legnagyobb felfúvást, hadd böffenjen akkorákat, mint a futball-labda. Lásson csodát a vendég! A lefojtott gázmennyiség úgyis felszínre vergődik, de nem ad látványt a turizmus számára. Ekkor vendégeim néztek úgy rám (pszichiáteri gyanakvással), mint én rájuk pár perccel azelőtt. A végeredmény: a főtér és főképp a Pokolsár mai kinézete lett.
(folytatjuk)
