Mi, hol, mikor?

2010. október 5., kedd, Mi, hol, mikor?

Színház
* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Tadeusz Słobodzianek: Ilja próféta ― rendező: Bocsárdi László ― című előadását a kamarateremben ma 18 órától az Oso­nó-diákbérleteseknek, szerdán a Művészeti-diákbérleteseknek játssza.

* A budapesti Hókirálynő Meseszínpad ma 10 és 12 órától a színház nagytermében bemutatja A tavasztündér mosolya című zenés mesejá­tékot.


Megemlékezés
Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban szerdán 17 órától Életüket a magyar szabadságért — az aradi 13-ak címmel megemlékeznek a vértanúkról. Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső írásaiból, valamint az aradi vértanúk naplóiból, leveleiből hangzanak el részletek László Károly és Veress László színművész, valamint Magyarósi Kinga Krisztina, Jakab Benke Bíborka, Kővári József, a Visky Árpád Szín­játszó Együttes tagjainak előadásában. A műsort összeállította László Károly és Mate­kovics János.


Őszi Közművelődési Napok
A mai program: Felsőrákoson a kultúrotthonban 12 órától a Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozata előadja A fülemile bábjátékot. Sepsiszentgyörgyön 10 órától KMMK Nyílt Napok és plakátkiállítás-megnyitó, honlapbemutató a Kovászna Me­gyei Művelődési Központban (Szabadság tér 2. szám), 11 órától találkozó Kovászna megyei kultúrotthonok vezetőivel a Kovászna Megyei Művelődési Központban, 13 órától magyar népmesék vetítése ugyanott, 15 órától a baróti Kelekótya Együttes megzenésített gyermekverseket ad elő a Gyárfás Jenő Megyei Képtár mögött, 16 órától a Százlábú Néptáncegyüttes előadása a Gyárfás Jenő Megyei Képtár mögött, 16 órától a Tiberius Vonósnégyes koncertje a Kovászna Megyei Művelődési Központban, 17 órától operettrészletek Sebestyén Lázár Enikő szoprán, Szélyes Margit szoprán, Mocanu Erika mezzoszoprán, Oláh Badi Alpár tenor előadásában, zongorán kísér Lőfi Gellért — a Gyárfás Jenő Megyei Képtár mögött, 18 órától Tóth Sza­bolcs- (Szomszéd néni produkciós iroda) humorest a Gyárfás Jenő Megyei Képtár mögött, 21 órától a 00:59 perc új zene temesvári dzsesszes, funkos modern zenei együttes — Sebastian Spa­nache (zongora), Stefi Olariu (trombita), Lucian Naste (gitár), Sánta Csaba (nagybőgő), Radu Pieloiu (dob) és Sergiu Catana (ütősök) — koncertje a Di Stefano bárban (Park vendéglő).


Tánc
A sepsiszentgyörgyi színház nagytermében szerdán 19 órától a húszéves Háromszék Táncegyüttes és az ötéves M Stúdió Táncbeszéd című gálaműsora látható. Jegyek elővételben a városi szervezőirodában kaphatók.


Szellemiség Napok
Sepsiszentgyörgyön a Mí­ves Házban ma 18.30 órától előadás: Előítélet nélkül a vizelettel való öngyógyításról. A holnapi téma: Csodaételek: Isten ajándékai. Az előadásokat egy-egy telepatikus állapotpéldázás és filmvetítés kíséri. A részvétel ingyenes.


Képernyő
A Duna TV ma 18.15 órai Térkép, valamint a pénteken 12.30-kor kezdődő Kívánság­kosár című műsorában riportot közvetít Dancs Annamari kanadai turnéjáról és a Buda­pesti Operettszínházban várható bemutatkozásáról.


Ki látta?
Pénteken egy székelyszáldobosi asszony fordult a bardoci rendőrökhöz, hogy 15 éves lánya, M. Lăcrămioara Mihaela elszökött otthonról. A lány fehér orkándzsekit, kék farmernadrágot és fehér sportcipőt viselt, kb. 1,65 m magas, szeme barna, haja gesztenye­színű, és vállig ér. Különleges ismertetőjele nincs. Ha látta valaki, értesítse a baróti, a bardoci rendőrséget, vagy hívja a 112-t.


Röviden
Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Városi Mű­velődési Házban ma 18 órától a Selye János Pszicho­klubban elő­adás és beszélgetés Konfliktu­saink a munkahelyen témával. Az új klubot Dulányi B. Szidónia pszichológus vezeti, házigazda: Matekovics János újságíró.
Gyermektáncház. Sepsi­szentgyörgyön a Míves Házb­an ma 16.30 órától óvodásoknak és kisiskolásoknak szervez tánc­házat a Guzsalyas Alapítvány.
Elhalasztott ünnepség. A pedagógusok nemzetközi nap­ja alkalmából mára meghirdetett kézdivásárhelyi köszöntőünnepséget csütörtökön 13 órára halasztották.
Fogadóóra. A Magyar Pol­gári Párt sepsiszentgyörgyi, Martinovics utcai irodájában ma 19 órától az érdeklődő tagsággal találkozik a vezetőség. Ma 18—19 óráig Bujdosó Albert Zsolt tart ingyenes jogi tanácsadást, Bereczki Kinga és Bálint József önkormányzati képviselő pedig fogadóórát.
Vidéki lomtalanítás. Ma Nagyborosnyóról, Lécfalváról, Cófalváról, Feldobolyból szállítja el a Tega a háztartásokban fölöslegessé vált tárgyakat, valamint a használt elektromos és elektronikus tárgyakat (televízió- és rádiókészülék, mosógép stb.). Bővebb felvilágosí­tás a 0267 310 123-as telefonon.
Áramszünet. Péntekig naponta 9—16 óráig Oltszemen az 1-es transzformátorállomás körzetében, szerdán 9—16 óráig Kilyénben szünetel az áramszolgáltatás.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-10-04: Közélet - Farcádi Botond:

A hétvége hírei

Oktatási törvény felelősségvállalással
Ha a következő időszakban a szenátusban nem gyorsul fel az oktatási törvény vitája, a kormány felelősségvállalás révén fogadja el a jogszabályt — jelentette be szombaton Emil Boc kormányfő. Mint mondta, az erről szóló döntést a kormánykoalíciónak kell meghoznia.
2010-10-05: Sport - :

Sport

Pontegyenlőség az élvonalban
A NőKezek győzelmével ért véget a háromszéki bowlingbajnokság második fordulójában a gyengébbik nem párharca. A találkozó az elvárásoknak megfelelően az elejétől a végéig színvonalas és izgalmas volt. Egy újabb szoros meccsen van túl a Mikósokk, amely ezúttal a Bogyó Daciát verte meg.