Jó piaca van a krumplinak

2010. október 5., kedd, Gazdakör

Becsek László (vörös ingben) nem győzi kielégíteni az exportkéréseket

A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság összesített adatai szerint a közel 16 000 hektárnyi háromszéki burgonyaföld termésének majdnem 90 százalékát már betakarították, a hektáronkénti átlagtermés alig valamivel kevesebb, mint a tavalyi, megközelíti a 16 500 kilót. A vidékenként és gazdaságonként elért átlagok igen különbözőek, a burgonyavésznek kedvező csapadékos időjárás, valamint a sok helyen néhány napos víz alatti állás jelentősen csökkentette a termésátlagot. Az eltérő átlagokat a gazdálkodók anyagi forrásai is befolyásolták, sokan nem engedhették meg a ragya elleni többszörös kezelés költségeit. A tehetősebb gazdák akár hetente is permeteztek a vész ellen, így a felső-háromszéki nagytermelőknek 30 tonna feletti átlagtermést is sikerült elérniük.

A krumpli elsősorban időjárási okokból alacsonyabb átlagtermését idén pótolni látszik a magas értékesítési ár és a nagyfokú kereslet. A burgonya kilója a termelőnél jelenleg 0,8 és 1 lej között mozog, de szakértők szerint az ár rövidesen emelkedni fog, mivel jelentős hiány mutatkozik a piacon. Hollandiában a kedvezőtlen időjárás miatt csak elfogadható krumpliterméssel számolnak, a lengyeleknél és oroszoknál a megszokott fele termett. Talán a kilencvenes években volt hasonlóan magas a kereslet, egyre többen jönnek burgonyáért Magyarországról, Bulgáriá­ból, Moldovából és Oroszországból.
A csernátoni MP Agro tulajdonosa, Péter László idén 151 hektáron termelt burgonyát, az átlagtermés 33 tonna körüli. Az importból származó vetőgumó ára és a többrendbeli burgonyavész elleni kezelés a termelési költségeket nagyon megemelte, a gazda közel 25 000 lejt költött hektáronként. Az értékesítés folyamatos, ottjártunkkor hatalmas, ezerkilós rafiazsákokba rakták a Magyarországra szánt válogatott pityókát. A magyar piac csak a piros burgonyát kéri, a fehér fajták a hazai és az orosz piacon találnak gazdára. A cégnek egy brassói chipsgyártóval is szerződése van, de ebben az évben az alacsonyabb átvételi ár miatt (0,5 lej plusz 19 százalékos általános forgalmi adó) nem nagy üzlet.


Beruházás a szebb jövő reményében
A kézdivásárhelyi Becsek László agronómus 230 hektáron termel burgonyát, kizárólag a holland HZPC kutatóállomás fajtáiból. Az átlagtermés valamivel kisebb, mint a tavalyi, 36—37 tonnát saccol idénre, de az értékesítési ár jóval magasabb, ami megfelelő jövedelmezőséget biztosít. A legmagasabb termést a fehér fajtáknál a Fabulával (45 tonna hektáronként) és a Carrerával (43 tonna) ért el, a piros fajtáknál a legjobbnak a Red Scarlett bizonyult 40 tonnával. Nem képes valamennyi piaci kérést kielégíteni, megrendeléseket egész sorát kell visszautasítania, a cég Magyarországra, Bulgáriába és Moldovába is exportál.
A jövőben még nagyobb területen készül burgonyát termelni, a megfelelő tárolás érdekében nagy léptékű beruházásba kezdett. Négyezer tonna kapacitású klimatizált tárolót és hűtőházat épít, az automatizált és már beüzemeltetett burgonyamosót, a méretre válogató- és csomagoló gépsort Dániából vásárolta. Termékei a hazai nagy áruházláncok polcaira is felkerültek, egyike lévén azon kevés háromszéki termelőnek, akinek sikerült szerződést kötnie a multikkal.
A szakember cukorrépát jelenleg 200 hektáron termel, de ha a tavalyra járó és még mindig kifizetésre váró támogatás tovább késik, valószínűleg csökkenti a területet.
A vetésforgót szemes kukoricával és őszi repcével oldja meg, idén hetven hektáron termel szemes kukoricát, az ősz folyamán pedig száz hektáron vetett repcét.
Péter László és Becsek László is nyereségesnek tartja a kukoricát, előbbi a 30 hektárján 14 tonnás szemtermésre számít. A gond a szárítási lehetőség hiánya, meglátásuk szerint a közeljövőben összefogással nagy kapacitású gabonaszárító építésén kellene gondolkodni pályázat útján a vidékfejlesztési terv keretében.


Érdemes kivárni az eladással
A kézdivásárhelyi Mucsi Mihály agronómus mérnök, az Agrico M tulajdonosa 243 hektáron termel burgonyát. Átlagosan 34 tonnás hektáronkénti terméssel számol. A hollandiai Agrico és a HZPC, valamint a német Europlant fajtáit importálja, forgalmazza és használja továbbtermesztésre hivatalos vetőmag-termesztői engedéllyel. Szeretné felhívni a gazdák figyelmét a vetőmagcsere szükségességére és fontosságára. A tovább szaporított vetőgumó jelenleg 1,2—1,5 lej között mozog biológiai értéktől függően, de egyetlen évben sem volt ilyen kicsi az árkülönbség az étkezési burgonya és a vetőgumó ára között, így most lenne ajánlatos a vetőmagcsere a kisgazdaságokban. Tisztában van, hogy nem mindenki képes annyit költeni, mint ő — hetente permetezett, a nagyobb gazdák pedig közösen helikoptert is béreltek a kezelések elvégzésére —, de mindenképp arra kell gondolni, hogy a ráfordítás megtérül.
A szakember évente a teljes terület húsz százalékán mély talajlazító munkálatokat (szkarifikálást) végez az eketalp széttörése érdekében, ezzel elősegíti a talaj hajszálerességének visszaállítását, az eketalp ugyanis meggátolja az esővíz leszivárgását a mélyebb rétegekbe. Tavaly óta új technológiát is alkalmaz a művelt területek egynegyedén, az úgynevezett zöldtrágyázást. Erre a módszerre külön területalapú támogatást fizetnek az unió fejlettebb mezőgazdaságú országaiban, Romániában 130 euró jár hektáronként. A technológia lényege, hogy az ősszel vetett gyors növésű kultúrát (repce, mustár, rozs) 2011. március végéig bele kell forgatni a talajba zöldtrágya gyanánt. A hektáronkénti fajlagos üzemanyag-fogyasztás ezzel a módszerrel valamivel több mint tíz literrel emelkedik, de a tápanyag-utánpótlás mellett a zöldtrágya nagyban javítja a talajszerkezetet is.
Idén Mucsi rengeteget költött a burgonyavész elleni kezelésekre, de a bevétel így is felülmúlja a kiadásokat. Az agronómus szerint ebben az esős évben a leghatásosabb a kontakt és a szisztemikus (felszívódó), ragya elleni vegyszerek váltakozó alkalmazása volt. A megjelenő ragyát egyre nehezebb volt észrevenni, hiszen jellegzetes tünetei ezúttal nem a leveleken, hanem a szártövön jelentek meg. Meglátása szerint a jelenlegi kedvező értékesítési helyzetben a kistermelőknek sem szabadna egylejes ár alatt adniuk a terméket, sőt, akinek tárolási lehetősége van, ajánlatos kivárni az eladással.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-10-05: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Elfedi a csend a zajt

Emelkedik a kezelőegység
Aszimmetrikusan helyezkedik el a Márok-mező tetejétől a Bodoki-havas gerincéig terjedő faluhármas: Oltszem, Zalán, Bodok. Középen ezüstösen csillog a délutáni napban az Olt víztükre, s a folyót követő keskeny smaragdzöld lapályt lomb­erdők szegik be. A hegygerincen elcsendesedtek a legelők, kövérebb harapnivalót kap már lenn, a tarlókon a juhsereg, kiüresedtek a költöző madarak fészkei, csak a mieink maradtak itt, s velük együtt latolgathatjuk: vajon milyen tél elejébe nézünk? A télben, amiről az oltszemi borvízfürdőt építő munkásokkal beszélgettünk, benne az egyre gyakrabban emlegetett pénztelenség, a válság, aminek szekerére mindent rá lehet rakni. Bartalis Jánost idézve: "különben csend van..."
2010-10-05: Gazdakör - :

Meghosszabbított kérésbenyújtási határidő

Újabb kérésbenyújtási határidőt hagytak jóvá a legutóbbi kormányülésen a hegyvidéken gazdálkodó tejtermelők számára, mivel az adatbázisokban szereplő jogosult személyek közül nagyon kevesen igényelték a támogatást. Így október 1—29. között va­lamennyi szarvasmarhatartó kérheti az állatok után járó támogatást (magán- és jogi személyek, családi vállalkozások egyaránt).