Nyakon fojtott borvízforrás
Az oltszemi gyógyászati kezelőegység A borvíz útja pénzalapjaiból emelkedik. Amiképp mondjuk: emelkedik. Harcot kellett vívnia a kivitelező cégnek a vízzel: az első lépéseket az erős nyári esőzések, a megemelkedett talajvízszint fékezte. Az egyik tartóoszlop alapozásakor kiválónak mutatkozó és szénsavban gazdag borvíz tört a felszínre, napokig abból ittak a munkások. Nem is kell máshonnét borvizet pumpálni innen — mondták —, éppen itt tört fel, ahová a borvizes fürdőmedencét tervezték. Nem lehet, szólt bele a felettes temesvári cég delegátusa: mindennek a tervezet alapján kell alakulnia. S a vízzel való közelharc árán lefojtották a forrást. A kezelőközpontot éppen arra a strukturális törésvonalra tervezték, ahol nagy erővel tör a felszínre a vidék természetes gyógytényezője. Tele az altalaj savanyúvízzel, a közelben a Bagoly-borvíz és a vasúti őrház mellett a mofettagázat jelző, Büdös nevű egykori fortyogó. Doru Popescu mérnök, az építészeti munkálatok temesvári felügyelője utánunk kiáltott: írja csak meg nyugodtan, hogy egy hét múlva az égnek meredő oszlopok között a falak is állni fognak. Legyőztük a természet erejét, épület fog itt emelkedni ebben a tófészekben!
Az örömbe üröm is vegyül — tudtuk meg a bodoki önkormányzatnál —, mert azt a megyei anyagi segítséget, melyet a pályázatokhoz szükséges önrész támogatására kaptak, mind visszavonták, s most az a gond, hogy miből fogják majd ezt kifizetni.
Oltszemnek a vendégforgalom szempontjából előnyös a fekvése. Átvágja a nemzetközi rangra emelt műút, megkezdték közművesítését, zaláni erdei forrásból jut le szabadeséssel a kitűnő ivóvíz a faluba. Épül a kezelőközpont, az Olt homokos partvidéke a fürdőzőket-pecázókat vonzza, a Dimény Kft. idegenforgalmi szállásadó hely alapjait rakta le, a református templom és a műemlék Mikó-kastély, a Vármege és a Leányvár régészeti helyek ezeréves múltról beszélnek, az erdőrengeteg nemcsak az ott rejtőzködő ásványvízforrások (Salus, Sósborvíz) lelőhelye, hanem természetes élőhelye a harismadárnak, ami miatt, de nem csak, Oltszem megyénk és a széles vidék egyetlen madárbarát települése.
— Nem érdemeljük meg a Fennvalótól ezt a sok jót — mondogatják értelmiségiek —, még nem nőtt fel az oltszemi ember ahhoz, hogy értékelje azt, ami előreviszi a települést, s ezen csak fokozatos nevelőmunkával lehet változtatni. Idegenkedtek attól, hogy történelmi emlékparkot létesítsen a polgármester a falu szívében, és most büszkék rá, büszkék arra, hogy ott áll a turulmadár. Ellenezték többen, hogy lebontassák a régi iskolát — jó az még, mondták, szolgálja a célt még sok évig, nem kell oda új. Most örvendenek a szülők az új, meleg, Makkai Sándor püspökről elnevezett iskolának. Aztán az idei szüreti bál megszervezése során lett zajossá — akárcsak tavaly — a falu, mert összesen hétszáz lejt kellett volna lepengetnie a fiatalokból álló szervezőcsoportnak: ötszáz lejt az egyház tulajdonát képező terem biztonsága fejében, kétszázat a teremdíjba. Nagy helyen áll ma ennyi pénz, egyik szülő sem tudta kitenni, a község polgármestere állt jót értük, mert "egyetlen régi népi hagyománya ez a bál az oltszemieknek!" Belátták: a kultúrház, bár az egyház javíttatta ki, a közösségé, a fiatalság is a közösség része, de az is igaz, olyanná kellene válnia, hogy viselkedésével érdemelje ki a bizalmat, és anyagi jótállás nélkül is kinyíljanak előtte a kultúra házának ajtói. A szüreti bál lecsengett, s elült a vele kapcsolatos zaj és ribillió.

Kelemen László: Becsülendő a madár­védelem

Pénzhozó-e a haris?
Mit sem nyomott a latban az az oltszemi embernél, hogy madárbarát falunak nyilvánították a települést, hogy ezt értékelte látogatása alkalmával a környezetvédelmi miniszter, s hogy Oltszem falunapja minden évben ráépül a madarak világnapjára, melyet október első hetének végén tartanak. Értékes előadások, madártani bemutatók okítják ilyenkor a tanulóifjúságot, s azokat minden évben az önkormányzat és a Dimény Kft. segítségével megszervezték, nem feledkezve meg a hasznos téli ragadozó madarak védelméről sem.
— Országosan elismert ma a falu gyermekserege — tájékoztatott Kelemen László, a megyei Rara Avis madárvédelmi szervezet elnöke. — Tavaly elismerő oklevelet kaptak a Kolozsváron működő Országos Madártani Intézettől. Az oltszemi gyermekek a természetismeret és -védelem magasabb fokán állnak. A harismadár képe ott látható Oltszem falutábláján. Sajnos, tavalyi bemutatónkon édeskevesen jelentek meg a helyiek közül, pedig az oltszemi gyermekek és felnőttek adatai már országos és nemzetközi megfigyelési statisztika részei, s harisvédelemre uniós pénzeket lehet lehívni, amelyben az élelmesebb Brassó megyeiek már meg is előztek minket. Mi nem akarjuk erőltetni ezt a hasznos és szép, nevelő jellegű tudományos tevékenységet, ha a faluközösség nem akarja — mondja Kelemen László, utalva a helyiek passzivitására.

Csordajáró út
— Európai rangú nemzetközi műút szeli át a falut, és mondanunk sem kell, hogy esténként azon ballag hazafelé a megélhetés szempontjából annyira fontos fejőstehéncsorda. Több alkalommal veszélyes karambol okozója volt és lehetett volna — ezzel keresett meg a közlekedési rendészet parancsnoka — tájékoztatott Fodor István polgármester. Mert tilos az állatcsordának a nemzetközi úttestre kimenni, arra kéri a tehéntartó gazdákat, hogy láncon vezessék a jószágot a letérő útig, ellenkező esetben büntetnek. Felháborodást vált ki az ilyen tiltás a gazdatársadalomban, de lassan meg kell érteni, hogy az egyetlen megoldás a falut kikerülő csordajáró út kialakítása lenne, ami a keskeny völgyben, ahol kertek, földek húzódnak, igen körülményes.
Ez is jellegzetes oltszemi zaj a csalóka csend közepette...

A Majorban közművesítésre várnak

Villany és víz nélkül
Oltszem lakosságának egy része, legalábbis a tősgyökeres lakosság, abban a néprétegben gyökerezik, akik hol a gróf Mikó-, hol pedig a Zathureczky-uradalomban dolgoztak valamikor jobbágyként, utána zsellérként, majd pedig napszámosként. Dolgoznának most is bizonyára jó szívvel az oltszemiek az Úrnak — mesélte a "régi dolgok menetét" a 80 éves özvegy Földes Andrásné Szász Anna néni, aki a Major nevű távoli falurészen lakik, a Torsok- és az Avas-hegy között, közel az erdő széléhez. Majorként emlegetik a faluban ezt a telepet, ahol közel tizenöt család lakik évszázada, s amely valamikor a faluban letelepedett és tetemes birtokra szert tevő Zathu­reczky László tulajdona, majorsági birtoka volt.

Anna néni menyével

— A kúriája lent volt a falu bejáratánál — részletezte Anna néni és menye, Földes Lászlóné Borosnyai Ida. — Jó ember volt az úr, édesanyám is ott szolgált — mondta Anna néni —, én is ott töltöttem gyerekkoromat az uradalomban. Gazdagok voltak, szeszgyáruk is volt. Itt fenn ki telket, ki pedig a maradék házakat vásárolta meg annak idején. Csend van, de nem könnyű itt az élet. Messze a falu, az öregek már nem tudnak legyalogolni. Üzlet, orvos, minden lenn van a faluban. Este koromsötétbe borul a Major, nincs közvilágítás. De mekkora a sár, amikor esik az eső! Az útra csak a házakra felszerelt saroklámpák világítanak ki, de a legjobb, ha nem mászkál este az ember.
— Az egész elzárt lakótelepnek nincs közvilágítása, s még súlyosabb, hogy mindenki egyetlen kútból vagy a patakból hordja a vizet, de nem főzni, hanem csak mosni. A kút vize ugyanis fogyasztásra-főzésre nem alkalmas. Nem kell ahhoz kémiai analízis, hogy valaki megállapítsa, érzik az magától is. Képzelje el, hogy mekkora gond ásványvizet vásárolni és hordani ide fel, mert mi azt fogyaszthatjuk — kapcsolódott a beszélgetésbe Anna néni menye.
— A Majorral szembeni adósságomat, bevallom, nem sikerült még teljesítenem — felelte kérdésünkre a polgármester. — Minden papírformaságot elkészítettünk, hogy kivigyük oda a közvilágítást. Villanypóznák is vannak, de az arra szakosodott cégnek három év sem volt elég arra, hogy kivitelezze. Most megint megújítottam kérésünket. Ami az ivóvizet illeti, előbb egy forrást szándékoztunk bekötni, de úgy döntöttünk, hogy meghosszabbítjuk a Ma­jorig kétszáz méterrel az ivóvízhálózat fővezetékét. Meg­rendeljük ennek tervezetét, amire pénzt adott a megyei tanács. Lehet, hogy meg kell egy keveset segítsük egy szivattyúval, hogy legyen nyomása a magasabban fekvő Majorban is.

Járhatóbb utcákért
Megragadtuk az alkalmat, hogy a bodoki önkormányzatnál tájékozódjunk: válsághelyzetben, mi az, amiben a nehézségek ellenére is előre tud lépni a községvezetés?
— Ha az új telekkönyv birtokában leszünk, azonnal lépni tudunk Zalánban egy új kultúrotthon megépítésének versenytárgyalása végett — tájékoztatott Fodor István. — Mutatós, szép és lakályos épület áll a tervezetben, megérdemli ezt a faluközösség.
— Egy napig tartó népünnepélyeket szoktak rendezni itt szilvaérés idején, ami eddig Szilvanap néven szerepelt. Ez volt Zalán falunapja.
— Hála Istennek idén sok szilva termett. Nem kell a piacról vásárolni a gyümölcsöt, mint az elmúlt években. A szomorúbb viszont az, hogy nem működik a helybeli híres pálinkafőző. A baj az, hogy távolról sem felel meg az uniós normáknak. A legüdvösebb az lenne, ha egy helybeli vállalkozó korszerűsítené, megmentené az évszázados hagyományt.
A községközpontban elkészült az utcahálózat korszerűsítésének terve, mely a 3.22-es vidékfejlesztési pályázat része. Októberben számítanak a kivitelezési versenytárgyalásra, ez a feltétele, hogy megkaphassák a pályázat értékének ötvenszázalékos előlegét. A munkát az időjárás függvényében meg is lehetne kezdeni, mert a szennyvízhálózat csatlakozási szakaszát önerőből beszerelték a családi házak udvarára. Az önkormányzat megspórolt saját pénzéből fognak ravatalozót építeni az új esztendőben.