A múlt hétAz állatbarát elnök

2010. október 5., kedd, Közélet

Mégiscsak nagy állatbarát ez a mi elnökünk. Ezzel magyarázható, hogy lóvá tette választási ígéreteivel a rá szavazókat. Most is nap mint nap bizonyítja állatok iránti szimpátiáját. Bár leváltotta a mindenki által buldogként ismert belügyminiszterét, mert nem őrizte elég hűségesen palotáját Cotroceni-ben, helyette egy másik hű jószágot nevezett ki, aki nagy munkabírással lehet megáldva.

Ez tudniillik egy jó Igas. Ő lesz az elnök új igás lova. Ha baj van, rajta is csattan az ostor. És az elnöknek olyan ló kell, aki jól húz, és akivel elboldogul a bukaresti csúcsforgalomban, miután lemondott arról, hogy a rendőrök biztosítsák közlekedését. Lehet, hogy mostantól belügyminisztere és egyben igáslova hátán fog lovagolni?
Az elnök régi kedvence, saját kezes báránya, a miniszterelnök rég a kezéből eszik. Őt rövid pórázon tartja, és az hű is hozzá. Lesi az elnök parancsait, és hálából nyalogatja a kezét és a talpát. Aztán a tisztelt Házban is akad néhány hű házőrző ebe. (Eba lánya meg az európai parlamentben lobbizhat érte.). Továbbá van néhány cicája, akiket szép szóval simogat, azok hozzá dörgölőznek, és dorombolnak neki. A két macskát (Ro)Bertácskának és Helénkének hívják.
De az elnök nem csak házi kedvenceit szereti. Szereti a sok marhát is, akik vállalkozásba fogtak, és a minimáladó miatt kutyaszorítóba kerültek. Ezért érthetett egyet azzal, hogy október elejétől eltörölje a kormány ezt az adót. De az érdekeltek ne keseredjenek el, mert valamit csak kapnak helyette. Például átalányadót. Egyelőre még az eltörölt adónem nem jótékony hatásában gyönyörködhetünk. Elemzők szerint tavaly 133 000 cég zárta be kapuit ennek az adózási módnak a serkentő hatására. Idén csak negyvenkétezer. Régebben ezzel az adóval akarta bokán rúgni Boc azokat a vállalkozásokat, amelyeknek nem volt jövedelmük, és nem fizettek nyereségadót. A miniszterelnök azt mondta, hogy ezzel a módszerrel sikerült megtisztítani a gazdaságot ezektől az adócsalásgyanús cégektől, és a rendelkezés az államnak több mint 250 millió euró hasznot is hozott a konyhára. Most, hogy hullott a férgese, lehet, nem is lesz kis adócsalás Romániában. Csak nagy. Mert akik lehúzták a rolót, az a százhetvenötezer vállalkozás, nem követhet el hivatalosan adócsalást.
Másik állatbarát bejelentés az, hogy az állam támogatja a baromi jó vállalkozásokat. Azokat, amelyek legalább ötmillió eurót fektetnek be, és legalább ötven új munkahelyet teremtenek. Eddig is volt ilyen támogatás, csak tízmilliós beruházás és 500 személy alkalmazása esetén. Itt a nagy lehetőség! A minimáladó miatt csődbe ment vállalkozásokból kimenekített pénzekből rohannak beruházni a tönkrement vállalkozók, és támogatják őket. A bejelentésnek olyan nagy hatása lehet, hogy a korkedvezményes kisnyugdíjasok félretett pénzecskéjükből vállalkozni kezdenek, és feladják jól megérdemelt előre- és házhoz hozott nyugdíjukat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-10-05: Máról holnapra - Csinta Samu:

Jövő teljhatalomban

Innen már nincs tovább. A magyarországi önkormányzati választásokon a Fidesz felért a csúcsra. Nem volt túl nehéz, hiszen a magyarországi választópolgároknak nem volt túl sok okuk megváltoztatni áprilisi véleményüket. A dolog izzasztóbb része viszont csak most következik, hiszen a sportigazság eme szelete a közéletben is többnyire érvényesül: könnyebb megszerezni egy címet, mint megvédeni azt.
2010-10-05: Belföld - :

Hírsaláta

NOVEMBERRE ELKÉSZÜL MÁTYÁS. Az elmúlt napokban a restaurálóknak sikerült összerakniuk Kolozsváron a főtéri Mátyás-szoborcsoport talapzatát, és tervek szerint október 7-én visszahelyezik a szobrokat is. A talapzatfelújítás ez év májusában kezdődött, és augusztus végére kellett volna befejeződnie. A határidőt többször is eltolták, azonban most úgy tűnik, október 7-re sikerül visszaállítani régi formájába Fadrusz János remekművét. A restaurálás 1,6 millió lejbe került. (Paprika Rádió)