Megalómánia

2010. október 7., csütörtök, Család

A Megasztár tehetségkutató verseny közeledtének híre berobbant Kerekerdőre, és futótűzként terjedt el. Vidéken előfordult ugyan, hogy a szüreti bálban megittasult Muslica Ica kissé hibásan írta ki a hírt a plakátra, mármint úgy, hogy "Megy a sztár", de ez nem zavarta a lelkes közönséget, sem a próbálkozók táborát.

Varjú Viktor, a fanyalgó műkritikus szerint e tévedés valójában a tudatalatti jelzése volt, miszerint egy hirtelen lett sztár, ahogy jött, úgy megy is, de ezzel senki sem foglalkozott.
Béka Beki és Breke Bence eredeti duót hozott létre, az egyik altban, a másik szopránban brekegett. Vörös Viktor, a rockos vadmacska vadul nyivákolt, és dorombon kísérte énekét. Mancsos Marcihoz, az ifjú medvéhez a blues állt a legközelebb, ő lassú ütemre brummogott, miközben ringatózva járt körbe-körbe. Min­denki bizonyítani akart, miközben kereste magában az ősi tehetség hangját.
Aki sohasem gondolt arra, hogy énekes legyen, az is felfedezte magában a tehetség szikráját, és a puding próbája az evés elv alapján megpróbálta mutatványát megetetni a tisztelt publikummal.
Így esett, hogy Szarvas Szilárd, a szarvasbőgés tavalyi nyertese együtt versenyzett a népi kurjongatásáról híres fajdkakassal meg a kakukkal, aki azt az egy nótát ismerte, hogy "Kakukk! Kakukk!", és annak a szövegébe is belesült az izgalom miatt.
A lehetséges siker annyira megrészegítette a képzelőerőt és a szíveket, hogy félútról Afrikából visszatért Kele Katinka, a fekete gólya, akinek ősei valamikor Kerekedőn vertek fészket átutazóban.
Nem is csoda, hogy Pacsirta Pirkó és Csalogány Csilla alig mert jelentkezni a nagy sokadalom láttán.
Doktor Bubó, a bölcs doktor azonban komolyan aggódni kezdett, amikor meghallotta a közeli lókarámban az izgatott nyihogást, sőt, a vadszamarak bőgése is egyre erősebben hallatszott az esti csendben, a feszült készülődés óráiban.
Ennek fele sem tréfa — gondolta —, hiszen elszabadulhatnak az indulatok, mert mindenki győzni akar. Ez már nem megamánia — mondta bizalmasan belső munkatársának, hanem megalómánia. Gyorsan elfogadható megoldást keresett, mielőtt fékezhetetlenné válna a járvány.
Mivel ő az önzetlen gyógyításra és az önkéntes fizetéslevonásra tett esküt, megbízta egyik távoli rokonát, hogy a verseny helyszínéhez közel nyisson egy Mega Lokált, ahol a kieső versenyzők levezethetik a felgyülemlett feszültséget.
Azóta itt gyűlnek össze a meg nem értett tehetségek egy mega málnakoktél mellett, és eléneklik éljenzés közepette a Bikicsunájhoz hasonló sikerszámaikat. Az a közmondás járja azóta, hogy: rossz ló nincs, csak nem ittunk eleget.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-10-07: Sport - Áros Károly:

Szotyori meglepetés (Labdarúgás, V. liga)

Egy legenda jut eszembe: Az Olt bal oldali teraszán levő sík területen — ahol ma a focipálya fekszik — valamikor óriások labdáztak azokkal az óriáskövekkel, melyeket maguk vagy talán a víz görgetett le Sepsibükszád, de lehet, éppen Málnásfürdő környékéről...
2010-10-07: Család - :

A változások teremtő és pusztító hatalma (Dr. Csernus Imre Sepsiszentgyörgyön)

Dr. Ranschburg Jenő nagy sikerű szeptemberi előadása után október 9-én dr. Csernus Imre, a provokatív stílusáról és nyers szókimondásáról híres pszichiáter érkezik a közkedvelt Mesterkurzus-sorozat keretében Sepsiszentgyörgyre.