Jó és teljesen jogos döntésnek tartja a budapesti Cervantes Intézet igazgatója, hogy Mario Vargas Llosának ítélték az idei irodalmi Nobel-díjat. Javier Pérez Bazo büszke az általa személyesen is ismert perui író kitüntetésére.
Emlékeztetett arra: az irodalmi Nobel-díj odaítélésekor gyakran vetik a Svéd Akadémia szemére, hogy olykor olyan szerző munkáját ismeri el, aki csak a saját országában ismert. Ezt a fajta ,,igazságtalanságot" küszöbölte ki azzal, hogy most egy világhírű íróra, Vargas Llosára esett a választás. A perui származású, de évtizedek óta Spanyolországban és Nagy-Britanniában élő író az utóbbi években mindig szerepelt a jelöltek listáján — mutatott rá a Cervantes Intézet igazgatója, aki szerint teljesen jogos döntés született. Az irodalmi Nobel-díjjal ugyanis egyrészt egy alkotó életművét ismerik el, másfelől viszont tisztelgés is egy nyelv előtt. Mario Vargas Llosa éppen ezért mindenképpen kiérdemelte a díjat, hiszen világszerte ismertek művei, mindenhol nagyra értékelik, és spanyol nyelven alkot, azon a nyelven, amelyet a kínai után anyanyelvként a legtöbben beszélnek.
Vargas Llosa 1936. március 28-án született Arequipában. Szülei válása után anyjával Bolíviába költöztek a nagyszülőkhöz, ahonnan 1945-ben tértek vissza Peruba. Szülei újra összeházasodtak, s apja elhatározta, hogy a nagyszülők által elkényeztetett fiúból férfit farag. Egyházi iskolába járatta, majd beíratta a Leoncio Prado katonai akadémiára. Nagyon korán, 16 évesen kezdett el írni. Az 1958-ban megjelent Párbaj című novellájával a Revue Francaise pályázatán első díjat s vele spanyolországi utat, valamint madridi egyetemi ösztöndíjat nyert doktori disszertációjához. Ennek lejártával nem tért vissza Peruba: megkezdte hosszú, önkéntes emigrációját. Párizsban telepedett le, ahol a francia rádió spanyol nyelvű adásának munkatársaként megismerkedett a latin-amerikai irodalom nagyjaival: Miguel Asturiasszal, Julio Cortazárral.
1963-ban Barcelonában megjelent első regénye meghozta számára a világhírnevet: A város és a kutyák című kötetben a Prado akadémián szerzett pokoli élményeit örökítette meg. Ezután sorra jelentek meg nagy sikerű regényei: A zöld palota (1964), Négy óra a Catedralban (1970), valamint első humoros regénye, a Pantaleón és a hölgyvendégek (1973), a Júlia néni és a tollnok (1977), Háború a világ végén (1983) című történelmi regénye.
Vargas Llosa minden írása erősen kötődik a valósághoz, a cselekményt részint saját élményei (A város és a kutyák), részint valós történelmi események (Háború a világ végén) adják. Elbeszélései, amelyek több idő- és térbeli síkban játszódnak, magukkal ragadják az olvasót, az intenzív ritmusú történeteket hús-vér figurák népesítik be.
Az író komolyan politizál is. A hatvanas években a szocializmus eszméjéért lelkesedett, mostanra már szelídebb, liberális elveket vall. 1990-ben hazájában, Peruban a Demokrata Front vezetőjeként eséllyel indult az elnökválasztáson, és csak kevéssel maradt le a győztes Alberto Fujimori mögött. Az elnökválasztás időszakát El pez en el agua (Hal a vízben) című regényében örökítette meg. Gyakran szólal fel a demokrácia és az emberi jogok védelmében, bírálja a latin-amerikai baloldali vezetőket.
Vargas Llosa számos irodalmi díj birtokosa: életművéért megkapta a legmagasabb spanyol irodalmi kitüntetést, a Cervantes-díjat, elnyerte a német könyvszakma tekintélyes kitüntetését, a Békedíjat, s birtokosa az Asztúria hercege-díjnak. Személyében először kapta nem amerikai állampolgár az Egyesült Államok legfontosabb irodalmi elismerését, a kritikusok díját Hullámverés című esszékötetéért (1998). 1976 és 1979 között ő volt a Nemzetközi PEN Club elnöke. Már korábban is többször jelölték Nobel-díjra, jelölését 1995-ben a perui írószövetség vonta vissza, amiért ,,Peru-ellenes" magatartást tanúsított (a perui—ecuadori határviszály miatt bírálta Fujimori elnököt).
Az író jelenleg felváltva él Spanyolországban és Angliában. 1994-ben megkapta a spanyol állampolgárságot, Madrid a lépést azzal indokolta, hogy Vargas Llosa teljes egészében azonosult Spanyolország kultúrájával és erkölcsi világával. Bár történetei elsősorban a perui és latin-amerikai valóságot tükrözik, Mario Vargas Llosa nemcsak szülőhazájában vagy Spanyolországban, hanem az egész világon ismert és kedvelt, nem mellesleg módfelett termékeny író, eddig több mint harminc művet írt. Regényeinek nagy része magyar nyelven is megjelent. November 3-ára várható Vargas Llosa új regénye, az El sueno del celta (A kelta álma), amely egyelőre csak spanyol nyelvterületen lesz elérhető, és a várakozások szerint az ősz egyik legnagyobb könyvsikere lehet.
Stílusában, tematikájában sokhangú író Mario Vargas Llosa, akit a legkiválóbb spanyolos magyar műfordítók tolmácsoltak a hazai közönségnek — mondta Scholz László, az ELTE spanyol nyelvi és irodalmi tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. ,,Vargas Llosa életművében megtalálhatók erotikus, humoros, könnyed művek mellett nagy történelmi témákat feldolgozó alkotások és kemény kaszárnyai katonatörténetek is. Ezt a stílusban is megmutatkozó sokoldalúságot tovább fokozzák azok az ízek, amelyeket számos kiváló magyar műfordítója, így Benyhe János, Szőnyi Ferenc, Tomcsányi Zsuzsa, Csuday Csaba és Pál Ferenc ad az írásoknak" — fejtette ki Scholz László, aki szerint Vargas Llosa átültetése a spanyolos műfordítók ,,jelentős kollektív teljesítménye".
