Nemrég ünnepelhettük Faludy György születésének századik évfordulóját. Néhány éven múlott, hogy a hihetetlen életenergiákkal megáldott Mester nem érte meg századik születésnapját.
Pedig élete nem volt könnyű. Egy olyan évszázad tanúja lehetett, melynek tektonikus mozgásai és zavarai, háborúi, forradalmai s a forradalmakat követelő véres megtorlások sokszor személyes szabadságát és az életét is veszélyeztették. Vall élményeiről verseiben, de önéletregényében, a szivárványosan bűbájos és ironikus Pokolbéli víg napjaimban és folytatásaiban is (Pokolbéli víg napjaim után, A pokol tornácán)...
Egyik legszebb versével emlékezünk Rá, és azzal az átirattal, amellyel alulírott Faludy költeménye előtt tisztelgett. Néhány évvel halála előtt vendégünk lehetett, a Kolcza vendéglőben mondhatta el hívei előtt a Szent Anna-tói ,,hegyi beszédét", amelynek a tó partján kellett volna elhangzania, ha nem jön a vihar. Ebben a szenvedélyes vitairatában megint és újult erővel hitet tett a megtépázott, sokszor vérbe tiport humanizmus mellett, s igen szenvedélyesen hívta fel a figyelmet a föld környezetének és a világ állapotának egyre romló helyzetére. Majd elmondta alábbi versét, s alulírott — előtte tisztelegve — a magáét, mintegy bizonyítva, hogy a globális romlásra célzó Faludy-költemény Eurázsia sajátos helyzetére is tökéletesen érvényes.
Igen, Faludy György százesztendős lenne, ha lenne. De versei, művei bennünk élnek tovább, hiszen nem csak ezt a versét érdemes... megtanulni.