Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, az üveghegyeken is túl, még azon is túl, ahol a kis kurta farkú disznó túr, túlonnan-túl, innenen-innen élt egy igen-igen gazdag király.
Egyszer ez a király, amint ott ült unatkozva a palotájában, elgondolkozott, hogy mije nincs még neki.
Számlálgatni kezdte hát az ujján először is azt, hogy mije van. Hát volt aranyvára, ezüstvára, rézvára, vasvára, kővára...
— Hohó — kiált fel egyszer örömében —, még nincs tülökváram!
Nosza, maga elé parancsolja minden szolgáját, és meghagyja nekik erősen, hogy járják be az országot Hencidától Boncidáig, parancsolják meg a lakosoknak, hogy a világ minden részén levő tülköt hordják a vár udvarára.
Mihelyt a szolgái ezt az erős parancsolatot kihirdették, az országban lakó emberek széltében-hosszában, ki kocsin, ki szekéren hozta a temérdek sok tülköt; néhány nap alatt annyira szaporodott a tülökasztag, hogy a sok tülök a vár udvarát még a toronynál is magasabban elborította.
Ekkor aztán a király azt a töméntelen sok-sok tülköt mind belehányatta a Tiszába... Majd ha egytől egyig megázik, tovább mondom!
