Közgazdászok tanácskoztak

2010. október 11., hétfő, Közélet

Sepsiszentgyörgyön a hét végén közgazdászok, vállalkozók részvételével tartották a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) vándorgyűlését. A tizenkilencedik alkalommal megrendezett szakmai rendezvényen térségünk gazdasági fellendülési lehetőségéről beszéltek.

A konferencián előadást tartott többek közt Kádár Béla akadémikus, Juhász Jácint, a BBTE egyetemi adjunktusa, valamint Kurkó János, a Székelyföldi Vállalkozók és Egyesületek Szövetségének elnöke. ,,A gazdasági válság számos családot érintett Háromszéken is, ezt a kedvezőtlen helyzetet úgy próbáltuk orvosolni, hogy több infrastrukturális beruházáshoz láttunk hozzá, amivel a helyi vállalkozóknak és közvetetten a helyi munkaerőnek nyújtottunk támogatást; azt szeretnénk, ha ebben a folyamatban szakmai fórumként segítségünkre lehetne a vándorgyűlés is" — mondta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette: "Románia önmagában sohasem lesz gazdaságilag erős, ám az országon belül létezhetnek erős régiók. Én az erős régiók Európájában hiszek, és abban, hogy a jövő az erős régióké!" (L.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1391
szavazógép
2010-10-11: Közélet - Farkas Réka:

Újabb zászlóvita

A román zászló Lábas Házra történt kifüggesztése robbantott ki újabb zász­lóvitát Sepsiszentgyörgyön, a ro­mán fiatalok által engedély nélkül kifüggesztett lobogót ugyanis eltávolította a polgármester.
2010-10-11: Közélet - :

Csempészt fogtak

Régebb tartó megfigyelés végére tettek pontot a bűnüldöző hatóságok, pénteken letartóztatták a 33 éves sepsiszentgyörgyi Sz. Zoltánt, akit adócsalással vádolnak.