Újabb holttestet találtak a kolontári vörös pokolbanŐrizetbe vették a MAL Zrt. igazgatóját

2010. október 12., kedd, Világfigyelő

Őrizetbe vette a rendőrség az iszapkatasztrófában érintett MAL Zrt. igazgatóját, Bakonyi Zoltánt, és kezdeményezte előzetes letartóztatását — közölte Orbán Viktor tegnap a parlamentben napirend előtti felszólalásában. A rendőrség hétfő reggel állította elő a cégvezetőt, akit gyanúsítottként hallgatnak ki.

"A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai hétfőn a reggeli órákban előállították B. Zoltánt, a MAL Zrt. cégvezetőjét" — erősítette meg a rendőrségi közlemény is, amely szerint a férfit gyanúsított­ként hallgatják ki az iszapkatasztrófával összefüggésben, több ember halálát okozó közveszélyokozás és környezetkárosítás bűncselekménye miatt.
A miniszterelnök arra kérte a parlamentet, hogy fogadja el azt a törvényjavaslatot, amely alapján a katasztrófa következményeinek felszámolásáig katasztrófavédelmi biztost nevezhetnek ki a MAL Zrt. élére.
Változnak a dolgok
A miniszterelnök a múlt hé­ten történt iszapkatasztrófa miatt napirend előtti felszólalásában azt mondta: az ország ezzel a választások utáni legfontosabb pillanatához érkezett, most fog eldőlni, hogy "valóban megváltoztak a dolgok, új korszakban élünk, vagy maradt minden a régiben". Orbán a magánérdek és a közérdek szembeállításával jellemezte a régi és az új korszakot. "Be kell bizonyítani, hogy Magyarország elég erős ahhoz, hogy a közérdeket érvényesítse a magánérdekkel szemben" — mondta. A miniszterelnök szerint a kormánynak négy feladattal kell megbirkóznia: kártalanítani kell a sérülteket, biztosítani kell a munkát az üzemben, meg kell tartani a munkahelyeket, meg kell gátolni, hogy további környezeti károk keletkezzenek, és meg kell találni a tragédia felelőseit.
"A vállalatot állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni mindaddig, amíg a négy feladatot meg nem oldottuk" — mondta Orbán, aki arra kérte a képviselőket, fogadják el a hétfői ülésnapon az erre vonatkozó törvényjavaslatukat. Ebben a katasztrófavédelmi biztos intézményének létrehozása szerepel. Orbán elmondta, hogy a feladat teljesítéséhez megfelelő jogosítványokat kell adnia a biztosnak, ezért hatáskörébe rendelik a MAL Zrt. teljes körű felügyeletét, irányítását és vagyonkezelését. A parlamenttől Orbán fontos döntéseket és elengedhetetlen felhatalmazást kért azért, hogy mielőbb helyreállítsák az életet a katasztrófa térségében.
MSZP-s fenntartások
A magyar parlamenti pártok többsége biztosította támogatásáról a kormányt. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője is részvétét fejezte ki a kárvallottaknak, és egyetértett a kormánnyal abban, hogy meg kell óvni a munkahelyeket. A MAL állami kézbe vonásával kapcsolatos törvényjavaslatot ugyanakkor túl gyors lépésnek nevezte. "Vannak fenntartásaink, de alapvetően a kormányt mindenben kívánjuk segíteni" — mondta Mesterházy.
"Lex Mal"
A parlament nagy többséggel — 336 igen szavazattal, egy nem ellenében és 13 tartózkodás mellett — fogadta el a honvédelemről szóló törvény módosítását. Az elfogadott indítvány szerint az illetékes tárcavezető, illetve a kormánybiztos feladatai közé tartozna a gazdálkodó szervezet vagyoni helyzetének áttekintése, vagyoni jellegű kötelezettségvállalásainak jóváhagyása, ellenjegyzése. Ezen túlmenően a rendkívüli intézkedés bevezetését előidéző helyzet közvetlen elhárításával, illetve következményeinek enyhítésével összefüggésben döntene a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szervének hatáskörébe tartozó ügyekben. E döntésekről az állam köteles lenne írásban tájékoztatni a szervezet vezető tisztségviselőit és felügyelőbizottsága tagjait.
A törvény a kihirdetésével egyidejűleg lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A kormány által a parlamentnek benyújtott előterjesztés indoklása szerint a módosítás célja az egyes gazdálkodó szervezetek tevékenységével összefüggésben felmerült katasztrófák elleni hatékony fellépéshez, illetve azok káros következményeinek enyhítéséhez szükséges, az eddigieknél hatékonyabb kormányzati beavatkozás lehetőségének megteremtése.

Megtalálták a katasztrófa nyolcadik áldozatát
Újabb holttestet találtak a vörösiszappal elöntött Devecser határában, ezzel nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma. Az áldozat az utolsó eltűntként keresett ember, további eltűntek után már nem kutatnak. A múlt hét végén még három eltűnt embert kerestek a hatóságok, pénteken azonban kettő holttestét megtalálták. A holttestek Devecser közelében, egy vörösiszappal elöntött térségben feküdtek egymástól néhány száz méterre, iszappal borítva. A speciális mentők az iszapkatasztrófa bekövetkezte óta éjjel-nappal keresték az eltűnteket, a katasztrófavédelem múlt hétfő óta többször átkutatta utánuk a vörös­iszappal elöntött Torna-patakot, illetve lecsapolta a közeli halastavat is. A katasztrófa után összesen több mint 150 sérültet láttak el a kórházakban, többen még mindig súlyos, életveszélyes állapotban vannak vegyi égési sérülések miatt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1391
szavazógép
2010-10-12: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Több víz, mint tűz (Katasztrófaelhárítók)

2010 első nyolc hónapjában rendhagyó módon kétszer annyi vízzel, mint tűzzel kellett megküzdenie a megyei készenléti felügyelőségnek: 155 alkalommal hívták őket árvízkárok elhárítására (47,1 százalék), és 78 esetben tűzoltásra (23,7 százalék) — ez eggyel több, mint az előző esztendőben. A rekordteljesítmény az idei időjáráshoz kapcsolódik: három hónap alatt 90 ízben, azaz gyakorlatilag mindennap a vízzel álltak szemben, nem csak nyolcórányit naponta.
2010-10-12: Világfigyelő - Bogdán László:

A Nobel-békedíj botránya (Magasles)

Nem akarjuk most részletesebben elemezni az egyik legfontosabb Nobel-díjnak tartott Béke-díj odaítélése körüli harcokat és vitákat.