JegyzetÖnmagához hasonló

2010. október 13., szerda, Nemzet-nemzetiség

Amikor Barack Obama egyetemi végzettségű kiváló politikust az Amerikai Egyesült Államok elnökévé választották fehérek, félvérűek és feketék, Magyarországon a legelső nyilatkozatot Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke tette. Idézem szó szerint: ,,Sokat kellett várnia az amerikai népnek, hogy megérje, színes bőrű legyen az elnöke."

Igaz, akkor már folyt Kolompár Orbán ügyészségi vizsgálata. Ma is folyik, és talán eltart addig, amennyit tartott — hét évet — Printz Gábor ügye, akit másfél bank ellopásával vádoltak...
Kolompár Orbánt egyelőre sikkasztással, hatalommal való visszaéléssel, okirat-hamisítással vádolják, vizsgálják.
Mostani nyilatkozata alkalmával nem kél nevetni való kedvem, mint többször, őt hallván. Valóban, megérheti Magyarország, hogy egy Kolompár nyeri el a többség szavazatát, úgy húsz év múlva. Kolompár Orbán ma is az OCÖ elnöke, és halmozódik az ügyészségi bizonyíték. És most kitört belőle a grandománia, az őrült hatalomvágy, amely abból táplálkozik, hogy őt, őket elnyomják.
Ezt mondotta újabban: ,,Zárjanak be, vállalom a börtönt is, üldözzenek börtönbe, vállalom, ahogy vállalta Nelson Mandela és Martin Luther King az üldöztetést, mert színes bőrűek voltak."
Álljon meg a menet, ezért jegyzem ide a fentieket meg a lentieket! Martin Luther King nagy műveltségű, világhírű emberjogi harcos négert lelőtték, kegyetlen módon, mint annyi más jogvédőt, négert vagy nem négert az Egyesült Államokban. Martin Luther Kinget nem vádolták sikkasztással, csalással stb. Óriási tekintélyétől rettegtek fehér bőrű ókonzervatív milliomosok.
Nelson Mandela Dél-Afrika csodálatos szabadságharcosa volt, évtizedeket ült bör­tönben, ott is dolgozott, írt, már amennyi­re engedték üldözői. Egy világ, a világ igaz­ságkereső és igazságszerető része fogott össze érte és mellette, népe és fajtársai mellett.
A nagy tudású Mandela közel harminc év után szabadult, elnöke lett Dél-Afrikának, leg­neme­sebb jellemei közé tartozott és tartozik korának.
Kolompár Orbán szabadon védekezhet Ma­gyar­­or­szágon. Óriási pénzalapokkal rendelkezett a szervezet, amely azt is feledi, hogy elnöke ál­talános iskolai bizonyítványát is suba alatt szerezte.
Mondom én, Hódmezővásárhely néhai nagy­sze­­rű polgármesterét, dr. Rapcsák And­rás or­szág­­gyűlési képviselőt idézve: Óriások lábnyomába törpék nem léphetnek, csak beleeshetnek abba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-10-13: Nemzet-nemzetiség - Bogdán László:

Egy őrült ábránd (Magasles)

Amikor először hallottam az egykori teniszcsillag, Ilie Năstase nyilatkozatát, ha ő lenne az államfő, Hargita megyébe költöztetné a cigányokat, hogy megváltoztassa Székelyföld etnikai arányait, egyszerűen elképedtem.
2010-10-13: Nemzet-nemzetiség - Sylvester Lajos:

Ilie Năstase Székelyföld-fejlesztési terve (Határhelyzetek)

Ilie Năstase, a román—francia állampolgárságú, agresszivitásáról is ismert volt teniszcsillag Pá­rizsban főleg a magyar és székelymagyar neccbe ütötte a labdát — reméljük, hogy érinteni fogja ez a nem sikeres leütés a nemzetközi diszkriminációellenes hálót is —, szóval, a volt tenisznagymester csavart és pörgetett labdát vágott a cigányság és főleg a magyarság arcába.