Termelés indul Ajkán

2010. október 13., szerda, Világfigyelő

A hét végén újra beindul a termelés az ajkai timföldgyárban — jelentette be a MAL Zrt. kormánybiztosa.

Bakondi György szerint tegnap óta a MAL valamennyi telephelyét a rendőrség őrzi, és ellenőrzése alá vonta az informatikai rendszert is. Mint ismeretes, a MAL Zrt. ajkai gyárában azután állt le a termelés, hogy a múlt hétfőn átszakadt a gyárhoz tartozó zagytározó gátja, és a kiömlő vörösiszap két falut öntött el, nyolc ember halálát okozva.
A Vegyipari Dolgozók Szak­szervezete (VDSZ) többször kérte a termelés újraindítását, mondván, anélkül 1100 ott dolgozó ember megélhetése kerül veszélybe. Székely Tamás, a VDSZ elnöke szerint a termelés addig biztosan nem tud újra elindulni, amíg a gyártáshoz szükséges, a rendszerben levő elegyet — amely a szünet miatt szoba-hőmérsékletűre hűlt — újra fel nem fűtik 100—102 Celsius-fokosra. Ezt azonban a kormánybiztos engedélye nélkül nem lehet megtenni.
Időközben terhelő vallomást tett a Blikk bulvárlap szerint egy MAL-alkalmazott a vállalat őrizetbe vett vezérigazgatójára. A rendőrségen kihallgatott férfi szerint a cég vezetői tudtak a gátszakadás veszélyéről. A vallomást tevő főmérnök több más visszásságról is beszélt, többek között a MAL Zrt. üzemeiben uralkodó állapotokról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1399
szavazógép
2010-10-13: Világfigyelő - :

Erdély — nem csak a Facebookon (Ismerkedés a külhoni magyarlakta településekkel)

A Facebookot, az iWiW-et és a YouTube-ot is felhasználja az Apáczai Közalapítvány, hogy a középiskolások számára vonzóvá tegye egyelőre tesztüzemben lévő programját, amely a határon túli magyarlakta településeket népszerűsítené.
2010-10-13: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar Tükör

Az ajkai ökológiai katasztrófa döbbenetes hatású képei — a vörösiszappal borított területek, házak látványa marsbéli, halott tájat idéz — bejárták a világsajtót... Magyarország soha nem szerepelt ennyit a világ legnagyobb tévéállomásainak híradóiban.