Röviden

2010. október 13., szerda, Világfigyelő

Szigorított francia bevándorlási törvény
A francia nemzetgyűlés tegnap elfogadta a bevándorlási törvény szigorításáról szóló tervezetet, amelynek alapján a tíz éven belül honosított franciáktól hatósági személy elleni bűntett esetén megvonható lesz az állampolgárság, valamint a kelet-európai romák hazatoloncolása egyszerűbbé válik. A nagy vitát kiváltó javaslatot 294 igennel, 239 nem ellenében fogadta el a parlament alsó háza. A szenátus elé novemberben kerül a törvénytervezet.

Súlyos közlekedési baleset Ukrajnában
Ukrajna keleti részében tegnap súlyos közlekedési baleset történt: utasokkal teli busz ütközött vonattal egy vasúti kereszteződésben, negyvenen meghaltak, tízen megsérültek. Egy busz az áthaladást tiltó fényjelzés ellenére a sínekre hajtott Dnyipropetrovszk megyében, Marhanec településen. A sofőr figyelmen kívül hagyta azt is, hogy a vonat hangjelzéssel figyelmeztetett a veszélyre. A szerencsétlenül járt busz utasai kiáltoztak a sofőrnek, hogy álljon meg a vasúti átjáró előtt, mert működik a tilos jelzés, de az nem reagált a figyelmeztetésre. A kijevi kormány ülésén egyperces csenddel adózott a halálos áldozatok emlékének, szerdára gyásznapot rendeltek el az országban.

Aláírásgyűjtés az anyanyelvhasználatért
Pozsonyban aláírásgyűjtés indult a szlovákiai szabad anyanyelvhasználatért. A petíciós akciót a Magyar Koalíció Pártja (MKP) szervezte szlovákiai civil szervezetekkel együtt. ,,A petíció a szabad anyanyelvhasználatért elnevezésű akció legfőbb célja a pénzbírságokra vonatkozó rész teljes eltávolítása a nyelvtörvényből" — nyilatkozta Berényi József, az MKP elnöke az Új Szó pozsonyi lapnak. A petíciós bizottságnak öt magyar (Berényi József, Grendel Lajos, Gyepes Lajos, Hrubík Béla, Mézes Rudolf) és három szlovák (Miroslav Kusy, Grigorij Meseznikov, Martin Porubjak) tagja van.

Lemond a csaló osztrák polgármester
Bejelentette lemondását egy osztrák polgármester, aki az előző héten beismerte, hogy választási csalást követett el. Wilhelm Heissenberger, a burgenlandi Alsórámóc (Unterrabnitz) első embere múlt csütörtökön a korrupcióellenes ügyészségen beismerte, hogy maga írt alá, illetve részben maga töltött ki 13 postai szavazólapot a májusi burgenlandi tartományi választáson. A botrány nyomán felerősödtek a postai szavazás módosítását, illetve eltörlését követelő hangok Ausztriában.

Beilleszkedésre szólítják fel a törököket
A török kormány Európa-ügyi minisztere egy német napilapnak adott nyilatkozatában az eddiginél jobb beilleszkedésre szólította fel Németországban élő honfitársait. Egemen Bagis szorgalmazta, hogy a német földön élő törökök tanulják meg a német nyelvet, tartsák tiszteletben a törvényeket, és alkalmazkodjanak a helyi szokásokhoz. Az oktatás és a boldogulás, a társadalmi beilleszkedés közötti szoros összefüggésre rámutatva egyúttal arra ösztönözte honfitársait, hogy gyerekeiket a legjobb iskolákba írassák be, mert ezáltal biztosíthatják számukra a legjobb jövőt.

Magyar—magyar küzdelem Szlovákiában
Magyarok magyarokkal fognak megküzdeni a polgármesteri és képviselői mandátumokért számos szlovákiai településen a november végi önkormányzati választásokon. A koalíciós magyar—szlovák Híd pártnak 499 polgármesterjelöltje van, míg az ellenzéki Magyar Koalíció Pártjának (MKP) 287. Mindkét párt elsősorban a jórészt magyarok lakta felvidéki településeken van jelen, bár a Híd az ország északi vidékein élő szlovákok megszólítására is törekszik. A Híd képviselőjelöltjeinek száma 2880, míg az MKP-é 2634. Szlovákiában mintegy félezer településen él jelentősebb számú magyar lakosság.

Kezdődhet a chilei bányászok mentése
Mintegy négyezer embert várnak a beomlott észak-chilei bánya körül, ahol lapzártánk után kezdődött a 33 szerencsétlenül járt bányász kimentése. Sebastian Pinera chilei elnök a helyszínen osztozik majd a vájárok családjainak örömében, és San Joséba látogat Evo Morales bolíviai államfő is, hiszen a chileiekkel együtt egy bolíviai bányász is csapdába esett a föld alatt 68 nappal ezelőtt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-10-13: Világfigyelő - Bogdán László:

Magyar Tükör

Az ajkai ökológiai katasztrófa döbbenetes hatású képei — a vörösiszappal borított területek, házak látványa marsbéli, halott tájat idéz — bejárták a világsajtót... Magyarország soha nem szerepelt ennyit a világ legnagyobb tévéállomásainak híradóiban.
2010-10-14: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
* A sepsiszentgyörgyi Magma Galériában ma 19 órakor Jánó Mihály művészettörténész megnyitja Da­mokos Csaba Első félidő című tárlatát.