Bejegyezték az Angustia Leader Egyesületet

2010. október 14., csütörtök, Közélet

A kézdivásárhelyi bíróságon szeptember 8-án hivatalosan is bejegyezték az esztelneki székhelyű Angustia Leader Egyesü­letet, melyhez tizenkét felső-háromszéki község csatlakozott.

Az egyesület elnöke Varga Attila esztelneki polgármester, aki érdeklődésünkre elmondta: a pályázatot október 29-én 16 óráig kell leadniuk, ehhez szükséges volt a jogi személlyé válás. Pályázatuk megírásával a csíkszeredai Csutak István térségfejlesztési szakembert bízták meg. Remélik, nagy az esélyük arra, hogy Kézdiszék támogatott térség legyen. A kistérség fejlesztésére, sikeres pályázat esetén közel 2,9 millió eurót nyerhetnek, amiből húsz százalékot működésre, nyolcvan százalékot pedig terveik kivitelézésére költhetnek.
A polgármester azt is elmondta, hogy Románia országos vidékfejlesztési programja szerint nyolcvan akciócsoportot fognak támogatni egyforma összeggel, ami megyénként két Leader-csoportot jelent. Olyan megye is akad, ahol öt-hat Leader-csoport alakult, de olyan moldvai megye is, ahol egyetlen sem, ezért lát Varga Attila nagy esélyt arra, hogy mindkét megyénkbeli csoport sikeresen pályázzon.
A vidékfejlesztés négy tengely mentén működik — hangsúlyozta Varga Attila, az egyesület elnöke —, az első kettő a mező- és erdőgazdálkodással kapcsolatos, a harmadik a turizmussal és falusi infrastruktúrával, a negyedik pedig a Leader, mely az első három alapján működik. Kéz­divásárhely azért maradt ki a Leader-programból, mert csak húszezer lakosúnál kisebb települések pályázhatnak.
Varga Attila múlt héten Ma­gyarországon járt, ahol Ba­ga­mér községben Mar­kovics Mátyással, az Ér­mel­léki Vi­dék­fejlesztési Kft., gyakorlatilag az ottani Lea­der-térség elnökével együttműködési szerződést írt alá, a program egyik alapfeltétele ugyanis a Leader-hálózatba való belépés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1395
szavazógép
2010-10-14: Közélet - :

Pénzügyes lázadás — nem csak Bukarestben

Spontán tüntetés alakult ki tegnap a pénzügyminisztérium épületében: több százan tiltakoztak a csökkentett fizetések ellen. A dolgozók a délelőtti órákban Gheorghe Ialomiţianu tárcavezető irodája elé vonultak, ahol magasabb béreket követeltek.
2010-10-14: Közélet - Iochom István:

Kézdivásárhely: Ismét drágul az ivóvíz

A keddi tanácsülésen több mint kétórás heves vita után a városatyák kilenc igen és hat nem szavazattal elfogadták az újabb, ezúttal hétszázalékos ivóvízdrágítást. A tanácstagok közül többen is kifogásolták, hogy év eleje óta ez a második ármódosítás, hiszen nemrég 42 százalékkal már drágult a szolgáltatás.