Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csigacsalád. Heten voltak: csigamama, csigapapa és öt csigacsemete. Mindegyiküknek volt saját háza és uzsonnás táskája.
Csigamama minden reggel letépett egy friss salátalevelet, azt hétfelé osztotta, és a táskákba csomagolta.
Csigapapa kiadta a jelszót:
— Megvan már az eleség, indulhatunk, feleség! — és elindultak libasorban sétálni.
Elöl ment csigamama, mögötte bámészkodott öt csigacsemetéje, hátul vigyázott rájuk csigapapa.
Mindennap megmászták a Virágos-dombot. Fölfelé lassan kapaszkodtak, lefelé gyorsan csúsztak.
Lassan mászik csigabiga,
táskájában eleség,
mászik véle lánya, fia,
csigabiga feleség.
Lefelé gyorsan csúsztak:
Gyorsan csúszik csigabiga,
kéne már az eleség,
éhes lett a lánya, fia,
csigabiga feleség.
A domb aljában kicsomagolták az eleséget, és eszegetni kezdtek.
Arra ment egy éhes tücsök. Nagyot kordult a gyomra:
— Mennyi finom saláta, megenném egy falásra!
A legkisebb csiga megsajnálta az éhes tücsköt. Adott neki egy falat salátát.
Tovább eszegettek.
Arra repült egy csavargó madárka. Vágyakozva pillantott a salátára:
— Mindjárt vígabb lennék, ha egy kicsit ennék!
A legkisebb csiga megsajnálta a csavargó madárkát. Adott neki is egy falatot.
Megint tovább eszegettek.
Arra futott egy vézna nyúl. Úgy lihegett, mint egy fújtató:
— Reggel óta szaladok, adjatok egy falatot!
A legkisebb csiga a vézna nyulat is megsajnálta. Nekiadta az utolsó falatját.
Mikor befejezték az eszegetést, összecsomagoltak, és hazaindultak:
Elfáradt a csigabiga,
elfogyott az eleség,
elfáradt a lánya, fia,
csigabiga feleség.
A Virágos-domb tetején szembejött velük a forgószél. Úgy zúgott-búgott, mint egy búgócsiga. A csigacsemeték mindjárt elfelejtették a fáradtságot, és csúfolódni kezdtek:
— Búgócsiga! Búgócsiga!
— Elhallgassatok! — röstelkedtek a csigaszülők. — Ne csúfolódjatok! Kérjetek szépen bocsánatot!
Ám a nagy zúgás-búgásban a csigacsemeték nem hallották meg a csöndes szülői szót.
— Búgócsiga! Búgócsiga! Brrrr! Brrrr!
Megelégelte a csúfolódást a forgószél:
— Majd adok én nektek búgócsigát! Egyszer voltam nálatok, elviszem a házatok! — azzal fogta, és felragadta mind a hét csigaházat. Megforgatta, megpörgette, mint a porszemeket.
— Egyszer voltam nálatok, forgatom a házatok! — Úgy játszott velük, mintha labdázna.
Mikor kijátszotta magát, visszapottyantotta a házakat a csigák hátára, és hahotázva elnyargalt:
— Ugye jó tréfa volt?!
— Mi az a tréfa?... — szepegte a legkisebb csiga.
Fáradtan érkezett haza a csigacsalád. Hang nélkül rakták le az üres uzsonnás táskákat.
— Holnap bocsánatot kell kérnetek a forgószéltől! — jelentette ki csigapapa.
— És minden rendbe jön! — tette hozzá csigamama.
— Igen mama, igen papa! Jó éjszakát mama, jó éjszakát papa! — válaszoltak kórusban a csemeték, és bevonultak a házaikba.
— Aludj te is, kicsim! — simogatták meg a csigaszülők a legkisebbet, aki még mindig ébren téblábolt. Azután házukba vonultak a szülők is. Az ajtót belülről jól bezárták.
Bezárkózott csigamama, elaludt csigapapa, bebújtak a testvérek... Csak a legkisebb csiga motoszkált a háza körül:
— Itt volt... Itt van!... Nem, ez nem az... Ez az!... Nem, ez sem az... Hol van hát?!... Hol az ajtóm?! Nincs meg az ajtóm!! Segítség! Elveszett az ajtóm!
Próbálta elölről, próbálta hátulról, próbálta jobbról, próbálta balról, de hiába.
— Nem tudok bemenni a házamba! Segítség!!
Abban a pillanatban megzörrent mellette a fű: ott állt az éhes tücsök. Megreccsent fölötte az ág: ott ült a csavargó madárka. Megdobbant előtte a föld: ott magasodott a vézna nyúl.
— Mit segítsünk, legkisebb csiga?
— Keressétek meg az ajtómat!
— Az ajtódat? De hiszen ott van!... — kezdte a nyúl.
— A házadnak a... — folytatta a madárka.
— Tetején! — fejezte be a tücsök.
— Ó, jaj! — jajgatott a legkisebb csiga. — A forgószél! Fordítva adta vissza a házamat!
— Ne búsulj, legkisebb csiga, segítünk mi a bajodon! — s a tücsök, a madárka meg a nyúl addig hórukkolt, míg a házat visszafordította a talpára.
— Tessék, legkisebb csiga: az ajtó!
— Fáradj be rajta!
— Nyugodalmas jó éjszakát!
— Köszönöm, barátaim! — ásította kimerülten a legkisebb csiga. — Jó éjszakát, világ! — és úgy aludt reggelig, mint a bunda.
Reggel napsütésre ébredtek. A forgószél újra vidáman táncolt a réten.
— Nem vagy búgócsiga! Nem vagy búgócsiga! — kiabálták neki kórusban a csigacsemeték. A forgószél örömében úgy elnyargalt, hogy aznap elő sem került többet.
Csigamama friss salátalevelet tépett, hétfelé osztotta, az uzsonnatáskákba csomagolta, aztán tépett még egy levelet, háromfelé tépte, s adott a tücsöknek, a madárkának meg a nyúlnak is. Csigapapa rázendített:
— Megvan már az eleség, indulhatunk, feleség! — és elindultak a Virágos-domb felé.
Elöl ment csigamama, mögötte bámészkodott az öt csigacsemete, hátul vigyázott csigapapa. Mellettük mászott a mindig éhes tücsök, fölöttük repült a csavargó madárka, előttük nyargalt a vézna nyúl. Aki nem hiszi, keresse meg őket a réten!
