Ígér, de nem ad a kormány

2010. október 20., szerda, Közélet

Nem érkeznek Bukarestből a kormányrendeletben elfogadott pénzek, s késnek az árvízkárok enyhítésére szánt összegek is — nyilatkozata György Ervin prefektus.

Több polgármester megkereste, miután az október elsejei Hivatalos Közlönyben megjelent, hogy pénzt kapnak tornatermekre, infrastrukturális beruházásokra, ám a megyei tanácsnál is csak vállvonogatással válaszoltak: eddig egyetlen lej sem érkezett Bukarestből. Ezek az összegek tulajdonképpen már elvégzett munkálatok kifizetését fedezik, nem új beruházásokról szólnak — derült ki a kormánymegbízott szavaiból.
Nem sokkal jobb a helyzet az árvizek okozta károk orvoslása terén sem. A teljes újjáépítésre szoruló házak közül kettőhöz megérkezett, a harmadikhoz azonban továbbra is csak ígérik az építőanyagot, és semmilyen támogatást nem kaptak még azok, akiknek nem tette teljesen tönkre, de megrongálta házukat az ár. Összesen 152 ház felújításához ígért építőanyag-segítséget a kormány, ám eddig egyetlen szög sem érkezett Háromszékre — közölte a prefektus.

A megrongált infrastruktúrára is csak részben küldtek segítséget, a bölöni híd javítására a szükséges 1—1,5 millió lej helyett 200—300 000 lejt utaltak ki, ami jóformán semmire nem elég. Kaptak némi pénzt a zágoni híd megerősítésére, ám még nem küldték el a kolozsvári felmérés eredményét, megtörténhet, hogy a teljes újjáépítés sem kerülne többe, mint a felújítás. Gond van a szitabodzai híddal, mely a bölönihez hasonlóan több mint ezer embert érint, s ezek mellett rongálódott még számos, kisebb közösségeket kiszolgáló híd, palló. Ha nem sikerül feljavítani őket, félő, a téli fagyok idején tovább romlik állaguk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1401
szavazógép
2010-10-20: Közélet - Bokor Gábor:

Polgármester kerestetik Nagyborosnyón (Előválasztást tart az RMDSZ)

Előválasztáson kívánja nevesíteni nagyborosnyói polgármesterjelöltjét az RMDSZ. Múlt héten a megyei és orbaiszéki RMDSZ-vezetők tárgyaltak erről. Eredetileg Cófalván kívánták megtartani gyűlésüket, a választópolgárok azonban megmozdultak, azt kívánták, hogy Nagyborosnyón legyen a megbeszélés. A döntés szerint az előválasztást vasárnap szervezik.
2010-10-20: Közélet - :

Kifogásolt felelősségvállalás

Az alkotmánybírósághoz fordult tegnap Mircea Geoană, a szenátus szociáldemokrata elnöke, kifogásolva, hogy a kormány felelősségvállalással kívánja elfogadni az oktatási törvénytervezetet.