AutósportTisztes helytállás a Mecsek-ralin

2010. október 21., csütörtök, Sport

A rangos Mecsek-ralin versenyzett a hét végén a Sonic Motorsport párosa — a Szabó Csongor, Marcus Andreoiu kettős. Hazatértük után beszélgettünk el a pilótával, Csongorral.

— Szebb napokat képzeltünk el a Mecsekben. Történt ugyanis, hogy a pályabejáratás utolsó napjára lebetegedtem, így elmaradt az autóval történő tesztelésem, s az autót élesben próbáltuk ki. Pénteken az úgymond prológgal kezdtünk, én nagyon magas lázzal küszködtem, de szerencsére így is sikerült teljesítenünk az elvárást. Az éjszakai kezelés eredményeként szombaton reggelre leesett a lázam, s autóba tudtam ülni, viszonylag jó állapotban. Nagyon hosszú nap elé néztünk, tizenegy órát ültünk a gépkocsiban, ráadásul a nap utolsó két gyorsasági szakaszát éjjel rendezték meg. Nekünk ez szokatlan volt, hiszen nálunk ilyen nincs. Na de túljutottunk a nap versenyén. Vasárnapra két gyorsasági szakasz maradt, közel 40 km-rel. Szombathoz képest ez gyerekjátéknak tűnt. Célba érkeztünk. Az M2-kategória 5. helyén zártuk a Mecsek ralit, összetettben a 45.-ek lettünk.
— A tapasztalat?
— Úgy érzem, a célt elértük, sikerült megismernünk az új autót, a Suzuki Swift Sportot. Remélem, 2011-et ezzel fogjuk végigversenyezni. Jó érzés volt elkönyvelni a tényt: minden gyorsasági szakaszon folyamatosan tudtunk gyorsulni, s végül a mi kategóriánkban a dobogóközelben végezni. Köszönjük a Suzuki Motorsportnak ezt a remek gépkocsit. És köszönjük támogatóinknak — Szabóék Kft., Depo, Chriscar, Uniprest, Valdek-impex, Consilcom, Göthér Service — is az anyagi segítséget.
— Hogyan tovább?
— A hét végén Câmpulung Muscelen kerül sor az országos hegyi gyorsasági bajnokság utolsó két futamára. Ezen szeretnénk rajthoz állni.
— Sok sikert! (-ros)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1391
szavazógép
2010-10-21: Sport - :

Az őszi idény félideje (Kézilabda, A-osztály, nők)

A VII. fordulóval — Naţional—Marosvásárhely 33—27, Temesvár—Beszterce 32—38, Slatina—Szászsebes 32—18, Sepsi MSC—Medgyes 31—23 — félidőhöz érkezett az őszi idény. De csak a nők bajnokságában. Panaszkodásra nincs okunk.
2010-10-21: Sport - :

Harmadik lett Tompa (Motorsport)

Az idei utolsó nemzetközi megmérettetésen bronzérmet szerzett a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián, aki az elmúlt hét végén a magyarországi Pannonhalmán megrendezett motokrossz Közép-Európa-bajnokság idényzáró futamán vett részt.