Lisieux-i Kis Szent Teréz (1873—1897) — akiről X. Piusz pápa jelentette ki, hogy a modern idők legnagyobb szentje — a ,,kis út szakértője". Teréz összehasonlította magát nagy, híres szentekkel, s megállapította: ,,köztük és köztem ugyanaz a különbség, mint az égbevesző hegycsúcs és a hitvány homokszem között". De: ,,én is szeretnék egy felvonót találni, hogy Jézusig emelkedjem, mert túlságosan kicsiny vagyok ahhoz, hogy a tökéletesség meredek lépcsőfokait járjam".
A Szentírásban a következő mondatot találta: Ha valaki egészen kicsi, jöjjön hozzám! (Péld. 9,4) Ettől kezdve nem akart naggyá válni, hanem minden időben, minden helyen, minden körülmények közt igyekezett azt tenni, amire képes. Ez a kis út mindenki számára azt jelenti, hogy saját adottságait, körülményeit felhasználva kell leélnie életét. Ez az út mindenkinek a saját útja.
Az idei naptárt, októbert böngészve olvasom épp az ő képe alatt: ,,Sohase beszélj arról, hogy mi mindenért vagy felelős, hogy milyen sok kötelesség nehezedik rád, hogy mások mennyi nehézséget okoznak neked, hogy mennyit kell szenvedned, hogy mennyi jót teszel, és hogy mennyi gonoszat tesznek ellened és veled, hogy mennyi harcod van, hogy mennyi mindent várnak és követelnek tőled. Zárd be az ajtót magad mögött, és mondj el mindent Uradnak, Istenednek."
Hogy mindezek miért jutnak most eszembe? Mindenekelőtt elmondanám, hogy nem lettem ájtatos ,,szentfazék", hanem a világ, az ország, békési helyzetünk olyan, hogy úgy érzem, így kell beszélnem. Az ide vezető okok közül az első az, hogy hál’ istennek túl vagyunk a választási ,,hadjárat" minden képzeletet felülmúló szennyén, és megnyugvásra, munkára volna szüksége a városnak, lakóinak, mindannyiunknak. A másik ok pedig épp polgármesterünk, Izsó Gábor, akivel a jövőben tán még szorosabb közelségben kell együtt dolgoznunk. Ő mondta, még kezdetekkor, hogy a kis lépések politikáját követve haladna előre. Hallgattam négy évvel ezelőtt e szavakat, és magamban lázasan tiltakoztam, a magam eszétől és habitusomtól vezérelve vágtattam volna rohamléptekben előre. Az idő őt igazolta, a város rengeteget fejlődött az elmúlt ciklus alatt.
Az élet nem lett könnyebb azóta, sőt... Megépült és épülő szép beruházásaink mellett ezért egyre inkább az emberek mindennapi életét javító, elviselhetővé tevő kis lépések megtételére van szükségünk, talán még kisebbekre, mint eddig. A mindennapi életben a legfontosabb teendőnk a még szorosabb összefogás, a minél több tudatos ,,civil" bevonása a város kollektív vezetésébe, azaz hogy egyre több lakos tegye azt, amihez a legjobban ért, és ott, ahol éppen a legnagyobb szükség van munkájára. Hogy minél többüknek legyen egyáltalán lehetősége dolgozni, hogy egyre többen tudjanak becsületes munkával megkeresett kenyeret hazavinni családjuknak.
Mert nem a bajainkról siránkozva, nem hőstetteinkkel dicsekedve, hanem csendben és szerényen dolgozva juthatunk csak előre.
