Október csodája

2010. október 23., szombat, Máról holnapra

El lehet játszani a gondolattal, mi történt volna, ha másképpen zajlik le minden 1956 véres őszén, de sajnos, csak játszani lehet ezzel a gondolattal, ezzel a meghökkentő ötlettel, mert minden úgy történt, ahogyan történt, pontosan úgy, és most már soha nem tudjuk meg, hogyan történt volna, ha Magyarország terve sikerül,

ha az orosz csapatok mégis Szuezbe mennek, ahová különben is irányították őket, ha a Nagy Imre-kormánynak sikerül kivívnia az ország függetlenségét, a szabadságot, ha sikerül kiszakadni a béketáborból, ha kivonulnak a Magyarországon akkor és még azután harmincöt évig ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok, megmaradt volna-e a nemzeti egység, ami az októberi forradalom elvarázsolt napjaiban létrejött, s ami az ország zimankós története során kevésszer, szinte soha nem jöhetett létre, milyen irányba mozdult volna el Magyarország, mi lett volna a munkástanácsokkal, a gazdasággal, a demokráciával, igen, a kérdéseket lehetne folytatni, számtalan kérdés van még, de ugyanakkor megtörtént, ami megtörtént, a Vörös Hadsereg tankjai és hadosztályai Szuez helyet mégiscsak Magyarországra vonultak be,Budapestet lőtték szét tizenkét év után megint, immár másodszor, igen, tudjuk, bevonultak megvédeni a világbékét, és az Egyesült Államok, Nyugat-Európa nem kockáztatott a kicsi Magyarországért. Noha költői, nem véletlenül, ennek a kicsi országnak a hősiességét és mártíriumát harsogták kelettől nyugatig, de mindhiába, a világ akkori nagyhatalmai nem kockáztattak, esetleg, ha segítséget nyújtanak Magyarországnak, amelyről a felkelők egy része naivul annyit ábrándozott, amelyben vakhitű kétellyel ugyan, de annyira reménykedett, talán tényleg a harmadik világháború kitörését kockáztatják, és egészen egyszerűen egy atomháború kockázata a képzeletbeli mérleg serpenyőjében többet nyomott a latban, mint az esetleges segítségnyújtás, ezért aztán a világ hatalmasságai sorsára hagyták Magyarországot, s Hruscsov meg a dühös kínai, a mindenáron megtorlást akaró keletnémet és román vezetés valósággal belehajszolta a megalkuvó Kádárt ezekbe az iszonyú megtorlásokba, sokasodtak az akasztófák, dúlt a terror, dugig teltek a börtönök, aztán elmúlt ez is, forgott a történelem mókuskereke, és jött még harminchárom év, amíg végre megvalósultak az ötvenhatos forradalmárok álmai, bár nem teljesen úgy, ahogyan ők elképzelték, hiszen a nemzet függetlensége megvalósult ugyan, de a nemzeti egység már csak azért sem jöhetett létre, mert a különböző szekértáborok marni kezdték egymást a hatalomért, a nemzeti egység pedig egyszeri csoda maradt, néhány elvarázsolt nap, amikor a magyarok nem egymással vitáztak, nem egymásra acsarkodtak, hanem egyetértettek mindenben, hiszen céljaik közösek voltak, s önös érdekeiket már csak ezért sem helyezték a köz érdeke elé, haza és haladás ismét egybeolvadt, igen, mindenképpen ez ötvenhat októberének igazi csodája, elbűvöl és elvarázsol ma is...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1421
szavazógép
2010-10-23: Közélet - Fekete Réka:

Vérszegény tüntetés

,,Rabok tovább nem leszünk!" ,,Rabok, tovább nem eszünk?" ,,Ez a kérdés, válasszatok!" ,,Hazugság, meddig?" — többek között ez állt azokon a pannókon, amelyekkel tegnap közel háromszáz kórházi, tanügyi és önkormányzati alkalmazott vonult utcára Sepsiszentgyörgyön.
2010-10-23: Közélet - Iochom István:

Beálltak az ernyő alá

A Kézdiszéki Önkormányzati Tanács csütörtök esti, berecki ülésén jelezte két független polgármester belépési szándékát az RMDSZ-be.