Kézdiszéken is terjeszkedne a Caritas

2010. október 26., kedd, Közélet

A felső-háromszéki polgármesterek kézdialmási találkozóján dr. Márton András, a gyulafehérvári főegyházmegyei Caritas igazgatója és két munkatársa, Tóth Ágnes és Csutka Melinda is jelen volt.

A kézdiszéki polgármesterek hangoztatták: valós igény lenne a házi beteggondozásra, de a szűkre szabott anyagi keret ezt nem teszi lehetővé.
A Caritas-igazgató elmondása szerint a közeljövőben arra kell figyelni, hogy a már megkezdett otthoni beteggondozást ne hagyják cserben, ugyanakkor távlatilag más területek felé is nyissanak. Tamás Sándor megyeitanács-elnök felajánlotta: a megyei önkormányzat jövőre a 2009-es szintű, ötvenezer lejes támogatást nyújtja a Caritasnak.
Tóth Ágnes, az otthoni beteggondozás régióvezetője szerint Kézdiszéken sikeresen működött a házi beteggondozás, Gelencén alakult meg elsőként, majd Ozsdolán, Esztelneken, Kézdiszent­léle­ken, Bereckben, Torján és Kézdivásárhelyen indult, és azt szeretnék, ha Kézdialmáson és Kézdiszent­kereszten is sikerülne jelen lenniük. Ha valamely településen nincs szakképzett személyzet, ők idős ápolók számára akkreditált képzést tudnak biztosítani, ha pedig a helyi önkormányzat részéről hajlandóság mutatkozik rá, alkalmazhatják is őket.
A találkozón jelen levő Bokor Tibor szenátor felajánlotta dr. Márton Andrásnak, hogy személyes találkozást közvetít Cseke Attila egészségügyi miniszterrel.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-10-26: Közélet - Fekete Réka:

A krumpli és a pályázatok (Csernáton kenyere)

Még idén szerződést köt Csernáton polgármestere a 3.22-es vidékfejlesztési programban megnyert pályázat munkálataira, a tervek elkészültek, a kivitelezésre hamarosan kiírják a licitet.
2010-10-26: Gazdakör - Incze Péter:

Gazdák érdekképviselete körvonalazódik (Székelyföldi fórum Homoródfürdőn)

A Hargita megyei Homoródfürdőn gazdafórum keretében körvonalazták az elmúlt héten a gazdák közös érdekképviseletének szükségességét. A találkozót felmérés előzte meg, amellyel próbálták kitapogatni, hogy igénylik-e a székelyföldi gazdák egy új érdek-képviseleti szervezet létrehozását.