Annak, aki nem volt, vagy nem hallott egy évnyitó hangulatáról, bemutatom, hogy mivel is állunk szemben. Egy udvar, tele emberrel. Korszerű technika! Az igazgató tizenöt éves beszéde bömböl. Az új évről beszél, amelyről tudok, csak semmi új nem érzékelhető benne, egy év után ugyanúgy osztályok állnak felsorakozva, akár egy temetésen. Körülnézve csak üres fiatalokat látok, akik újból szembesülnek az iskola monotonságával. El is tűnik egy csoport, hamar a kapu irányába mennek cigarettázni. Utánuk nézve a büfére esik a tekintetem, ahol az elsős kislányt anyukája tanítja, hogyan költse el a pénzét az iskolában. Újra a betonban visszhangzó beszédre leszek figyelmes, de már egy politikus bolondítja ígéretekkel a szülőket. Ez már megszokott, ám a szülők, sajnos, úgy hisznek neki, mintha a megváltót hallanák, pedig én szinte biztos vagyok benne, hogy tavalyelőtt már hallottam ezt a szöveget. Vállamhoz ér egy tolakodó apuka. Úgy tartja kameráját, mintha szeretné, hogy nézzem, mit tud a drága masina, és vegyem észre, hogy jobb, mint a mellettünk állóé. Az anyukával minél közelebb próbálnak férkőzni a tanító nénihez, hogy benyalják kislányuk nevét a fülébe. Az apuka kamerájának képernyője éppen a kislányára közelít, aki túlcicomázott ruhájában, nehéz hátizsákjával megszeppenten áll, akár egy rab láncra verve. Nagy, drága virág a kezében. Ne feledjük, aki a legnagyobb virágot viszi osztályfőnökének, protekcióban részesül. Nagy is a verseny ezért. Az apuka hirtelen az igazgatóra közelít kamerájával. A kamera ,,rossz fényviszonyok" felirattal elsötétül, és a szónok bömbölő hangját is rossz minőségben veszi fel. Mintha érezné gondolatomat: ,,hagyja már abba". Nem mondom, monoton egy filmforgatásba cseppentem.

A csengő torz hangja hirtelen mintha a mennyországba repítene. Otthagyva a forgatást, bemegyek osztályfőnöki órára, ahol valamelyest enyhül a bennem dúló szomorúság. Osztályfőnöki óra után pontosan nullában érzem magam. Mikor lesz végre egy megnyitó, amely a diákoknak és diákokról szól?