Mindez, ahogyan az alábbi vers jegyzeteiből is kiderül, magában a birodalomban, a Szovjetunióban már nem volt veszélytelen. S hogy ennek ellenére voltak, akik vállalták a kockázatot, ami akár személyi szabadságuk elveszítésével is járt, mutatja az eltökéltséget. Három nagy orosz író véleményét is közöljük. Jelzik ugyanis, hogy a kommunista diktatúrával következetesen szembefordulók pontosan látták az ötvenhatos magyar forradalom jelentőségét és esélyeit... (-dán)

Alexandr Guidoni
Petőfi bosszúért kiált

,,Gyalázat", sziszegik az utcán.
,,Ezt nem bírod ki", suttogod.
Mindenki tudja, hogy megölték,
megölték őt a gonoszok,
kétszer gyilkoltuk meg Petőfit
mi, kétszer gyilkos oroszok.


Először ott állt Segesvárnál,
és noteszébe jegyezett,
amíg Miklós cár tüzérsége
szaggatta fel a terepet,
aztán egy ulán szuronyával átdöfte, és ő elesett.
Nyomorult folyadék az élet,
egy apró lyukon átszalad;
de láng a szellem, amely éget,
s nem huny ki a parázs alatt.


A tizenkilencedik század
után eljött a huszadik.
Az elnyomás még gyilkosabb lett,
és Petőfi nem nyughatik.
Nem nyughatik, mert a szabadság
szomja égető s örök,
s most újra ott áll népe élén
és a magyar költők között.
Másodszor is meggyilkoltátok,
rommá lőttétek otthonát,
ti, túlerőben dicsőséges
s nők ellen vitéz katonák,
szovjet katonák, három kellett belőletek,
és kisfiúkra háztetőkön
tankok mélyéből lőttetek.


Nagy Imrét orvul elfogtátok,
szószegés minden szavatok
amit Dudásnak, Maléternek
meg a többinek adatok.


Kétszer öltétek meg Petőfit,
pöffeszkedhettek, győztesek!
Az orosz nép tán szétszakítja
a hálót, amit szőttetek,
és számon kéri majd Petőfi
mindkét halálát tőletek!

Oroszból fordította: Faludy György

Írók a magyar forradalomról

Alexandr Guidoni leningrádi történész az 1956-os magyar forradalom melletti szimpátiatüntetés szervezéséért került a dubrovlaki 3857-es számú lágerbe 1956-ban. E táborba hurcolt fiatal magyar szabadságharcosokkal való találkozás hatására írta Petőfi bosszúért kiált című költeményét, amelyért büntetését két évvel hosszabbították meg.

Amalrik:
1956 óta egyre tisztábban látjuk, hogy a magyarok harca nem volt hiábavaló. A sztálini monolitikus államot oly csapás érte, melyből azóta sem tudott kigyógyulni. A szovjet tömb ingadozása és bomlása ’56-tal kezdődött, és a bomlás kérlelhetetlenül tart tovább, egészen a szovjet tömb végleges összeomlásáig.

Maximov:
Az ’56-os magyar forradalom világtörténelmi jelentőségű volt. Ez adta a lökést az oroszországi belső ellenállási mozgalom döntő megerősödéséhez. Pszichológiai forradalmat váltott ki, ráébresztve bennünket, oroszokat az elnyomott nemzetek iránti bűnösségünkre és jóvátételi kötelességünkre.

Szolzsenyicin:
Politikai pályafutásom legkeservesebb tapasztalata, hogy a szabad világ 1956-ban a magyar felkelést cserbenhagyta, és ezzel ostobán és gyáván elmulasztotta kijátszani legjobb kártyáját... A csehszlovák mintaképnek nincs jövője, mert csak a kommunizmust akarta ,,emberarcúvá" alakítani, ami lehetetlenség. A magyar mintakép viszont tele van reménnyel és kilátással, mert benne az önvédelem mellett a nemzeti érzés újjászületése nyilatkozott meg.